Hegyi túra

Ez a nap minden várakozásomat felülmúlta. Elindultam Saint Rémybe, de végül sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Rájöttem, hogy a város szépsége és nyugalmát a környező hegyek még tovább fokozzák. A természet szépsége és az ott töltött idő megnyugtató hatással volt rám, és bár egyedül voltam, mégis úgy éreztem, hogy a körülöttem lévő világ mindent megért. Az a kérdés, hogy vajon szerethető vagyok-e, elgondolkodtató volt, de a természet hangjai és látványa választ adtak nekem. A mai nap után tudom, hogy az élet apró örömeiben található meg a boldogság, és én részesülhetek belőle, ha csak megállok, hogy észrevegyem.

Négy nap munka után egy nap szabad, majd öt nap munka, az új beosztás szerint.    A mai pihenős napom tízkor kezdődik, vasalással.

    Ebéd után éhesen szállok fel a buszra, mert megint nem tetszett a személyzeti kaja.    Amikor felülök a buszra, még nem döntöttem el, hogy Avignonba vagy csak St. Rémybe megyek.    A végső indok az, hogy jövő héttől Saint Rémy városkába nem megy busz.    Viszont Avignonba majd elmegyek máskor vonattal.

    Saint Rémy utcáit már ismerem.    Ha elképzelünk egy romantikus délszaki kisvárost, akkor megkapjuk St. Rémyt.    Pár óra alatt bejárható a belváros, és még egy napot vagy többet el lehet kóborolni a környékbeli hegyekben.    Magam is így tettem:    egy órát sétáltam; kávéztam; majd rollerrel indultam vissza a hotelbe; amihez ugyebár, ehhez át kell kelni Allpilles mészkő hegyein.   

Azért nem járok St. Rémybe, mert habár alig tíz kilométerre van, ám a hegy túl felén és a roller az oda-vissza utat nem bírja.    Viszont most csak a visszaút történik két keréken.    A hosszabbik, meredekebb régi utat választom, amire még nem jártam.    El is tévedek az egyik kereszteződésben, de cserébe szép virágokat látok ebben a mesebeli világban.    Arra gondoltam, hogy a Les Baux feletti kilátóponton majd rendezek egy pikniket a nemrég beszerzett fügéből, bagettből és olívából.    Viszont a tűzoltók másképp gondolták.  El is felejtettem, a szárazság miatt rengeteg turista helyet lezártak.    A szomszéd régióban így is minden héten leég egy erdő.   

Jobbra veszem az irányt, és inkább a kis hegyi utakat fedezem fel.    Húsz perc múlva megint csak egy hegytetőn találom magam.    Erre felé is varázslatos a táj, mégsincs lezárva a terület.    Hallani, ahogy remegve esnek le a kiszáradt fenyőágak.    Az a néhány eltévedt felhő csak egy újabb összhangot ad a mészkőhegyek között levő fáknak. Egy fehér szikla az uzsonnaasztalom.    Rákaptam az olíva ízére, szinte már úgy eszem, mint a cukorkát. Egész sokféleképpen lehet ízesíteni, van nálam: édeskés, csípős, sós ízű.

    Elmegy mellettem bringával egy férfi, aki nemcsak úgy néz ki, mint az Arlesi polgármester,    de még a hangja is az övé.    Akárki is volt, jóleső érzés, hogy megáll, köszön és vált velem egy mondatot.   

Amúgy itt nem járnak emberek, pedig ez az oldal is gyönyörű.    A fenyvesek közt ülök, egy kövön.

Csak úgy bevillant olvasgatás közben, merthogy sötétedésig ott felejtettem magam a fenyvesek közt: Talán nekem is az lehet a kimondatlan kérdésem, hogy vajon szerethető vagyok?    Ha válaszolnának a fák, igent suttognának, és én talán el sem hinném.

St. Rémy, 2024. augusztus 26., hétfő