Olyan filmbe csöppentem, ami nem engedett kapaszkodót: csak kérdéseket, őszinteséget és kellemetlen igazságokat. Ritka élmény, amikor egy sztorit nem tudok ráhúzni semmilyen filmes sablonra.

---

Egy szülinapi ebéd után maradt három óra szabadidőm az esti táncot megelőzően, és épp elmentem a Művész mozi előtt. Az intézmény neve is magában foglalja, miért kedvelem eme helyet. Kiválasztottam az éppen következő filmet.

Egy harminc körüli nő szervez egy osztálytalálkozót a belvárosi lakásába, ahova csak a három kollégista lakótársát hívja meg.

Miért pont most?
Mert az elmúlt tíz évben a haldokló anyját ápolta. És ez ki is töltötte a napjait teljesen.

Miért pont őket hívta?
Mert azóta senki mással nem találkozott. Még egy egyszerű randevúra sem maradt ideje a betegápolás mellett.

Mi volt a vendéglátónk alap problémája?
Most, hogy egyedül találta magát, válaszok nélkül maradt.

Mi értelme az életnek? Miért vagyunk a földön? Mihez kezdjen magával? Miért ne kövessen el öngyilkosságot?

Miért éppen őket hívta?
Mert azóta sincs más társasága, mint az évtizede elfeledett barátai.

Mi okozza a filmben a bonyodalmat?
Az őszinteség. Amúgy: kitől van a gyerek?

Tehát négy főszereplőnk volt: három nő és egy pasi.

Nekem a művészvilágot megvető, híres festő, Nóri személyisége jött be a legjobban. A nyitottsága miatt: azért, mert nem vesz készpénznek dolgokat. Megjelenésben viszont Pati jött be; Nórival ellentétben ő nem volt harsány.

Imádtam ezt a filmet! Például azért, mert nem tudok ráhúzni egyetlen filmes sablont sem.

---

Three Hours, One Cinema, and Four People’s Truths

After a birthday lunch, I had three free hours before an evening of dancing—and I happened to pass by the Művész Cinema. I walked in for the next screening and landed in a story that offered no easy labels, only questions, honesty, and uncomfortable truths. I loved it precisely because I can’t squeeze it into any familiar movie template.

English body

” EGYKUTYA ” ( A Dog )

After a birthday lunch, I had three hours of free time before the evening dance, and I was just walking past the Művész Cinema. Even the name of the place explains why I like it. I picked the next film that was about to start.

A woman in her early thirties organizes a class reunion in her downtown apartment, but she only invites her three former dorm roommates.

Why now?
Because for the past ten years she has been taking care of her dying mother—and that completely filled her days.

Why invite them?
Because she hasn’t met anyone else since then. She didn’t even have time for a simple date alongside the caregiving.

What is the host’s core problem?
Now that she has ended up alone, she is left without answers.

What is the point of life? Why are we on earth? What should she do with herself? Why not commit suicide?

Why them, specifically?
Because her only company is the friends she forgot a decade ago.

What creates the complication in the film?
Honesty. Also: who is the child’s father?

So we have four main characters: three women and one guy.

For me, the most compelling personality was Nóri—the famous painter who despises the art world. I liked her openness, because she doesn’t take things at face value. In terms of looks, though, Pati was the one I liked; unlike Nóri, she wasn’t loud.

I adored this film—for example, because I can’t force it into a single familiar movie cliché.

---

Trois heures, un cinéma, et la vérité de quatre personnes

Après un déjeuner d’anniversaire, il me restait trois heures avant d’aller danser le soir, et je suis passé(e) devant le cinéma Művész. Je suis entré(e) pour la séance suivante, et je suis tombé(e) sur un film impossible à classer: des questions, de l’honnêteté, et des vérités inconfortables. Je l’ai adoré justement parce que je ne peux le faire entrer dans aucun moule.

Corps français

” EGYKUTYA ” Un chien

Après un déjeuner d’anniversaire, il me restait trois heures de temps libre avant la danse du soir, et je passais justement devant le cinéma Művész. Rien que le nom du lieu dit déjà pourquoi je l’aime. J’ai choisi le film qui allait commencer.

Une femme d’une trentaine d’années organise une réunion de classe dans son appartement du centre-ville, mais elle n’invite que ses trois anciennes colocataires du foyer étudiant.

Pourquoi maintenant ?
Parce que, ces dix dernières années, elle s’est occupée de sa mère mourante. Et cela a complètement rempli ses journées.

Pourquoi les a-t-elle invitées, elles ?
Parce qu’elle n’a vu personne d’autre depuis. Elle n’a même pas eu le temps d’un simple rendez-vous, à côté des soins.

Quel est le problème de fond de notre hôte ?
Maintenant qu’elle se retrouve seule, elle reste sans réponses.

Quel est le sens de la vie ? Pourquoi sommes-nous sur terre ? Que faire d’elle-même ? Pourquoi ne pas se suicider ?

Pourquoi précisément elles ?
Parce qu’elle n’a pas d’autre compagnie que ces amies “oubliées” depuis dix ans.

Qu’est-ce qui crée le nœud du film ?
La sincérité. Et au passage: de qui est l’enfant ?

Donc, on a quatre personnages principaux : trois femmes et un homme.

Moi, j’ai préféré la personnalité de Nóri, peintre célèbre qui méprise le monde de l’art. J’ai aimé son ouverture d’esprit, parce qu’elle ne prend pas les choses pour argent comptant. Côté apparence, en revanche, c’est Pati qui m’a plu ; contrairement à Nóri, elle n’était pas tapageuse.

J’ai adoré ce film ! Par exemple parce que je ne peux lui coller aucun cliché de cinéma.

---