Entre pulls et réflexions
Egy hűvös reggelből napsütötte dél lett, közben a napi teendők és a bevásárlás monotóniáját mélyebb gondolatok törték meg. Az étkezés és a tökéletesség kérdései ott lapulnak a legegyszerűbb pillanatokban is.
A reggeli buszon könnyen meg lehet különböztetni az itt született helyieket a „jövevényektől”. A helyieket elkerüli a szél, ők csak egy pulcsiban vannak, miközben én vastag kabátban kuporgok. Reggel negyed nyolckor, napkeltekor mindössze plusz öt Celsius-fok van.
A városban már érezhetően jobb a hőérzet. A külvárosi panelrengeteg szépen visszafogja a szelet, és a napsütés gyorsan megemeli a hőmérsékletet. Mire megérkezem a nyelviskolába, már egy kardigán is elég.
Dél körül, miután kijövök a diszkont áruházból, egy táska fagyasztott élelmiszerrel zárom le a nagy bevásárlást. Tele van a hűtőm, így most már egy darabig nem kell ezzel foglalkoznom.
Ebédre serpenyős zöldséget készítek, és közben elmélkedem. Úgy gondolom, hogy az evésnek kettős célja van: egyrészt a szervezet energia- és kalóriapótlása, másrészt az élet és az étel élvezete. Azonban az élvezet mértéke nem függ az elfogyasztott étel mennyiségétől. Nem az a cél, hogy több kalóriát halmozzunk fel, hanem csupán annyit kell bevinni, amennyit el is égetünk.
Magyarországon általában akkor hagyjuk abba az evést, amikor már jóllaktunk. Itt viszont akkor, amikor már nem vagyunk éhesek. Ez a különbség sok mindent elmond.
Délután a kertben faleveleket söprök össze. Este pedig a konyhapulton próbálok minél nagyobb rendet teremteni. Az embernek törekednie kell a tökéletességre. De vajon létezik-e a tökéletes? És baj-e, ha nem?
Les Baux, 2024. 11. 15.

>>> EZEN a linken keresztül megismerheted a mai vacsorámat! <<<
>>> You can find out about my dinner today via this LINK <<<
A serpenyős
Egyszerű és gyors serpenyős fogás, ami tökéletes választás rohanós napokon. Bár most csak felmelegítettem, az összetevők olyan inspirálóak, hogy legközelebb már magam is elkészítem. Egy serpenyő, pár alapanyag, és kész az ízletes, házias étel!
Le plat à la poêle
Les détails d’un samedi
Vous aimerez aussi
Gondolatok egy skálán
2025. février 23.
Observations divertissantes et stimulantes de la vie quotidienne
2024. juillet 21.
