Olyan jól éreztem magam, hogy legszívesebben minden nap mennék hasonlóra. Két irodalmár játszott szórakoztató, színpadi formában: felolvastak régi íróktól-költőktől, majd beszélgettek róluk. És a legjobb az egészben az volt, hogy néha pont az értelmetlenség kapcsol ki igazán.

---

Voltam egy irodalmi esten, és annyira nagyon jól éreztem magam, hogy szeretnék minden nap ilyen eseményekre járni.

Két irodalmár szórakoztató színpadi játékát láttam, akik korábbi korok íróitól és költőiről olvastak fel szövegrészleteket, majd ezekről az alkotókról beszélgettek. Nagyon is élvezetes este volt.

Az is tetszett, hogy olyan szerzőket hoztak, akik ma már nincsenek benne a köztudatban. Volt például egy szimbolista költő, akiről joggal állították, hogy nem tragédia, ha ma már nincs benne a köztudatban, pedig annak idején a Nyugat című folyóirat szerkesztői nagyra tartották.

Ökörség az egész, de engem épp ezért kapcsol ki. Olyan jól esik néha semmin sem gondolkodni.

Azt lovagolták a fellépők, hogy máig nem értik, miért magasztalták egekig ezt a költőt. Isten látja lelkem, engem mégis szórakoztatott — pont az értelmetlensége.

Nem kell mindennek értelmesnek lennie.

Isten látja lelkem, szerintem a diliseknek is helyük van a világban.

Szóval ez egy érzelmekben gazdag napnak a szenzációs utolsó felvonása volt.

Megosztó lesz, amit mondok: nem csak nagykoncertekre járunk. A bárzongorista játékát is leülök meghallgatni. Az is nagyszerű teljesítmény. Jól érzem magam közben.

Kicsit az az érzésem van, hogy már azért nem hiányzott az emberek társasága, mert már azt is elfelejtettem, hogy mi az a jó, ami hiányzott.

---

A Literary Night Where Even “Nonsense” Felt Good

I went to a literary evening and had such a great time that I honestly wish I could attend something like that every day. Two literary people performed a playful stage show: they read excerpts from writers and poets of earlier eras, then talked about them. And strangely enough, what relaxed me the most was the permission for it all to be a little pointless.

English body

I went to a literary evening, and I felt so good that I’d love to go to events like this every single day.

I watched the entertaining stage play of two literary people: they read excerpts from writers and poets of earlier times, and then they discussed those creators. It was a genuinely enjoyable evening.

I also liked that they brought up authors who are no longer part of public awareness. For example, there was a Symbolist poet about whom they quite reasonably said it isn’t a tragedy that he’s no longer widely remembered—even though the editors of the journal Nyugat once held him in high regard.

It’s all nonsense, but that’s exactly why it switches me off. It feels so good sometimes to not think about anything.

The performers kept circling back to the fact that to this day they don’t understand why this poet was praised to the skies. God is my witness, I still found it entertaining—precisely because of its absurdity.

Not everything has to make sense. God is my witness, I think there is a place in the world even for the “crazies”.

So this was the sensational final act of a day full of emotions.

What I’m about to say will be divisive: we don’t only go to big concerts. I’ll also sit down and listen to a bar pianist. That, too, is a wonderful performance. And I feel good while it’s happening.

I have a bit of a feeling that maybe I didn’t miss people’s company simply because I’d already forgotten what that “good” feeling was that I had been missing.

---

Une soirée littéraire où même le “non-sens” fait du bien

Je suis allé(e) à une soirée littéraire et je m’y suis senti(e) tellement bien que j’aimerais vivre ça tous les jours. Deux littéraires ont proposé un jeu de scène divertissant: lectures d’extraits d’auteurs et de poètes d’autres époques, puis discussion. Et, contre toute attente, ce qui m’a le plus reposé, c’est que tout n’avait pas besoin d’être “utile” ou parfaitement sensé.

Corps français

Je suis allé(e) à une soirée littéraire et je m’y suis senti(e) tellement bien que j’aimerais aller à ce genre d’événements tous les jours.

J’ai vu le jeu de scène divertissant de deux littéraires: ils ont lu des extraits de textes d’écrivains et de poètes d’époques anciennes, puis ils ont parlé de ces auteurs. C’était une soirée vraiment agréable.

J’ai aussi aimé qu’ils évoquent des écrivains qui ne font plus partie de la mémoire collective. Il y avait par exemple un poète symboliste, à propos duquel ils ont dit — à juste titre — que ce n’est pas une tragédie s’il n’est plus connu aujourd’hui, alors qu’à l’époque les rédacteurs de la revue Nyugat l’estimaient beaucoup.

C’est de la bêtise, mais c’est précisément pour ça que ça me déconnecte. Qu’est-ce que ça fait du bien, parfois, de ne penser à rien.

Les intervenants “chevauchaient” l’idée qu’ils ne comprennent toujours pas pourquoi on a porté ce poète aux nues. Dieu m’est témoin, moi, ça m’a quand même amusé(e) — justement à cause de son absurdité.

Tout n’a pas besoin d’être sensé. Dieu m’est témoin, je pense que même les fous ont leur place dans le monde.

Bref, c’était le dernier acte sensationnel d’une journée riche en émotions.

Ce que je vais dire sera clivant : on ne va pas seulement à de grands concerts. Moi aussi, je m’assois pour écouter un pianiste de bar. C’est une performance magnifique, elle aussi. Et je m’y sens bien.

J’ai un peu l’impression que si la compagnie des gens ne m’a pas manqué, c’est peut-être parce que j’avais déjà oublié ce que c’était, ce “bien”, celui qui m’avait manqué.

---