A kisimult napocska
Egy nap, amikor délben mászol ki az ágyból, túlaludtan és mégis kisimultan, aztán szép lassan teleírod élményekkel: plázaterasz a tenger felett, üvegangyalok egy katedrálisban, graffitis óváros, majd egy kötelező bouillabaisse-kaland. Semmi „nagy dolog” nem történik, mégis pont ezekből az apró turistás bolyongásokból lesz egy emlékezetes péntek Marseille-ben. Ez lett a kisimult napocska.
Sikerült délben kimászni az ágyból; pontosabban lemászni a felső szintről, ami függönnyel el volt választva a másik öt lakótól. Fél kettő volt, mire megittam a kávém a hostel előterében. Addigra az ég is kitisztult. Én pedig kisimultan, túlaludtan indultam neki a városnak.
Les Terrasses du Port
Szeretem ezt a bevásárlóközpontot; a szállodahajók termináljai között van, picit még felettük is. A teraszról – amiről a nevét kapta – messze ellátni a tengeren. Nemcsak én imádok ott ténferegni.
A horizont fürkészése előtt vagy egy órát tekeregtem a Decathlon sportboltban, mire kiválasztottam egy kilenc eurós sporttáskát. Kicsire össze lehet hajtogatni, ha üres, és olyan ügyesen lett megtervezve, hogy akkor is kényelmes, ha átvetem a vállamon, és mint egy hátitáskát hordom. Ilyet már a nyár elején is vehettem volna.
A szokásos panorámafotók után még kóricáltam egy nagyot az üzletek között, de sem az Undiz fehérnemű-kínálata, sem a Celio, sem a Superdry nem tudott eléggé lázba hozni.
A Celio divatmárka amúgy is vicces a számomra: a „Be normal” szlogenje rám nézve éppenhogy kontraproduktív lenne; szerencse, hogy a termékeik kényelmesek, tartósak, elegánsak.
Cathédrale La Major
Na, mit találtam megint? Persze, hogy egy újabb kiállítást! Pedig csak meg akartam nézni a város központi nagy templomát, ami az elmúlt sok évben kimaradt. Amúgy a templom működik, az oldalsó hajókban voltak az installációk.
A művész elsősorban üveggel dolgozik. Szerintem a leglátványosabb rész az volt, ahogy a padsorok fölé angyalokat és madarakat lógatott. Jó élmény úgy ülni és elmélkedni, hogy a fejem felett angyalok lebegnek, és a madarakon visszacsillan a nap. Így egész közel érzem magamhoz az őrangyalomat.
Az oldalsó kupolában megpillantok egy kétszer két méter talapzatú, toronyszerű művet: az üvegből készült halak mintha egymás fölött lebegnének, köztük át lehet látni. Amúgy is színesek és nem egyformák, de az ablakok fényei még a hullámzást is hozzáadták. Azt hiszem, damilon lógott az összes.
Az oldalkápolnákban adventi jelenetet rendeztek be. Illetve az egyikben megjelent a provanszál hagyomány is: a betlehemi installációnak megfeleltethető santons makettasztal.
Amúgy maga a templom sem rossz; tényleg hatalmas, sok oldalkápolnával. Egyértelmű, hogy Marseille-ben az arab hatás nem ötven éve kezdődött; olyan, mintha a mórok építettek volna egy klasszicista templomot. Zseniális, már csak a varázslatos napnyugták miatt is megéri feljönni.
Az arab hatásról jut eszembe
Délután, míg a szendvicsemet ettem, elment mellettem egy kisiskolás osztály; egyetlen eurázsiai kinézetű gyermeket láttam az osztályban.
Itt már nem releváns bevándorlásról beszélni.
Quartier du Panier
Egy séta a művésznegyedben, az óváros óvárosában. Ahol az összefirkált falak művészetté állnak össze – csak egy séta, a hangulat miatt.
Majd egy sör (kilenc euróért!), ami alatt megírtam néhány üzenetet három kollégának, akik hiányozni fognak.
Bouillabaisse
Ez az itteni halászlé. Mindenféle tengeri halat, kagylót belefőznek egy nagy üstbe. A haldarabokkal és az egész krumplival együtt tálalják, adnak mellé egy kosár pirítóst, fokhagymát és sajtot.
Én nagyon ritkán eszem halat; nem szeretem, amikor iszapszaga van, vagy amikor olajban úszik és nem tiszta vízben, a szálkáktól meg egyenesen undorodom. Mégis az jutott eszembe, hogy Budapesten még egy vegetáriánusnak is illik legalább egy gombapörköltet megennie; ebből kiindulva az itteni specialitást nem hagyhatom ki.
Menüben kértem: egy jól elkészített sült kecskesajtot kaptam, levezetésként meg egy „Opéra” nevű, helyi csokis tortát. Három órán keresztül vacsoráztam. Az összes kenyeret elfogyasztottam, mindent jól bekentem fokhagymával.
A halleves továbbra sem lesz a kedvencem, de egy egyszeri élménynek jó volt. Jól laktam 🙂
Ez egy jó kis turistás nap volt!
Marseille, 2025.11.07., péntek
The Soft, Smoothed-Out Day
A day when you climb out of bed at noon, over-rested and oddly relaxed, and then slowly fill it with small pleasures: a mall terrace above the sea, glass angels in a cathedral, a graffiti-covered old quarter and a mandatory bouillabaisse experiment. Nothing “big” happens, yet exactly these little touristy wanderings make it a memorable Friday in Marseille. This was my soft, smoothed-out day.
The Soft, Smoothed-Out Day
I actually managed to crawl out of bed at noon – or more precisely, climb down from the top bunk, which was separated by a curtain from the other five roommates. It was half past one by the time I drank my coffee in the hostel lounge. By then the sky had cleared as well. I set off into the city relaxed and gloriously overslept.
Les Terrasses du Port
I really like this shopping centre; it sits among the cruise ship terminals, a little bit above them too. From the terrace – which gave the place its name – you can see far out over the sea. I’m not the only one who loves wandering around up there.
Before scanning the horizon, I spent about an hour roaming around the Decathlon sports shop before finally choosing a nine-euro sports bag. You can fold it up very small when it’s empty, and it’s cleverly designed so it’s still comfortable when I sling it over my shoulders and wear it like a backpack. I could have bought one like this at the beginning of summer.
After the usual panorama shots I wandered around the shops some more, but neither the underwear selection at Undiz nor Celio nor Superdry managed to excite me enough.
Celio as a fashion brand is funny to me anyway: their slogan “Be normal” would be downright counterproductive in my case; luckily their products are comfortable, durable and elegant.
Cathédrale La Major
Guess what I found again? Of course – yet another exhibition. I only wanted to finally see the big central church of the city, which I’ve somehow skipped all these years. The church is in full use; the installations were set up in the side aisles.
The artist mainly works with glass. In my opinion the most spectacular part was how he hung angels and birds above the pews. It’s a good feeling to sit and reflect while angels float above my head and the sunlight dances back from the birds. It makes me feel very close to my guardian angel.
In one of the side domes I spotted a tower-like piece on a two-by-two-metre base: glass fish floating above each other, with open space between them. They are already colourful and all different, and the light from the windows adds an illusion of waves to the whole thing. I think they were all hanging on fishing line.
In the side chapels they had set up Advent scenes. In one of them there was also a Provençal tradition on display: a santons model table, the local equivalent of a nativity scene.
The church itself isn’t bad either; it’s really huge, with lots of side chapels. It’s obvious that the Arab influence in Marseille didn’t start fifty years ago; it’s as if the Moors had built a neoclassical church. Brilliant – the magical sunsets alone are worth the climb.
Speaking of the Arab Influence
In the afternoon, while I was eating my sandwich, a primary school class walked past me; I saw exactly one child who looked “Eurasian” in the entire group. At this point it hardly makes sense to talk about “immigration” here.
Quartier du Panier
A walk in the artists’ quarter, the old town within the old town. Here all the scribbled-on walls somehow come together as art – just a walk, for the atmosphere.
Then a beer (for nine euros!), during which I wrote a few messages to three colleagues I’m going to miss.
Bouillabaisse
This is the local fish soup. They cook all kinds of sea fish and shellfish together in a big pot. It’s served with the pieces of fish and whole potatoes, along with a basket of toasted bread, garlic and cheese.
I eat fish very rarely; I don’t like it when it tastes muddy, or when it’s swimming in oil instead of clean water, and I’m frankly squeamish about bones. Still, I thought: in Budapest even a vegetarian is expected to eat at least one proper mushroom stew once in their life; so based on that logic, I couldn’t skip the local speciality here.
I ordered it as a set menu: I got a nicely prepared baked goat cheese starter, and to finish an “Opéra” – a local chocolate cake. I stretched dinner out for three hours. I polished off all the bread and rubbed everything well with garlic.
The fish soup still won’t become my favourite dish, but as a one-off experience it was good. I was nicely full 🙂
It was a very good, very touristy day.
Marseille, Friday, 07/11/2025
Apetit nap bien lisse
Une journée où l’on sort du lit à midi, reposée jusqu’au ridicule et étrangement détendue, puis qu’on remplit doucement de petits plaisirs : terrasse de centre commercial au-dessus de la mer, anges de verre dans une cathédrale, vieux quartier couvert de graffitis et expérience bouillabaisse obligatoire. Rien de « grand » ne se passe, et pourtant ce sont exactement ces petites errances touristiques qui rendent ce vendredi marseillais mémorable. C’était mon petit jour bien lissé.
Le petit jour bien lisse
J’ai réussi à sortir du lit à midi – plus exactement à descendre de la couchette du haut, séparée par un rideau des cinq autres occupants du dortoir. Il était midi et demi passé quand j’ai bu mon café dans le hall de l’auberge. Entre-temps, le ciel s’était dégagé. Moi, je suis partie en ville détendue et délicieusement trop dormie.
Les Terrasses du Port
J’aime beaucoup ce centre commercial ; il est situé entre les terminaux des paquebots de croisière, un peu au-dessus même. Depuis la terrasse – à qui il doit son nom – on voit très loin sur la mer. Je suis loin d’être la seule à adorer y flâner.
Avant d’aller scruter l’horizon, j’ai passé bien une heure à tourner dans le magasin de sport Decathlon, le temps de choisir un sac de sport à neuf euros. On peut le plier en tout petit quand il est vide, et il est conçu si intelligemment qu’il reste confortable même quand je le porte sur les épaules comme un sac à dos. J’aurais pu en acheter un comme ça dès le début de l’été.
Après les panoramas obligatoires, j’ai encore traîné un bon moment entre les boutiques, mais ni la lingerie d’Undiz, ni Celio, ni Superdry n’ont réussi à vraiment m’enthousiasmer.
Celio, comme marque, me fait sourire de toute façon : leur slogan « Be normal » serait exactement le contraire de ce qui me convient ; heureusement, leurs vêtements sont confortables, solides et élégants.
Cathédrale La Major
Devine ce que j’ai encore trouvé ? Bien sûr, une nouvelle exposition. Je voulais simplement enfin voir la grande église centrale de la ville, que j’avais réussie à éviter toutes ces années. L’église fonctionne normalement, les installations étaient disposées dans les bas-côtés.
L’artiste travaille principalement le verre. À mon avis, la partie la plus spectaculaire, c’étaient les anges et les oiseaux suspendus au-dessus des bancs. C’est une belle sensation que de s’asseoir là et de réfléchir avec des anges qui flottent au-dessus de ma tête et la lumière du soleil qui se reflète sur les oiseaux. J’ai vraiment l’impression que mon ange gardien est tout près.
Dans l’une des petites coupoles latérales, j’aperçois une œuvre en forme de tour, posée sur un socle de deux mètres sur deux : des poissons en verre semblent flotter les uns au-dessus des autres, on voit entre eux, ils sont colorés et tous différents, et la lumière des fenêtres ajoute encore un effet de vague à l’ensemble. Je pense qu’ils étaient tous suspendus à du fil de pêche.
Dans les chapelles latérales, on avait installé des scènes de l’Avent. Dans l’une d’elles, on retrouvait aussi la tradition provençale : une table de santons, équivalent local d’une crèche.
L’église elle-même n’est pas mal du tout ; elle est vraiment immense, avec de nombreuses chapelles. Il est clair que l’influence arabe à Marseille n’a pas commencé il y a seulement cinquante ans ; on dirait que les Maures ont construit une église néoclassique. C’est génial – rien que pour les couchers de soleil magiques, ça vaut la promenade.
À propos de l’influence arabe
L’après-midi, pendant que je mangeais mon sandwich, une classe d’école primaire est passée devant moi ; je n’ai vu qu’un seul enfant à l’apparence « eurasienne » dans tout le groupe. Ici, parler encore de « pays d’immigration » n’a plus beaucoup de sens.
Quartier du Panier
Une petite balade dans le quartier des artistes, la vieille ville de la vieille ville. Là où tous les murs griffonnés finissent par former de l’art – juste une promenade, pour l’ambiance.
Puis une bière (neuf euros !) pendant laquelle j’ai écrit quelques messages à trois collègues qui vont me manquer.
Bouillabaisse
C’est la soupe de poisson locale. On y met toutes sortes de poissons de mer et de coquillages, qui mijotent ensemble dans un grand chaudron. On sert le bouillon avec les morceaux de poisson et des pommes de terre entières, accompagnés d’un panier de pain grillé, d’ail et de fromage.
Je mange très rarement du poisson ; je n’aime pas quand il a un goût de vase, ni quand il baigne dans l’huile plutôt que dans l’eau claire, et les arêtes me dégoûtent carrément. Et pourtant, je me suis dit qu’à Budapest, même un végétarien « bien élevé » se doit au moins de manger un bon ragoût de champignons ; en partant de là, je ne pouvais pas faire l’impasse sur la spécialité du coin.
J’ai pris un menu : en entrée, un très bon fromage de chèvre gratiné, et pour finir un gâteau au chocolat local appelé « Opéra ». J’ai dîné pendant trois heures. J’ai mangé tout le pain, en tartinant généreusement d’ail.
La bouillabaisse ne deviendra toujours pas mon plat préféré, mais pour une fois, c’était une belle expérience. Je suis ressortie bien rassasiée 🙂
C’était une bonne petite journée de touriste !
Marseille, vendredi 07.11.2025.
