Séták, mondatok, tanácstalanság

Városok, utcák, céltalan séták és nagyon is konkrét érzések keverednek: otthonosság, elveszettség, társaság és hiánya. Most épp ott tartok, hogy vannak mondataim, de nincs hozzájuk beszélgetőtársam – és ettől érzem magam tanácstalannak.

---

Mondatfoszlányok következnek. 2025 novemberében, Budapesten és Zalában, egy naplóbejegyzést sem készítettem, helyette mondattöredékeket jegyeztem fel – ott és akkor, amikor azok épp eszembe jutottak. Most ezeket nem időrendi sorrendbe rendezem; úgy válogatok belőlük, ahogy az aktuális kedvem diktálja. Igen, a dátumokat és neveket szándékosan rontottam el.

„Összeszedtem néhány, Magyarországon feljegyzett mondatrészletet.”

Amikre 2025. december tizedikén, Hurghadában, a sivatagi naplementére néző erkélyemen ülve válaszolok.

„Jaj, de jó!”
„Megjöttem!”

Néhány oldallal korábban írtam Budapestről, hogy itt teljesen otthonosan mozgok.

„Nem tudom, merre, de megyek.”

Ez a mondat illusztrálhatná az elveszettség érzését is. Itt ezt másért mondtam.

Előrebocsátom: nem szokott honvágyam lenni, általában jól érzem magam ott, ahol épp vagyok.
Mindazonáltal, több mint négyszáz város megtekintése után is azt mondom, hogy Budapest egy szép város.

Többször csináltam olyat, hogy minden elképzelés nélkül csak úgy sétálgattam az utcákon.
Ki tudja, mikor jövök legközelebb, hát most kihasználok minden pillanatot.
Aix-en-Provence a másik ilyen város, ami annyira tetszik, hogy bármeddig tudok kóvályogni a városban.

„Kicsit az az érzésem, hogy azért nem hiányzott a társaság és a beszélgetés, mert már elfelejtettem, mi az, ami nem hiányzik.”

Pár ezer kilométerrel és néhány héttel később azon agyalok, hogy ezeknek a szuperjó személyes beszélgetéseknek mi lesz az alternatívája.
Ciki, de eddig sosem csináltam ilyet.

Hogyan működik?
Mi az, ami működik?
Mások hogyan csinálják?
Nincs jó ötletem.

Szóval van jó néhány mondatom novemberből, amikkel nem tudok mit kezdeni, és nem tudom, kivel megbeszélni őket. Most tanácstalannak érzem magam.

---

Walks, Sentences, and Uncertainty

From a balcony in Hurghada, watching the desert sunset, I return to a few sentence fragments I wrote down in Hungary in November 2025. Cities, streets, aimless walks and very concrete feelings are all tangled up in them: feeling at home, feeling lost, craving company and not missing it at all. Right now, I have plenty of sentences but no one to really talk them through with – and that’s exactly why I feel so uncertain.

“I’ve gathered a few sentence fragments noted down in Hungary in November 2025.”
To which I’m replying on December 10, 2025, sitting on my balcony in Hurghada, looking out at the desert sunset.

“Oh, how nice!”

“I’m back!”

A few pages earlier I wrote, from Budapest, that I feel completely at home there.

“I don’t know where, but I’m going.”
This sentence could also illustrate a sense of being lost. Here, I meant it differently.

Let me start by saying this: I don’t usually get homesick; in general, I feel good wherever I happen to be.
Still, even after visiting more than four hundred cities, I’ll say that Budapest is a beautiful city.

More than once I’ve done this thing where I just walk the streets with no plan at all.
Who knows when I’ll be back next time, so now I’m going to make the most of every moment.

Aix-en-Provence is another city like that for me – I like it so much that I can wander around there endlessly.

“I have a bit of a feeling that the reason I didn’t miss company and conversation is that I’ve already forgotten what it is I don’t miss.”

A few thousand kilometres and a few weeks later, I’m here wondering what the alternative will be to all those amazing in-person conversations.
It’s embarrassing, but I’ve never really done this before.

How does it work?
What actually works?
How do other people do it?
I don’t have any good ideas.

So I have quite a few sentences from November that I don’t know what to do with, and I don’t know who to talk them over with.
Right now, I feel at a loss.

---

Marches, phrases et désarroi

Depuis un balcon à Hurghada, face au coucher de soleil sur le désert, je reviens à quelques fragments de phrases notés en Hongrie en novembre 2025. Des villes, des rues, des promenades sans but précis et des sensations très concrètes s’y mélangent : le sentiment d’être chez soi, celui d’être perdu, le désir de compagnie et son absence presque confortable. En ce moment, j’ai beaucoup de phrases, mais personne avec qui vraiment les partager – et c’est bien pour ça que je me sens dans le désarroi.

« J’ai rassemblé quelques fragments de phrases notés en Hongrie en novembre 2025. »
Auxquels je réponds le 10 décembre 2025, depuis mon balcon à Hurghada, tourné vers le coucher de soleil sur le désert.

« Oh, que c’est bien ! »

« Me voilà de retour ! »

Quelques pages plus tôt, j’écrivais depuis Budapest que je m’y sens totalement à l’aise.

« Je ne sais pas où, mais j’y vais. »
Cette phrase pourrait aussi illustrer un sentiment de perdition. Ici, je la disais pour une autre raison.

Je précise d’emblée : en général, je n’ai pas le mal du pays ; je me sens bien là où je suis.
N’empêche qu’après avoir visité plus de quatre cents villes, je continue à dire que Budapest est une belle ville.

Plusieurs fois, j’ai fait ce truc de me promener dans les rues sans aucune idée précise.
Qui sait quand je reviendrai ? Alors, je profite de chaque instant.

Aix-en-Provence est l’autre ville de ce genre : elle me plaît tellement que je peux y flâner indéfiniment.

« J’ai un peu l’impression que si la compagnie et les conversations ne m’ont pas manqué, c’est parce que j’ai déjà oublié ce qui, justement, ne me manque pas. »

Quelques milliers de kilomètres et quelques semaines plus tard, je me demande quelle sera l’alternative à ces superbes conversations en face à face.
C’est un peu la honte, mais je n’ai jamais vraiment fait ça.

Comment ça marche ?
Qu’est-ce qui marche vraiment ?
Comment font les autres ?
Je n’ai pas de bonne idée.

Donc, j’ai pas mal de phrases de novembre avec lesquelles je ne sais pas quoi faire, et je ne sais pas avec qui en parler.
Pour l’instant, je me sens profondément indécise.

---