Van az, amikor még benne maradsz az álmodban, és van az, amikor a valóság önt ki mindent az erkélyről. Közben megtanulod a forgalom ritmusát, kapaszkodsz egy huzatos Toyota ajtókeretébe, és üzeneteket írsz elfeledett barátnak, meg annak, akihez már a jövő képei tapadnak. Nem az a lényeg, hánytól hányig vagy ébren—hanem mennyi élet volt a napodban.

---

Kimásoltam a naplós applikációm tartalmát.

Péntek, december 19.

08:10 – Benne maradtam az álmomban
Azt képzelem, hogy itt volt, és együtt töltöttük az éjszakát.
Majdnem ő volt a legelső nő az életemben.

12:52 – Most dühösnek kellene lennem.
A fiatal asszony kihajol az erkélyen, és kiönti a kisvödör szemetet, ami szabadon szállingózik a domboldalon.
Majd jön a gyereke, sámlira áll, kihajol, és ő is kiönti a szemetet az erkélyen. Majd figyeli, ahogy az apróbb darabokat felkapja a légáramlat, a nehezebbje meg szétterül a homokban.

14:36 – Roncsderbiben
Itt aztán megtanulod felvenni a forgalom ritmusát. Mert ha nem, akkor a seggedbe jön, szarrá dudál, majd körbeautóz centire pontosan.

15:20 – Huzatosan
Toyota furgonnal utazunk tizenketten. Itt ez tölti be a helyijárat szerepét. Csörög, zörög. Az oldalsó ajtó beragad. A sofőr int: így is jó lesz. Fél fenekem lelóg az ülésről, az első sorban, az ajtó mellett.
Az ajtókeretbe kapaszkodom; kívülről; a kezem a kocsi tetején, az ajtó felett.
A kocsi nem lassít a hibás úton sem, ahol ugrál, dülöngél, meg a körforgalomban sem. A hentes levegője beesik az arcomba.

Szombat, december 20.

19:45 – Üzenet a bagolybarátnak
Jobban járok, ha rólad ismét példát veszek, és inkább elengedem ezt a korán kelés dolgot.

20:00 – Mai nap? Nem is tudom…
Az már látszik, hogy vannak tisztességesebb és klasszikus lehúzós kereskedők.

20:19 – Az elfeledett barátnak
Már sokadszor akartam neked üzenetet írni.
Csak szeretnék megbékélni veled.
Valójában a mai üzenettel az az egyetlen célom, hogy elmondjam: a beszélgetéseid azok, amik hiányoznak.
Egyéb célom már nincs.
Neked köszönhetem, hogy megkedveltem azt a várost.
Egyszer még biztosan visszamegyek…
Valóban, tényleg olyan, mintha Észak-Velencében járnék a felhők felett.
Legközelebb talán nem egyedül sétálok.
Kell nekem a társaságod. A barátságod.

22:15 – Király ez a szendvics
Valszeg nem friss, de sebaj.
Valszeg nem igazi bagett.
Ez inkább valami szendvicskenyér.
Majonéz, curry és némi friss zöldség.

Vasárnap, december 21.

00:55 – Nem az a lényeg
Hánytól hányig vagyok ébren, hanem hogy mennyi élet volt a napomban!
És a tiédben?

Hétfő, december 22.

00:30 – Öregedés?
Nem tűnsz öregnek 🙂
Húszévesek nem vagyunk. De öregek sem.
Szeretem azt a kifejezést, hogy középkorú…
Azt szeretem a negyvenes években, hogy én még tudok beszélgetni a húszévesekkel is, és már a hatvanévest is megértem.
Soha ennyi emberrel nem tudtam szót érteni.

Kedd, december 23.

17:20 – Tetszik a nő
Nem tudnám összeszámolni eddig,
hányszor álltam vigyázban miatta.

18:45 – Házasság
Maga a papír nem lenne érdekes.
Az anyakönyvi kivonatot tartsa meg, aki szeretné.
Engem az érdekel, amit ez a szó képvisel.
Az nagyon is érdekel.
Én annak örülnék, ha te lennél az a szerencsés szerencsétlen, aki élete végéig élvezheti a horkolásomat.

18:55 – Csak hogy te nem szerelmet kérdeztél
Hanem házasságot.
Nehéz erre válaszolni.
Mert ez nem ugyanaz, mint tizenhat évesen, amikor őbelé azért szerettem bele, mert ugyanaz volt a kedvenc színünk.
Ez már egészen más.
Azért szeretnélek szeretni napról napra jobban, mert napról napra több a közös témánk.
Tudod, most már a fő kérdés teljesen racionálissá vált.
El tudom-e azt képzelni, hogy öregen, totyogósan a kezedet fogom?
(Miután alaposan megismertelek.)
A válaszom: egy határozott igen!
Mehetünk az oltárhoz?

---

Drafts, Trash, Messages:
Keeping Up with the Rhythm

Some days you’re still stuck inside your dream; other days reality literally gets poured off a balcony. In between, you learn the rhythm of traffic, cling to a windy Toyota door frame, and write messages—to an owl-friend, a forgotten friend, and someone you can already picture in the future. It’s not about how long you’re awake, but how much life your day contained.

English body text

Friday, December 19

08:10 – I stayed inside my dream
I imagine she was here and we spent the night together.
She was almost the very first woman in my life.

12:52 – I should be angry now.
A young woman leans out from the balcony and pours out a small bucket of trash, which drifts freely down the hillside.
Then her kid comes, stands on a stool, leans out, and pours out trash from the balcony too—then watches as the airflow lifts the smaller pieces while the heavier stuff spreads out in the sand.

14:36 – In a demolition derby
Here you learn to match the rhythm of traffic. Because if you don’t, someone drives right up your ass, honks the hell out of you, then passes you with centimeter precision.

15:20 – Windy
We’re twelve people in a Toyota van. Here it functions as local public transport. It rattles and clanks. The side door gets stuck. The driver gestures: it’ll be fine like this. Half my butt is hanging off the seat—in the first row, by the door.
I’m gripping the door frame—outside; my hand is on the roof of the car, above the door. The van doesn’t slow down even on the bad road where it bounces and sways, not even in the roundabout. The air from the butcher’s blows straight into my face.

Saturday, December 20

19:45 – Message to the owl-friend
I’m better off taking your example again and letting go of this early-rising thing.

20:00 – Today? I don’t even know…
It’s already clear there are more decent traders—and the classic rip-off ones.

20:19 – To the forgotten friend
I’ve wanted to message you for the hundredth time.
I just want to make peace with you.
Really, my only goal with this message is to say: it’s our conversations that I miss.
I have no other goal.
It’s thanks to you that I grew to like that city.
I’ll definitely go back one day…
It truly feels like I’m walking in Northern Venice above the clouds.
Next time maybe I won’t walk alone.
I need your company. Your friendship.

22:15 – This sandwich is king
Probably not fresh, but whatever.
Probably not real baguette.
More like sandwich bread.
Mayonnaise, curry, and some fresh vegetables.

Sunday, December 21

00:55 – That’s not the point
It’s not about what hours I’m awake—it’s about how much life there was in my day!
And in yours?

Monday, December 22

00:30 – Aging?
You don’t look old 🙂
We’re not twenty. But we’re not old either.
I like the term “middle-aged”…
What I like about my forties is that I can still talk to twenty-year-olds, and I can already understand sixty-year-olds too.
I’ve never been able to get along with this many people.

Tuesday, December 23

17:20 – I like the woman
I couldn’t even count how many times so far
I’ve gotten hard because of her.

18:45 – Marriage
The paper itself wouldn’t be interesting.
Whoever wants the marriage certificate can keep it.
What interests me is what this word stands for.
That truly interests me.
I’d be happy if you were that lucky unlucky one who gets to enjoy my snoring for the rest of your life.

18:55 – Just because you didn’t ask about love
You asked about marriage.
It’s hard to answer.
Because it’s not the same as when I was sixteen and I fell in love with her because we had the same favorite color.
This is different now.
I want to love you more day by day because day by day we have more in common.
You know, the main question has become completely rational now.
Can I imagine myself old and shuffling, holding your hand?
(After I’ve gotten to know you thoroughly.)
My answer is a firm yes.
Shall we go to the altar?

---

Courants d’air, déchets, messages :
suivre le rythme

Parfois tu restes coincée dans ton rêve; parfois la réalité se vide depuis un balcon. Entre les deux, tu apprends le rythme de la circulation, tu t’agrippes à l’encadrement d’une porte de Toyota dans le vent, et tu écris des messages—à l’ami “hibou”, à l’ami oublié, et à celle dont tu imagines déjà l’avenir. Ce n’est pas la tranche horaire d’éveil qui compte, mais la quantité de vie dans ta journée.

Corps du texte français

Vendredi 19 décembre

08:10 – Je suis restée dans mon rêve
J’imagine qu’elle était là et qu’on a passé la nuit ensemble.
Elle a failli être la toute première femme de ma vie.

12:52 – Je devrais être en colère maintenant.
Une jeune femme se penche au balcon et renverse un petit seau de déchets, qui se dispersent librement sur la pente.
Puis son enfant arrive, monte sur un tabouret, se penche et renverse lui aussi les déchets du balcon—puis regarde les petits morceaux se faire emporter par le courant d’air, tandis que le plus lourd s’étale dans le sable.

14:36 – En mode derby de carcasses
Ici, tu apprends à prendre le rythme de la circulation. Parce que sinon, quelqu’un te colle au cul, klaxonne à fond, puis te double au centimètre près.

15:20 – Courants d’air
On est douze dans un fourgon Toyota. Ici, ça fait office de bus de quartier. Ça cliquette, ça grince. La porte latérale se bloque. Le chauffeur fait signe : ça ira comme ça. J’ai la moitié des fesses qui dépasse du siège—au premier rang, près de la porte.
Je m’accroche au cadre de la porte; de l’extérieur; ma main est sur le toit, au-dessus de la porte. Le véhicule ne ralentit pas, même sur la route défoncée où ça saute et ça tangue, pas même dans le rond-point. L’air du boucher me tombe en plein visage.

Samedi 20 décembre

19:45 – Message à l’ami hibou
Je ferais mieux de reprendre ton exemple, encore une fois, et de laisser tomber ce truc de se lever tôt.

20:00 – Aujourd’hui ? Je ne sais même pas…
On voit déjà qu’il y a des commerçants plus corrects—et les classiques “arnaqueurs”.

20:19 – À l’ami oublié
Ça fait déjà tellement de fois que je voulais t’écrire.
Je voudrais juste faire la paix avec toi.
En vrai, le seul but de ce message, c’est de te dire que ce sont nos conversations qui me manquent.
Je n’ai pas d’autre but.
C’est grâce à toi que j’ai fini par aimer cette ville.
Un jour, j’y retournerai, c’est sûr…
Vraiment, c’est comme si je me promenais dans une Venise du Nord, au-dessus des nuages.
La prochaine fois, peut-être que je ne marcherai pas seule.
J’ai besoin de ta compagnie. De ton amitié.

22:15 – Ce sandwich est royal
Sans doute pas frais, mais tant pis.
Sans doute pas une vraie baguette.
Plutôt un pain à sandwich.
Mayonnaise, curry, et quelques légumes frais.

Dimanche 21 décembre

00:55 – Ce n’est pas ça l’important
L’important, ce n’est pas de quelle heure à quelle heure je suis éveillée, mais combien de vie il y a eu dans ma journée !
Et dans la tienne ?

Lundi 22 décembre

00:30 – Vieillir ?
Tu n’as pas l’air vieille 🙂
On n’a pas vingt ans. Mais on n’est pas vieux non plus.
J’aime bien l’expression “d’âge mûr”…
Ce que j’aime dans la quarantaine, c’est que je peux encore discuter avec des gens de vingt ans, et que je comprends déjà les soixantenaires aussi.
Je n’ai jamais pu m’entendre avec autant de gens.

Mardi 23 décembre

17:20 – La femme me plaît
Je ne pourrais même pas compter, jusqu’ici,
combien de fois j’ai eu une érection à cause d’elle.

18:45 – Mariage
Le papier en lui-même ne serait pas intéressant.
L’extrait d’état civil, que celui qui veut le garde.
Moi, ce qui m’intéresse, c’est ce que ce mot représente.
Ça m’intéresse vraiment.
Moi, ça me ferait plaisir si tu étais cette chanceuse malchanceuse qui pourra profiter de mes ronflements jusqu’à la fin de sa vie.

18:55 – Juste parce que tu ne demandais pas “l’amour”
Tu demandais le mariage.
C’est difficile d’y répondre.
Parce que ce n’est pas pareil qu’à seize ans, quand je suis tombée amoureuse d’elle juste parce qu’on avait la même couleur préférée.
Là, c’est autre chose.
J’aimerais t’aimer un peu plus chaque jour, parce que chaque jour on a plus de sujets en commun.
Tu sais, maintenant, la question principale est devenue complètement rationnelle.
Est-ce que je peux m’imaginer vieux, à petits pas, en te tenant la main ?
(Après t’avoir vraiment, vraiment connue.)
Ma réponse : un oui net, sans hésiter.
On y va, à l’autel ?

---