naplóm

Mintha nem lenne holnap – nyári bulik Provence-ban

Provence-ban mindig akad egy falu, amely éppen önmagát ünnepli, én pedig örömmel csatlakozom. A falunapok és a fesztiválok között összegyűlt néhány széljegyzet olyan estékről, amikor csak elindultam a zene után, és hagytam, hogy történjen, aminek történnie kell.


A szomszéd falu megint önmagát ünnepli: már megint falunapok. Háromnapos ünnep zenekarokkal, pétanque-kal, bikás játékokkal, piknikkel, beszélgetésekkel és rengeteg tánccal. Naná, hogy két koncert között lemegyek kicsit élvezni az utcabálba oltott koncertshow-t. Már-már unalmasnak is mondható a program. Értsd: semmi újdonság, csak csupa jóság.

Les Baux, 2026. augusztus 15.

Ha már party time: találtam néhány széljegyzetet a korábbi hétvégékről: 

„Most végre kiélhetem a mászkálási hajlamomat!”

Avignonban és Arles környékén is gyakran rendeznek olyan fesztiválokat, amelyek egy városon belül több helyszínen zajlanak. Ilyen például a június 21-i zene ünnepe. Ezen a napon az egész belvárost lezárták az autóforgalom elől. Tegyük hozzá: amúgy is az az alapvető hozzáállás, hogy az óvárosba csak az megy be kocsival, akinek muszáj; a többiek megkerülik.

„Május 23., árnyékban 28 fok. Hogy is szól az egyik kedvenc zeném? Ami valójában nem is romantikus, hanem egy életérzés.”

Ahogy életérzés volt naplemente után a folyóparton élő zenét hallgatni, a langyos szellőben.

„A városháza előtt arab lemezlovas: elgondolkodtató.”

Valójában inkább jellemző: az én benyomásom szerint a helyi lakosság jelentős része arab származású. Az újdonság annyi, hogy eddig mindig kisebb színpadokon láttam az arab művészeket. Jut eszembe: az egyik korábbi Eurovíziós Dalfesztiválon is arab zenével indult egy francia csapat. Közben nekem néha úgy tűnik, Észak-Afrika éppen Európát utánozza ahelyett, hogy a saját értékeit vállalná fel.

„Ez a zene a retróbuliban?! Szerintem ez mai. Mindegy is, én élvezem.”

Na igen, amikor életemben először voltam retróbuliban, még az ABBA ritmusaira roptuk. Ma már olyan zenék számítanak réginek, amelyek az első mulatozásaim idején még nem is léteztek.

„Az milyen már, amikor a szabadtéri buli bejáratánál szilikonkupakot osztanak a poharakra? Ez nemcsak azért jó, mert tánc közben nem lötyög ki a söröm, hanem azért is, mert így nehezebb bármit észrevétlenül beletenni valakinek az italába.”

Na igen, én még a középiskolában megtanultam, hogy a nyitott italt nem adjuk ki a kezünkből, és nem hagyjuk őrizetlenül, mert bármi történhet vele. Üveges italt is csak akkor fogadunk el, ha előttünk bontják fel. Máskülönben: „Bocs, meggondoltam magam.”

És mivel nem akarom egyszerre lehúzni a piámat, inkább csak kortyolgatni, amikor szomjas vagyok, itallal a kezemben táncolok. Vagy inkább nem iszom.

Na de ez a prevenciós sátor pont ott van, ahol szükség van rá! Nemcsak pohárvédőt osztanak a lányoknak, hanem óvszert is. Meg füldugót, alkoholszondát, kávét és szórólapokat, közben pedig sokféle témáról beszélgetnek. Láttam például, ahogy két egészen fiatal tinilánynak rögtönzött szexuális felvilágosítást tartottak.

Ez annyira kézenfekvő és egyszerű ötlet, hogy legszívesebben minden éjszakai szórakozóhely mellé szerveznék néhány önkéntest.

„A biztonsági őr tüzet ad a DJ-nőnek, aki rágyújt egy spanglira. Eddig csak az őr felől jött a fűszag. Igen, ugyanaz az őr, aki a drogot osztogatta.”

Ez azon a júliusi technobulin történt, ahol egy idő után megjelent egy hegedűs meg egy dobos a színpadon, és onnantól élőben nyomták a technót.

Amúgy nem nagyon szoktam ilyen bulikba járni: sem a zene, sem a közeg nem az én stílusom. Pár éve viszont rájöttem, hogy ha erre a kattogós, rövid, ismétlődő motívumokból álló zenére táncolok, teljesen kikapcsol az agyam. Utána úgy megyek haza, mint akit kicseréltek.

Néha jó érzés nem gondolni semmire. 🙂

„Beállok egy sorba. Nem rövid, de a többi sem az, és ez a csaj a legkedvesebb.”

Aztán itt sem volt türelmem kivárni a soromat. Inkább bementem a mosdóba, és ittam egy kis vizet. Végtére is azzal is lehet szomjat oltani.

„23:45-kor a színpad előtti első sorban. Vajon mibe keveredtem?”

Egy olyan karaokebuliba, ahol nem gépről ment a zene: az alkalmi énekesek mögött egy zenekar játszott.

„Fél tizenkettő körül járunk, és még nem tudom, hol fogok aludni.”

Hát néha ilyen is van, amikor olyan az este, mintha nem lenne holnap. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nem arról volt szó, hogy ne lett volna hol aludnom, hanem arról, hogy nem foglaltam szállást, és nem terveztem meg az éjszakát. Végül egy folyóparti napozópadon kötöttem ki.

…

Küldök neked levelet 👋 a kézírásommal

Napról napra, kézzel írt levél.

Nem spammelünk!
További információért olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat .