Mit sem változott Hurghada

Megérkeztem Egyiptomba, és már a vízumnál kiderül: itt minden a régi – napfény, meleg, és a „+2 dollár” műfaja. Aztán jön a furgon-taxi, a kóválygás, a kórházi hívás apámnak, és egy „apartman”, ami csak helyi értelemben apartman. Végül hipóval, szivaccsal és egy bojler-főkapcsolóval békét kötök a valósággal.

---

Ez is eljött, megérkeztem Egyiptomba.

Mit sem változott.

Hurghada napfényes és meleg.
Ezt már a reptéri folyosó ablakain át is érezni.
A lehúzások sem változnak:
még be sem érek az országba,
már a vízumvásárlásnál lehúznak két dollárral.

(Aha, most már eszembe jut:
jobbra kell tartani.
Ott ülnek a nagyobb bankok
mogorva képviselői,
akiknek legalább munkaköri kötelességük
tisztességesnek lenni.
Azért azt nem bánnám,
ha a két dollár lehúzásért cserébe
nemcsak egy mosolyt kapnék,
hanem egy tollat is.)

A látszatot tartani kell: ez a 25+2 dollár nem belépődíj a városba,
hanem a vízumigénylés ügyintézésének a díja.
Az ügyintézés abból áll,
hogy egy képeslap méretű papír hátuljára ráírom,
hol szállok meg és meddig.
A papírt olvasás nélkül rakja a többi közé a határőr.
Az útlevelet leellenőrzi.

– Igen, általában rövid hajam van.
Mondom ezt kérdés nélkül,
mert egy perc után is az arcom
és a fotóm közt jojózik a szeme.

Megkapom a zöld pecsétet.
Három lépéssel később egy rendőr leellenőrzi,
van-e pecsét az útlevelemben.

(Szívesen megkérdezném, hogy mi az az opció,
amiben valaki ki tudja kerülni a határőrt?)

Aztán jöhet egy újabb sorban állás,
ugyanis itt kifelé is van reptéri átvizsgálás.
Vajon mit remélnek?

Én jövök a leghosszabb időre,
és a nyolcéves kislánynak is
nagyobb táskája van, mint nekem!

Három dollárt kér egy kávéért?!
Szó nélkül otthagyom a kávéjával.

Vajon okos gondolat
a reptéren választani SIM-kártyát a nethez?

(Két hét múlva megtudom, hogy nem.
Jobb letölteni egy offline térképet
a reptértől a belvárosi hivatalos üzletig!)

A srác gyorsan, hatékonyan,
és látszólag jó áron helyezi üzembe a netet.

Milyen érdekes:
a parkolóban már szendviccsel együtt fizetek három dollárt.

– Taxi! Taxi. Csak 10 $
– Köszi, nekem van időm, sétálok.

Csak a főútig kell kimennem.
Ott felvesz egy iránytaxiként funkcionáló furgon.

– City center, please. I have just dollar..
– Not problem.

Negyven perc múlva letesz a kis rozzant járgány
a City Center üzletközpont előtt.
Ez egy szerencsés félreértés!

(Egy dollárt adtam neki beszálláskor.
Ez tíz „szakaszjegy” árának felel meg.
Általában közlekedési csomóponttól csomópontig visznek.
A sofőröm három csomópontnál is int,
hogy minden rendben, csak maradjak nyugodtan.)

Azért is adtam neki szándékosan többet,
mert azt akartam,
hogy ne tegyen ki a következő külvárosi kereszteződésnél,
hanem menjen csak tovább még egy etapot,
és vigyen le a belvárosba.
Gondoltam, ott eszek valamit,
pihenek a parton,
aztán majd délután továbbmegyek a City Center nevű plázáig;
vele szemben van az apartman, amit béreltem.

Szóval a sofőr Egyiptomhoz képest nagyon is korrekt volt!
Európához képest töredék árat fizettem.
A fickó kérdés nélkül elrakta
a Hurghadához képest durván magas összeget.
Cserébe tisztességes szolgáltatást adott.

(Én nagyon szívesen fizetek többet a kelleténél.
Mert ez a város nem viccből néz ki úgy,
mint egy háborús film díszlet!
Nem. Valójában akkor nem bánom, ha lehúznak,
ha cserébe lelkiismeretes szolgáltatást kapok – mint most.)

Kóválygok

Ha már itt vagyok az üzletközpontban,
kell valami élelem. Illetve kell egy elem is,
hogy le tudjam vágni a hajamat a géppel.

A csendes, hátsó,
kávés teraszon beüzemelem a pókhálósra tört tartalék telefonon.
Ami arra pont jó, hogy routerként működjön, e
mellett arra is alkalmas,
hogy a másik kártyafoglalatban kicsörögjön a magyar SIM-kártyám.

Felhívom róla apámat a kórházban.
Már sétálgat.
Ezúttal végre van miről mesélnie!

Kóválygok nehéz szívvel.

A helyi szokásokhoz képest…

A szállás,
ha nem is pont szemben az üzletközponttal,
de nagyon jó helyen van.

(A portás bácsi is leellenőrzi a pecsétet az útlevelemben.
Mondja már el nekem valaki,
hogyan lehetne bejutni pecsét nélkül ebbe az országba?!
Valójában nem érdekelnek az ilyen trükkök,
csak nem tudom elképzelni,
mire számítanak ilyenkor.
Komolyan gondolják,
hogy egy illegális határátlépő elmegy olyan helyre,
ahol útlevelet ellenőriznek?!)

A portás bácsi leültet az udvaron vagy két órára.
Most érzik elérkezettnek az időt,
hogy végre egy kicsit kitakarítsák az apartmant.

Jó, hát: azt látom,
hogy a helyi szokásokhoz képest szorgalmas volt a két férfi,
és valóban mindent megtettek,
ami két óra alatt lehetséges.

A helyi viszonyokhoz képest rendet raktak,
még az ágyneműt is kimosták sebtiben:
ott szárad az erkélyen.

Merthogy ez csak a helyi szóhasználatban számít apartmannak.
Ez egy kis lakás,
külön hálószobával és egy amerikai konyhás nappalival,
erkéllyel;
ahonnan – habár a szegénynegyed felett – ellátni a naplementéig.

Azért én mégiscsak lemegyek a boltba hipóért.
Öt literért.
Meg kellene egy szivacs is.

Legalább WC-papírt vett a fickó.
Mert itt az a szokás,
hogy bidét használnak.
Azt tudta,
hogy ezek az európaiak kényesek a rendre.
Sőt, azt a helyiek számára meghökkentő anekdotát is ismerte,
hogy azok ott északon,
papírral mossák a feneküket.

Értékelem a szállásadó szorgalmát.
Nem is teszek panaszt,
hisz amúgy is az egyik legolcsóbb szállást választottam,
ennél rosszabb műszaki állapotokra számítottam;
ez meg egy új építésű lakópark.

Annyi baj legyen.

• Kitörlöm a hűtőből a belefolyt valamit.
• Lemosom a portól ragacsos felületeket.
• Meghúzom a csöpögő csapot.
• Lemosom a rozsdát a csaptelepről.

Néhány óra elteltével összerakom, hogy az egész házban nincs leföldelve az áram – vele együtt a melegvizes bojlerem sem –, és ezért van az, hogy megráz a csapból kifolyó meleg víz. Annyi baj legyen: van a falon egy bojler-főkapcsoló, majd mosakodás előtt áramtalanítok.

Estére már egész pofás a lakás. Egy ilyet már bárhol elfogadnék.

A gyümölcskenyér finom, a mentatea jól esik.
Előrecsomagolt gyümölcskenyér, mert ahhoz a főzőlaphoz hozzá nem nyúlok, míg le nem mosom alaposan. No meg nincs is mit rátenni: van egy darab siralmas állapotú serpenyő. Még egy rendes kést sem találok. Annyi baj legyen.

Ez a lakás olcsó; az alapos takarítás után már jól látszik, hogy ez egy újszerű ház.

Lemegyek az utcára. Most, hogy ismét áttanulmányoztam az arab számok írásképét, veszek le pénzt a bankautomatából.

És most végre megismerkedem a lifttel is, ha már amúgy is az ötödiken lakom.
Úgy tűnik, a liftajtó nem volt része az építési terveknek.
Annyi baj legyen: a lift így is működik.

Mire visszaérek, addigra meg is szárad az erkélyen a Mickey egeres, rózsaszínű ágynemű is.
Annyi baj legyen: így is jól alszom.

Hurghada, 2025.12.04., csütörtök.