Kommentárok és idézetek: Háború és háború

Ez nem klasszikus könyvajánló, és nem is szabályos elemzés. Inkább egy olvasónaplóféle, amelyben Krasznahorkai mondatai mellé odakerültek a saját kérdéseim, kételyeim, felismeréseim és néha a türelmetlenségem is. Hátha épp ettől rajzolódik ki, milyen különös világ a Háború és háború.

---

„Korin kusza”

Hű, ez a könyve is nehezen követhető lesz. Úgy tűnik, a nehezen követhető az egyetlen kifejezés, amit szó szerint kell érteni.

„minden lépéséről
tudnak”

Paranoiás az emberünk? 🙂

„korom meg füst”
„acéljának szaga”
„hiábavalóságnak azt az irdatlan terhét”

szagát 🙂

„a túloldalra, hogy folytassa útját a város feltételezett középpontja”

Melyik évben is készült el a Róbert K. felüljáró? Nyolcvanas évek? Amúgy miért nem párhuzamosan megy a sínekkel, ha a középpontot keresi? De várjunk csak, ha fent a korlátnál támadják meg, akkor hogy kerülünk alá? Mindegy is, ez egy könyv, nem kell valóságosnak lennie. Másodjára olvasva: igen, ezen a ponton még zavart, hogy a tér és idő fogalmával nem kell sokat törődni. Ugrál közöttük, mint egy jövőt látó.

„új életének, vagy mint maga fogalmazott később, ámokfutásának”

Ámokfutás? Új élet? Honnan nézzük?

„hazamenni az üres lakásba”

Oda meg ki akar? Ott csak önmagammal találkozom.

„semmiről semmi fogalma nincs,”

Ugye, nem egy gumicsontot dob be? Mely szerint akkor tudod, hogy már eléggé sokat tudsz, amikor ráébredsz, hogy milyen keveset tudsz a világról. Második olvasat: nem dobta be 🙂

„6”

Egyre hosszabbak a mondatok. Az 1989-es regényt még könnyedén felolvasta a robot asszony, ennél a könyvnél már túl sokat gondolkodik egy mondat előtt; a 2023-as könyvénél egyszerűen lefagy az applikáció.

„szinte elrohantak mellőle,”

Ez mennyire tipikus már! Ha gond van, kevés a valódi segítség. Oké, az is igaz, egy barátnak sem feladata a megmentő szerepében tetszelegnie.

„Hermésztől”

Az istenek hírnöke a görög mitológiában.

„eresztve le a fényt,”

„vakon nézett egymásra csillag és szemaforerdő, és vak volt egymásra a létezés minden nagy tétele, vak a sötétség és vak a ragyogás, de vak a föld és vak az ég, hogy eképpen végül egy magasabb nézet elveszett tekintetében a tágasságnak egy halott szimmetriája jöjjön létre, s benne persze középen egy parányi folt:”

„a tánc”

Azaz, támadás. Nem először hallom a világban, amint durva jeleneteket finom szavakkal illetnek.

„játék”
„teljes győzelemmel”

Kinek mi a győzelem…

„még a bőre pórusain is szimpla agressziót párologtató”

„miskárolás”

disznók ivartalanítása

„hamis piramist”

Abból van egy pár a világban.

„a világ az valami fokozhatatlan egész,”

azt az entrópia kizárja.

„választanunk kell, hanem megnyugodnunk,”

Egy pipa behúzva; egy újabb dolog, amivel nem kell törődni. Mondja a kisember kis agya.

„nincs ránk bízva semmi,”

vagy minden ránk van bízva. Mindkét tétel igaz lehet.

„egyetlen nagy gondolatrendszer helyessége sem az igazságán múlik,”

Így, így!

„a hit mérhetetlen jelentőségének a megértése,”

Tegyük hozzá a hívők a hívők kedvéért, hogy Istennek sok arca, sok neve van… Mindegy is, a lényeg, hogy higgy a te istenedben.

„a nincsnek ugyanúgy megvan a rendszere, mint annak, ami létezik;”

„valóság, ezer és ezer világ,”

Valóság = ezer és ezer világ.

„Léthe”

Az alvilág folyóinak egyike a görög mitológiában.

„játékosabban, véletlenszerűbben, azaz némi kockázattal vezeti el őket a halálhoz, hisz ezt keresték”

Ezek itt 11–14 évesek. Második olvasáskor már értem, hogy ez is egy keretes szerkezet. Meg egy vissza-vissza térő kép. Ügyes!

„egy totál őrült világban őbelőle szimpla őrültet csináljanak,”

1999-ben …

„az egész”
„együgyű volt”

Mondja ezt az együgyűséggel megrajzolt karakter. Spoiler: a végére már teljesen világos lesz, hogy cseppet sem együgyű, csak más világban él.

„akkor, nos, akkor”

Nincs ez a bekezdés egy picit túlírva? A Sátántangónál figyeltem a hosszú monológokat. Az Ellenállás melankóliájában már éreztem, hogy közel negyven évvel később ezt jóval feszesebben is meg lehet írni, és itt, most vannak sorok, amik kifejezetten untatnak.

„ugrándozó, vörös pontot hagyva”

Akkoriban még imbolyogtak kissé a vasúti kocsik.

„repültek”

A hátszél szárnyán.

„egy óra elég, hogy mindent felszámoljunk,”

„érezvén a teljes súlyát annak, mennyire kimondhatatlan az, aki ő, s hogy ez mennyire nem érdekel senkit,”

„melankóliával”

Visszatérő szavak könyvről-könyvre.

„25”

Tehát szakaszonként főszereplőt váltunk. Ez tetszik. Második olvasatra: nem váltunk főszereplőt. Inkább csak minden szakasznak van egy kiemelt szereplője és egy bizonyos nézőpontja.

„THC-től”

Gyenge drog. Vagy talán a drog egy alkotórésze?

„mosolyában azzal a két gödröcskével tényleg annyira szép, hogy neki, az elmúlt néhány percben, mióta leült, folyton oda-oda kellett néznie rá, aztán pedig vissza-visszakapnia a pillantását, és ez meg olyan sunyi dolog, ő ezt nem csinálja, inkább elárulja magát, hogy hát ez a helyzet, szerinte talán ez így nem olyan bántó, és nem olyan alattomos, és ő, a kisasszony talán nem haragszik meg érte, és nem tekinti sem leszólításnak, sem erőszakos, ostoba társaloghatnéknak, mindkettő távol áll tőle, egyszerűen a stewardess kisasszony nem csak annyira, de olyan módon gyönyörű, ami mellett ő szó nélkül úgysem bírna elmenni,”

„nem ő, Korin rohanja le a stewardess kisasszonyt, hanem a stewardess kisasszony szépsége rohanja le őt,”

Jó kis csajozós duma.

„nem szokott visszaemlékezni az álmaira, de”

Állítólag az álmokra akkor emlékszünk, ha nem alszunk elég mélyen. Pl. egy díszlettároló padlásán.

„Az iroda minden irányból feléjük lejtett, itt a kiszolgálópult mögött ülő hivatalnoknőktől”
„nem volt szem, amelyik ne őket kereste volna,”
„irigy indulattól”

„legártalmatlanabb angyalka volna a földön,”

„hogy ami vonzó rajtunk, az jól kijöjjön, de amit takargatni kell, az eltűnjön, nem, ők nem szólnának semmit, ha!, na, de ez a pofátlan hazugság, hogy ami abszolúte kurvás, az úgy legyen előadva, mintha valami szelíd fenséggel állnánk szemben,”

„jó test”
„gömbölyű”
„hófehér”
„mosollyal”
„karcsú”
„finom mozgás”
„megteremtve”

Abba belegondolt már valaki, hogy e mögött mennyi munka van? Valójában ez a kisasszony ezt a vonzalmat nem kapta, hanem elérte! Évek munkájával. Talán egyszerűen csak azért, mert ő így érzi jól magát.

„egy igazi, káprázatos, királyi nőstényt a sivár, az émelyítő, a hamis világban.”

„pillanatban ugyanis még annyira benne van,”

Helyenként kissé lassú, de amúgy könnyű olvasni ezt a könyvet. Még így a strandon is.

„találkozunk véletlenül egy emberrel, beszélünk vele, megismerjük, hatással van ránk, aztán elveszítjük, és soha, de soha nem látjuk többé, ez, akárki akármit is mond, szomorú,”

„cél és tudás csak egy ócska köpeny,”

„Hermész, az éjszakai utak istene,”

„megrontása pillanatában rádöbben, hogy megrontották,”

„függést akart és biztonságot,”

Igen, igen. Összefügg ez a két szó.

„csupa-csupa normális dolgot”

„alattvalót csinált belőle”

Függővé lett.

„engedje meg”
„két gödröcskét a mosolyából ő eltehesse az emlékezetébe örökre – tegye el,”

„illanat”

nem elírás, ügyes szófaragás.

„seggberúgás egy büdös illanat alatt,”

Amúgy miért ez a sok mellékszál, ami valahogy mégis viszi előre a könyvet?

„áttekinthetetlen szövevénnyel”

„egyetlen ember élte át, emlékeztette önmagát, egyetlen ember,”

„kilépett, mert nem húzhatta tovább, nem mondhatta el újra és újra, hogy ma nem, majd holnap, vagy holnapután,”

Ezt át tudom érezni.

„szalajtott hülye”

Mondja ezt a kissé együgyűnek rajzolt karakter. Második olvasatra: aki egyszerre Krasznahorkai, és a narrátor, és a műelemző is, és itt is látszólag igénytelenre rajzolta önmagát – aztán lehet, csak máshol vannak a prioritások.

„16”

Még mindig kicsit olyan, semmibe vezetőnek tűnik.
Érdekes, minden szereplő úgy mesél, mintha egy kívülálló harmadiknak mesélne; és mindebbe mi, az olvasó, csak véletlenül hallgatunk bele.

„egy olyan városban, ahol mindenki teljesen el van veszve,”

Épp New Yorkban járunk, ám ezt a sort hányféleképpen lehet értelmezni?

„tudatnia kell az egész világgal, mint egy másféle tolvaj, csak nem a mával, döntötte el, mely éppen most veszíti el az efféle dolgokhoz szükséges minden méltóságát, és nem is a jövővel, amelyik majd később veszti el, de nem is a múlttal, amelyik már régen elvesztette, hanem az örökkévalósággal kell tudatnia,”

„már örök álmukat aludták, amikor rájuk találtak, és nekik, így fejezték ki a dolgot a beszámolók, már nem fájt többé semmi;”

„aligha létezett szebb ezen a földön, mint egy napfelkelte,”
„a fény megszületésének ez a torokszorító megismétlése,”

„minden egyéb az egésszel csupán képzelődés volt, gondolat, álom, itt azonban, mondta Falke, ez az egész valóságos és tényleg az,”

„a természet egésze előtt csak megindulni és megrendülni lehetett,”
„és ez az egész ezerötszáz év, ahogy az egyiptomiak mondják, ne nevezzük ezt itt mind, mind megismételhetetlen csodának?”

„Én úgy hiszem, hogy nincs utána semmi,”

„ha végigmegy az ember gondolatban, mi mindentől kell búcsúznia,”

„csak hogy felkészüljenek a halálra, amikor észrevették, hogy a katasztrófa nem követeli azonnal az életüket, mérlegelni kezdték, vajon van-e egyáltalán bármi esélyük a menekülésre,”

Ez tetszik. Először felkészülni a halálra, de nem várni azt. Utána sorba venni az egyéb lehetőségeket.

„19”

Narrálja a saját történetét! Egyúttal mentegetőzik és megmagyarázza Krasznahorkai (azaz saját) személyiségét Korin – a főszereplő. Már más könyveknél is felmerült bennem, amúgy ki a valódi főszereplő és ki az igazi főhős?

„na, jó, rendben, lehet ilyet írni is, titokban, valami nem nyilvános céllal, a világnak hátat fordítva, mint ennek a kéziratnak a szerzője tette, lehet, de: minek”

Szóval, ne a fióknak írjunk?

„A minoszi birodalom, mondta Korin, a Minotaurosz, a Thézeusz, az Ariadné és a labirintus, az ezerötszáz év megismételhetetlen béke, az emberi szépség és lendület és érzékiség, a kettős bárd és a Kamaresz-vázák, az ópiumistennők és a szent barlangok, az európai kultúra bölcsője, ahogy nevezik, a virágkor, a tizenötödik század, aztán Théra, mondta keserűen, végül a mükénéiek és az acháj hordák, az érthetetlen és fájdalmas és tökéletes pusztulás, kisasszony, ennyit tudunk, mondta, majd elhallgatott,”

„hisz jól tudja, mi az ő egyetlen esélye itt, hogy ugyanis marad minden ebben a halálos egyensúlyban, marad az örökkévalóság és a fogyó napok között,”
„az ismétlés kíméletlen közönyével,”

„nézte, nézte az ágyról a besötétített szobában, mint akit megbabonáztak, és amikor azok nevettek, egy kicsit mindig velük nevetett ő is.”

Már megint ez a besötétített szoba. Ami több könyvében és riportjában is felmerül, hogy csak fekszik másnaposan, míg valaki ki nem rángatja ebből.

„A dóm, foglalta”

Ami jelenthet egy szakrális intézményt, amely karcsúan kúszik az égbe. És jelent egy félgömb alakú teret is. Ez így még visszaköszön más fejezetekben 😉

„pedig az a sötét végítélet, the day of doom”
„aztán úgy folytatódik, hogy újrakezdődik,”
„ez a dóm,”

Konkrétan a kölni dómot említi; ami tekinthető a kor legnagyobb intézményének is.
(Jut eszembe, Narbonne városában van egy hasonló sztori: elkezdték a gótika korában építeni az akkori világ legnagyobb templomát, aztán félbe maradt; a tornya, a szentélye elkészült – ami akkora, hogy ma, így befejezetlenül is a környék legnagyobb, legszebb székesegyháza.)
Mindazonáltal az előző fejezetben felértek az akkori kor legnagyobb palotájához. Az akkori kor legnagyobb palota-motívuma később még visszaköszön párszor.

„hogy amit látnak, az legalább részben mit takar el,”

„Néha nagyon szeretek megállni, és abbahagyni mindent,”

„zakót, aztán föl a jégeralsót és a hózentrógeres nadrágot,”

Zakóra húzta fel a nadrágtartót? 🙂

„Hirschhardt”

Mintha ez a név feltűnne más művében is. Hogy is van?
Minden író egész életében a regényét írja.

„a homályt a tudás hiányának értelmezi,”

„egy csatában a halállal,”

„és ha menekülnek, akkor nem egy háborúból, hanem egy háború elől,”
„hiszen a történelem kétségbevonhatatlanul az erőszak, the violence, mind kiterjedtebb uralma felé vezetett,”

„mint az az ember, aki ráébredt, hogy van istene,”

„a szeretet meg a jó felfedezésének, vagyis,”

„selyemköpenyben járó férfi,”

Oh, azok a vissza-vissza térő macskás árnyak.

„bakák művészete váltja fel, the art of soldiers,”

„még hajnal van, a szék üres.”

Ha valaki folyton menekül…
A háború elől…
Nem tudsz…
Hisz ő is leírta korábban, hogy a történelem az erőszak felé vezet. Ezek után ennek a könyvnek talán nincs is kifutása, csak ismétlődik.
Mégis, mi?
Mit jelképez a csapos? Talán ő az ostoba nép, ostoba hírnöke?
És a könyvárus, aki a felvilágosodás hírét hozza?
Épp tegnap mondta egy pszichológus kutató, hogy ötven év múlva véget érhet a felvilágosodás. Ő is valami olyasmit magyarázott, hogy az ostoba emberek csakis az ostoba hírnökökre hallgatnak.
(Krasznahorkai és a tegnapi riport alanya is a múlt évezredből származik, de mindenképp a Covid előtti időkből.)
Amikor az ostoba emberek ostoba hírnöke átkarolja a hatalom emberét, akkor elkezdődik a vég.
Mit jelképez az árnyék?
Ami eltűnik a vég kezdetén?
Beugrik a 2004-es Roméo et Juliette című párizsi musical, amiben úgyszintén megjelenik egy árnyék (habár ott fehér selyemben és csinosan 🙂 ), mint a bajok előfutára. Ott sorsnak hívtam.

„a Three Jesus The cold Love”

„nincs köze hozzá, csak csodálja, és alárendeli magát neki, mint ahogy az egész életét is”

„például ahogy a harmadik fejezet kezdődik,”

Szerintem Krasznahorkai összemixelt több, a fejben lévő kéziratot.
Amik talán túl részletesek, túl leíróak voltak.
És ezeket köti össze, majd magyaráztatja Korin konyhai szómenéseivel.
Talán Korin története is egy külön kézirat.

„a szerelemről,”

Hol másutt, mint Észak-Itáliában 🙂

„annyira nem volt értelme semminek,”

Tényleg?! Sosem vagyunk haszontalanok a földön.

„the clear love”
„az egészen tiszta szerelem ugyanis, amiről ő beszél, az a resistance,”
„a szerelem volt maga a tökéletes szabadság, the perfect freedom,”
„az a szabadság, amely a szerelemből származott, a legmagasabb rendű volt”
„hogy a szerelem volt a magány egyik legfeloldhatatlanabb esete is,”

„minden védelem közül a legnagyobb védelem magától értetődően a víz,”

Meg a legnagyobb veszély is, ha nem tiszteled eléggé.

„a helyes döntés mellett az igazi döntéshozónak”
„sehová nem vágyott jobban, mint éppen arra a helyre, ahol az úgynevezett védelmi szemlélet ennyire alapvető,”

„ismételte meg”

Most komolyan, szó szerint ismételte meg az előző oldalt?

„kifejtvén, hogy Velence csak és kizárólag a béke megőrzése révén, the conservation of the peace, maradhat fenn a ragyogásban, semmi egyéb módon nem,”

Igazuk van, csak valahogy az az érzésem, hogy a civilizáció sohasem végtelen.
Velence stabilitását kevesen veszélyeztették,
Velence minden értéke és kulturális hagyatéka mégis el fog tűnni,
mert azok az erős fundamentumok, amikről az író beszél; nos, ő erős alapoknak vélte a szigetet.
Nos, a Rialto szigetet elönti a víz, a házak alatti cölöpök meg süllyednek.
Az ésszerűség és a béke gyönyörű egyensúlyát elmossa az idő.

„ugyan hova is mehetnének ők, egy háborús rémálom űzöttjei, máshová, mint Mocenigo Velencéjébe,”
„hogy szinte soha nem fordult még elő a civilizált emberi történelemben a szépségnek és az ésszerűségnek ilyen példátlan találkozása,”
„a folyamatos veszély, the continuous danger, egyszerűen rákényszerítette a majdani velenceieket, hogy beköltözzenek a lagúnákba,”
„a kikényszerített ésszerűség”
„azaz emberi erővel”

„Francesco Foscari”

Foscari, aki Mocenigo után került trónra, hosszú és romboló háborúba „sodorta” Velencét Milánó ellen. Szövetséget kötött Firenzével, szárazföldi területeket szerzett Észak-Itáliában.
A háborúk, a területszerzések, a hatalmi játszmák olyannyira lekötötték a hatalmi rendszereket és olyannyira kiürítették a város tartalékait, hogy az utána következő évtizedekben Velence nem tudta megtartani az évszázados adriai gyarmatait; majd később az észak-itáliaiakat sem.
Dalmácia és Velence aranykora Foscarival véget ért.
Foscari dogét kb. 24 év kormányzás után egyszerűen lemondatták.
(Amúgy azt e könyv is leírja, hogy nem azért választották meg, mert hittek benne, hanem mert az adott pillanatban ez volt a legkisebb rossz döntés.)

„anélkül, hogy akár csak egy pillantást is vetne rájuk az asztalnál, kilép az épületből,”
„nagyúr parancsa szerint távozása után kell átadja”
„sebesültnek”
„legfinomabb sebhintőpor van benne,”
„Mindennek azonos súlya van, és minden halaszthatatlanul fontos,”

Végtére is, ez is egy elmélet.
Vagy mindennek és mindennek jelentősége van, ezáltal mindent alaposan, részletekbe menve vizsgálunk;
vagy semmi sem számít ezen a világon
(hisz minden mulandó),
tehát szemléljük inkább a dolgokat stratégiai távolságból.

„Haj, mindennek azonos súlya van, és minden halaszthatatlanul fontos,”
„Azonos, kisasszony, és halaszthatatlan.”

„VI.”

Olvasás után:
ha a regény a hatodik fejezet végén véget ér,
ugyanolyan jó és teljes,
csak kevésbé őrült.

„összesen négyszer írja le szoros egymásutánban”

Ezt más, nem Krasznahorkai-könyvekben is láttam, és valóban zseniális technika.

„olykor csupán egy-egy mellékmondattal”
„pontosítva”
„mintha négy lélegzetvételt, four breathes, akarna”
„leírni”
„a leírás az ismétlésnek egy másik”
„alakzatával”
„élesen megrajzolt képet”
„újra és újra felidéz,”

„4”

Korábban írt a párkapcsolati erőszakról.
Most pedig a szarásról.
Miközben a könyv vezérfonala a kalandos utazások.

„mert ez volt az úti cél, és ez volt a kezdet,”

„Kasser”

Ő a beteg.
Később: érdekes, hogy a beteg motívum másoknál és máshol is visszaköszön. Meg sok más motívum is így jár.

„változáson, mutation, megy”
„túlérzékenysége”
„sérülékenysége”
„lesz egyre nyilvánvalóbb”
„a többiek figyelme is folyamatosan mélyül”

Az utazás már csak ilyen…

„az őrületig körbeírt valóság,”

Ha egy mondattal kellene jellemezni Krasznahorkai teljes életrajzát…

„benne”
„a határ megtestesülése”
„hogy a háború helyett a békét, instead of war the peace, mert ez volt a meghaladhatatlan és a mindenekfölött, az ember legnagyobb teljesítménye, a béke, az isteni Hadrianus és a rendíthetetlen Pax, s mindennek tündökletes jelképe itt, a Vallum mérföldeken át, hogy aztán ez az egész, a maga belső”
„a küldetése, de a léte is véget ér, egyszerű hírhozó tehát,”

Hát, mit kezdjünk azzal, hogy mindkét (Korin és a kézirat) történetben ugyanazon karakterek szerepelnek párhuzamosan?

„ezt a Castust, aki ígérete szerint majd Corax-ként, azaz Hollóként tűnik el,”

„hogy elmereng, brood, tökéletesen megszűnik”

Ahogy megállítja a pillanatot, az zseniális!

„lenni”
„különös mód átszellemült”
„őrült írta az egészet,”

„felhajtják a függönyt ott, ahol minden körülmények között minden függönynek le kéne mennie,”

„új világ jön, a new world coming,”
„Ha meghalunk, az egész gépezet megy tovább, és az emberek azt gondolják, ez a legborzalmasabb, szakította félbe később önmagát Korin, aztán lehajtotta a fejét,”
„Pedig csak ebből, hogy megy tovább, lehet rendesen megérteni, hogy nincs is gépezet.”

„Kasserékénél”
„el”
„helyezkedett, mert akkor megindult újra az élet,”

Korábban kimerevítette ezt a pillanatot. Most mire is kell gondolni? Mi is jön létre ebből az egyesülésből?
Ki mit jelképez?
A négy vándor a stabilitást?
Az egy helyben szemlélődő köpenyes a változást?
És ahogy a régi Gibraltárt is béke szimbólumaként írja le; hogy e kornak nem jó a változás.
(Az mégis szükségszerűen bekövetkezik, mindig.)
Azonban az olvasó már a történet elején tudja, hogy az az aranykor elveszett; és a világ valahogy mégis jobb hely lett.
Miért?
Mitől?

„elkezdődött egy korszak, epoch, amelytől fogva e kurvák valamennyien nem a pénzt, hanem a kielégülést keresték a szerelmi ügyletekben, kielégülést azonban nem találtak, mivel senki nem tudta kielégíteni őket, ne kezdj velük,”
„így a gyűlölet és a félelem óráról órára nőtt a békesség alatt,”

„Suárez nevezetes mondata, miszerint olyan emberek ezek, akik az egész világot sem tartják túl nagynak ahhoz, hogy megszerezzék, neki mond-e valamit,”

„eljön, majd elmúlik”
„azonban a”
„szellem”

„ahol a valósággal való foglalkozás már csak a mezítlábas szerencsétleneket sújtja,”

Oh, szegények 🙂

„övék a világ, övék a pénz, a líra,”
„kétszáz ember mindössze,”

„új világról, mely fertőzöttségét már születésével magában hordta,”
„hogy mi van”
„bekötött könyveiben, erre figyeljenek majd, mert ez lesz a valóság,”

Mit is mondtam pár fejezettel korábban a könyvárusról? A felvilágosodás hírnöke.

„csak Kasser nem tudhatta meg, átjut-e valaha is a túloldalra, őt becsavarták a legmelegebb bőrökbe, kivezették a cursus publicus által külön az ő rendelkezésére bocsátott carruca dormitoriához, óvatosan felsegítették és elhelyezték benne, aztán lóra szálltak, és körbevették, és nekiindultak a rettenetes szélnek; köd szakadt rájuk Condercumnál, farkasok támadták meg őket Pons Aelius előtt, aztán a túlságosan is törékenynek tetsző navis longa a római kikötőben, a viharos tenger a felkorbácsolt, hatalmas hullámokkal, végül a nappali sötétség, mely ráereszkedett a partra, a száműzött Nap, mondta Korin, hogy semmiféle fény, hogy semmiféle fény!”

„betakarta vele a nőt,”

a beteg nőt

„start over again”

„A mondatoknak van szerkezete, a szavak állnak, pont, pont, vesszőcske, mind-”

„ómagyar, mutatott magára”
„egy tébolyult szigor”

Ez a könyv, az író önmaga kinyilatkoztatása!

„Porta Appia előtt, Bengazza ült, Falke állt, Toot pedig a jobb lábát felrakta egy”

Most esik le.
Néhány oldallal korábban megölte Kassert?
Vagy mi van?!
Úgy tűnik, vele tűnt az egy irányba haladás is.
Meg még mi?

„napokig, egymást kizáró állítások, amelyekkel nem tudott mit kezdeni, mikor tudta, hogy mind a kettő igaz, de az meg hogy lehet, és nem és nem és nem boldogult, mert egyrészt így van, mondta jelentőségteljes mosollyal,”

Az élet ilyen…

„hogy végül már csak Mastemann maradjon, pontosabban a mindenkori curator viarum alapvető feladatainak és hatalmának a leírása,”
„hogy a szerző a dilettáns megoldások tömegét alkalmazza, és közben esze ágában sincs félni attól, hogy dilettáns legyen, és egyáltalán, és egyáltalán,”
„Kasser a végén hova tűnik el,”

Kielemzi a saját könyvét?!

„kivezető út, azt kereste a számukra az”
„kereste, de nem találta,”

„beleküldte a teljesen reálisba, a”
„háborúk örökkévalóságába”
„hiába, mert csak háborúból háborúba vezet számukra út, háborúból békébe nem,”
„mert nincs Kivezető Út,”

„annyira gyerekes volt az az elkeseredés, és a végén aztán ez történt, mondta, átlőtte egy pisztollyal, perforate with a colt, pillantott bele ismét a szótárba,”

„nincs itt, kit érdekel, de a nő csak állt az ajtóban és sírt, és újra meg újra elismételte, hogy elment, elment, itt hagyott mindent, de elment, és a szobája”

„távkapcsolós, kétszázötvencsatornás SONY MODELL, a hangja le volt véve, de a kép nem, az futott az elejétől a végéig, aztán újra és megint, ahogy belibben a vidám és megnyerő férfi a nővel, és ahogy lemegy a gyémántműsor, és véget ér, aztán elsötétedik, hogy kivilágosodjon megint, és kezdődjön az egész újra,”

Talán kapott egy új életet, de attól még nem változott.
Ez talán valahol így van jól.

„szorította boldogan”

„mert tényleg minden mögötte volt, előtte pedig semmi,”

„megsimogatta a kezét, a bal kezét”

„Elmegyünk valami mellett, és föl sem fogjuk, mi mellett mentünk el,”
„hogy Bábel meg New York,”
„bőven volt ideje, hisz soha nem volt ennyire szabad,”
„borítóról, és elkezdte keresni a legközelebbi ilyen buildinget a Lower East Side-on és Alsó-Manhattan felé, és nem akart hinni a szemének,”
„kétségbevonhatatlan rokonságban álltak egymással, de ugyanakkor a bruegheli bábeltoronnyal is, és akkor megpróbált találni még ilyen épületeket,”
„ünnepélyesen, most már felfogta, hogy a világ közepét, a világ középpontját, a világnak ezt a legfontosabb, legérzékenyebb, leghatalmasabb fővárosát valaki teleépítette bábeli tornyokkal,”

„5”

Igen, a történelem körbeforog.
„Az élet egy keringő,
mit eltáncolsz a sírig,
sorsod csupán attól függ,
kivel táncolod végig.”
Goethe.

„ezzel tényleg eljött a kor, amikor egy nap a világ, melyben a kiszámíthatatlan, a szenzációs és az esztelen az úr,”

Ezt még az előző évezredben írta.

„s persze a rettegett holdvilágképű főtanácsadóval”
„a király közvetlen beszédbe elegyedik a kőmetszőkkel a domboldalon: ez pusztító hír, mely még azokat is megrettenti, akik a heves élvezet és a gonosz felejtés”
„világraszóló épületet, az isten nélküli nagyság diadalmas remekművét, mely örökre szól –”
„továbbadni, hogy az isten nélküli út ide vezet, a csodálatos, a lenyűgöző, a káprázatos emberhez, aki már csupán egyetlen dologra nem képes, és nem is lesz soha: hogy uralja, amit megteremtett, mivel őszerinte valóban nincs semmi csodálatosabb, jelentette ki, mint az ember, hát, gondoljunk csak például a”

„a túl nagy túl nagy nekünk,”

„nincs középpontja sehol,”

„ugyanazzal a fényképpel az egész lakás, egyetlen fénykép különböző méretben,”

„mind a hárman a TV-t figyelték,”

A két férfi, meg a próbababa.

„Schaffhausen”

„egyetlenegy: hogy mi van elöl, hogy mi van elöl,”

„4”

Ez a Korin akkora balek, hogy az már nekem fáj!
Miért rak minden regénybe egy reménytelenül balek főszereplőt, aki valójában nem is főszereplő?

„A rend szeretete a létezés fele, így hát a rend szeretete a szimmetria szeretete, a szimmetria szeretete pedig emlékezés az örökkévalóságra,”

Az a bizonyos kör.

„vad és nagyon tiszta törvények között, akiket kizárólag a nagy tettek örökös véghezvitele tartott ébren, barbárok, akik aztán lassan elvesztették az érdeklődésüket a kis tettekre berendezkedett világ iránt, és elvesztek, degenerálódtak, kipusztultak és elkeveredtek, és nem maradt belőlük más, csak a”

„már nem”

Hány oldal van még vissza?
Jó, mondjuk, szólt előre, hogy a végére teljesen megőrül.
Na de minden?!

„schaffhauseni állomás”

Én jártam Svájcban, és hajóztunk a Rajna felső folyásánál is. Lehet, ott is hallottam ezt a szót?

„warandwar.com”

Azért az plusz poén lett volna, ha a honlap működik; de hát a regényből is kiderült, hogy senki sem volt, aki kifizesse a tárhely díját.

Jut eszembe,
Krasznahorkai csinált ehhez a könyvhöz egy öt lemezből álló hanganyagot, ahol a könyvet nem felolvassa, hanem elmeséli a történetét.
A BMC adta ki; nehéz rákeresni, de jogtisztán és ingyen feltöltötte a kiadó a CD-lemezeket a netre.

„a vég”

Őrült ez az ember!
Ez a könyv akkor is jó, ha az utolsó két fejezetet nem olvassuk el.

„tényleg”

Hát ezt a könyvet sem lehet csak úgy letenni.
Az író szólt előre: ezeket a szereplőket visszük magunkkal.