A kimondatlanok nyoma

Novemberben megint egymás után jöttek a találkozások, és mindegyik hagyott bennem valami furcsa utóízt. Van, akiről azt érzem: valamit nem mond el — vagy csak én aggódom túl. És közben ott van az idő, ami észrevétlenül elszalad, mint egy majdnem lekésett vonat.

---

Jönnek azok a részek, amikor kibeszélem azokat, akikkel találkoztam. Minden bekezdés egy újabb találkozóból ragad ki- pillanatokat. Eredetileg, Nem is akartam embereket jellemezni, csak felírtam néhány pillanatot, amikre fel figyeltem. Nem teljes képek ezek, csak kiragadott mommentumok...

Azokon gondolkodom, mi az, amiről nem beszél. Vagy simán csak aggódom érte? Túl van egy problémás váláson. Az exférje, hát minimum problémás egyén. Biztos vagyok benne, hogy megviselte az élet, vannak gondjai. Akár így van, akár nem: ő egy jó nő! Az volt húsz évvel ezelőtt is, és az lesz húsz év múlva is. A szó minden értelmében: megjelenésben, személyiségben, eszességben. Szerintem az Isten a nőt ilyennek teremtette. Vajon kellene érte aggódni?

Nah, ő meg a másik! De sajnos ő sem szabad. Az évek alatt, amióta csak ismerem, csak egyre jobb nő lesz. Hogy csinálja? Árulja el a titkot a szingli nőknek is!

Nem tudom, mit akarok. Bizonytalan vagyok. Folyton agonizálok.
Az tök jó ! A hülyéknek nincsenek kételyeik!
Amikor agonizálsz, az azt is jelenti, hogy gondolkozol.
Tudod, sokkal könnyebb lenne mától holnapra élni, és sodródni az árral.

Jajj, ez a lány egy tünemény! Nekem tetszik, hogy ilyen sokat beszél. Na de azon el kell gondolkodni, hogy ha nem ő kezdeményez, akkor nem jutunk el az ágyáig.
Ezt így ki kellene írnom magamnak valahova, hogy ez nem rajtam múlt!
Persze, nélkülem nem ment volna. Én beszélgettem vele, én figyeltem rá, én csókoltam meg.
Mindig azon viccelődök, hogy olyan rég nincs barátnőm, hogy nekem bárki jó lenne. Na persze! Ehhez képest itt van egy nő, akinek olyan teste van, hogy az összes guminőt róla kellene mintázni.
Csinos, okos, vicces, de legbelül szomorú nő.

Annyit beszél, mint egy nyugdíjas asszony. Jah, mert ő már egy nyugdíjas asszony, csak közben dolgozik. Hobbiból, mert szereti a munkáját.

Annyira nem vesszük észre az idő múlását, hogy majdnem lekésem a vonatot.

Azt mondja, öt szeretetnyelv van, azok egyike a szívességek; ennek része a gondoskodás, ajándékozás. Én régen filóztam azon, hogy melyik az én szeretetnyelvem: az ajándékozás vagy a gondoskodás. Mert mind a kettőt őszinte örömmel csinálom.

Hurghada, 2025.12.11.

---

The Trace of What’s Unsaid

In November, I kept collecting small moments from my encounters—each paragraph a new person, a new spark, a new question mark. With some of them, I can’t tell if they’re holding something back or if I’m simply worrying too much. And in the background, time slips by quietly—until you almost miss your train.

English body

From my November encounters, I pulled out a few moments.
Each paragraph is a new meeting, a new person.

I keep thinking about what she isn’t talking about. Or am I simply worrying about her? She’s been through a messy divorce. Her ex-husband is, at the very least, a difficult person. I’m sure life has worn him down—he has issues. Whether that’s true or not: she is a great woman. She was twenty years ago, and she’ll be twenty years from now. In every sense—her looks, her personality, her intelligence. I think God created women to be like this. Should I be worried about her?

And then there’s the other one! But unfortunately, she isn’t free either. Over the years I’ve known her, she’s only become an even better woman. How does she do it? She should share the secret with single women too!

“I don’t know what I want. I’m uncertain. I’m constantly agonizing. It’s kind of great that idiots don’t have doubts! When you agonize, it also means you’re thinking. You know, it would be much easier to live day to day and just drift with the current.”

Oh, this girl is a wonder! I like that she talks so much. But I do have to think about this: if she doesn’t initiate, we never even get to her bed. I should write it somewhere for myself—that this wasn’t on me! Of course, without me it wouldn’t have happened either. I talked with her, I paid attention to her, I kissed her. I always joke that it’s been so long since I had a girlfriend that anyone would do. And yet here is a woman with a body so perfect that every blow-up doll should be modeled after her. Stylish, smart, funny—yet deeply sad on the inside.

She talks as much as a retired lady. Well, because she is a retired lady—except she still works. As a hobby, because she loves her job.

We don’t notice time passing so much that I almost miss my train.

She says there are five love languages, and one of them is favors; and that includes caring and giving gifts. I used to wonder what my love language was—gift-giving or caring. Because I do both with genuine joy.

Hurghada, 2025.12.11.

---

La trace de l’indicible

En novembre, j’ai encore ramassé des fragments de rencontres : un paragraphe, une personne, une nouvelle question. Avec certaines femmes, je ne sais pas si elles taisent quelque chose, ou si c’est moi qui m’inquiète trop. Et pendant ce temps, l’âge file en douce — jusqu’à presque rater son train.

Texte français

Dans mes rencontres de novembre, j’ai arraché quelques moments.
Chaque paragraphe est une nouvelle rencontre, une nouvelle personne.

Je me demande ce dont elle ne parle pas. Ou est-ce que je m’inquiète simplement pour elle ? Elle a traversé un divorce compliqué. Son ex-mari est, au minimum, un individu problématique. Je suis sûr que la vie l’a abîmé : il a ses soucis. Que ce soit vrai ou non, elle, c’est une belle femme. Elle l’était il y a vingt ans, et elle le sera encore dans vingt ans. Dans tous les sens du terme : l’allure, la personnalité, l’intelligence. Je pense que Dieu a créé la femme comme ça. Est-ce que je devrais m’inquiéter pour elle ?Et puis il y a l’autre ! Mais malheureusement, elle non plus n’est pas libre. Au fil des années, depuis que je la connais, elle devient une femme de plus en plus incroyable. Comment elle fait ? Qu’elle révèle le secret, même aux femmes célibataires !

« Je ne sais pas ce que je veux. Je suis incertaine. J’agonise tout le temps. C’est plutôt cool que les idiots n’aient pas de doutes ! Quand tu agonises, ça veut aussi dire que tu réfléchis. Tu sais, ce serait tellement plus facile de vivre au jour le jour et de se laisser porter par le courant. »

Oh là là, cette fille est un petit miracle ! J’aime qu’elle parle autant. Mais il faut se poser la question : si ce n’est pas elle qui prend l’initiative, on n’arrive même pas jusqu’à son lit. Il faudrait que je me l’écrive quelque part : ce n’était pas de ma faute ! Bien sûr, sans moi, ça n’aurait pas marché non plus. C’est moi qui ai parlé avec elle, moi qui l’ai écoutée, moi qui l’ai embrassée. Je plaisante toujours en disant que ça fait si longtemps que je n’ai pas de copine que n’importe qui me conviendrait. Et pourtant, voilà une femme avec un corps tellement parfait que toutes les poupées gonflables devraient être moulées sur elle. Élégante, intelligente, drôle — mais, au fond, une femme triste.

Elle parle autant qu’une dame à la retraite. Enfin… parce qu’elle est déjà une dame à la retraite, sauf qu’elle travaille encore. Par hobby, parce qu’elle aime son travail.

On ne remarque tellement pas le temps qui passe que je manque presque mon train.

Elle dit qu’il existe cinq langages de l’amour, et que l’un d’eux, ce sont les services rendus ; et là-dedans, il y a le fait de prendre soin, d’offrir des cadeaux. Moi, autrefois, je me demandais quel était mon langage de l’amour : offrir ou prendre soin. Parce que je fais les deux avec une joie sincère.

Hurghada, 2025.12.11.