Látszó gondolatok Montenegróban
Podgoricában, néha nem tudom, sírjak vagy nevessek, az hozzáállásokon, motivációkon.
Sutomore, 2026.04.13.
Hozok néhány szösszenetet a montenegrói mindennapokból.
Az igénytelenségre bárhol lehet példát találni. Bár, talán, helyesebb a „jól van az úgy” szemléletnek nevezni.
Mint például, amikor megcsinálják a teret ahogy a rajzon van: diszkövek, világítás, fák.
Oda teszi a fát, az öntözőcsövét, de az már nem érdekli, hogy működtesse a rendszert, nem köti be a csövet sehova. Az emberek meg kerülgetik a száraz gallyakká vált fákat; senkit sem zavar, jól van az úgy.
Úgy tűnik, a halós atléta itt mindenkor megfelelő viselt, a barátnője meg kis kosztümben sétálgat mellette.
Szombat este, a sétálló övezetben: úgy tűnik a fekete bőrkabát itt kötelező darab. Minden lány ilyet vesz fel.
Sport cipő mindenhez? Kosztümhöz, estélyihez egyaránt. Szerintem is fontos a kényelem. De biztos nem volt más az elegáns szoknya mellé?
Ekkora ízlés ficamot!
Csodálkozom, hogy nem esnek le a cipőjukról.
Merthogy a sport cipőből is az a nagyon magas talpú a jó.
Olyan nincs, hogy valaki nem kiabál.
Mindenki, mindenhol hangos.
Jó, mondjuk szeretnek haverkodni.
Ez egy nagyon szimpi dolog!
Pletykásak, kiváncsiak.
Tök normális, hogy megbámulnak, bebámulnak.
Az intimitás nem része a szokásaiknak.
