Van az a nap, amikor az ember már annak is örül, hogy „csak” tíz és fél órát dolgozott. Aztán jön egy naplemente, és a fáradtság mellé valami megismételhetetlen is jut.

Tíz és fél óra munka után még enyém a naplemente

Les Baux-de-Provence, 2026. augusztus 12., szerda

Ma csak tíz és fél órát dolgoztam. Örüljünk!

Utána gyorsan körbekérdezősködtem: nem, ezen a nagyszerű naplementenéző helyen senki sem árul napfogyatkozás-néző szemüveget. Pedig a napfogyatkozás nem sokkal naplemente előtt lesz.

Aztán gyorsan rájöttem, hogy ez valójában csekély veszteség: a hangulat így is egyedülálló és megismételhetetlen. Az élményt fotóztam, nem a napkorona hiányát. Csodás zárása egy átlagos napnak.

Átlagos, tehát fárasztó. Fárasztó ez a pénzkereset.

Reggel és délután két-két vitamin a kezem zsibbadása miatt; 
kora este egy-egy újabb vitamin az ADHD okozta koncentrációhiány miatt. Másképp egyszerűen nem megy, hogy egyetlen folyamatra összpontosítsak. 
Délben és késő este kenőcs az elgyötört derekamra.

Három-négyszáz salátás tányér. Ez egy átlagos nap.

Ezekben a napokban egy dolgot élvezek: a fizetést. Igyekszem nem elkölteni.