Hippi hajnal Avignonban

Péntek este még a munkából tekerek a vasútállomás felé, néhány órával később pedig már sörrel a kezemben táncolok Avignonban. A techno nem az én zeném, mégis van benne valami, ami teljesen kikapcsolja az agyamat. Hajnali háromkor pedig kiderül, hogy néha egy darab fű és huszonöt fok éppen elég hálószobának.

---

A hétvége ezúttal hétvégére esik, és péntek este fél hétkor kezdődik. Miután lezuhanyoztam a munka után, amint lehet, indulok is bringával a vasútállomás felé. Este kilenc, mire beérek Avignonba. A légvonalbeli távolság huszonöt kilométer.

Este tizenegy óra van. Sörrel a kezemben táncolok egy olyan technozenére, amit a hétköznapokban nem hallgatnék, de itt és most kíváncsi vagyok a hegedűs munkájára.

A kilencvenes–kétezres években azért voltam kíváncsi a techno- (és még inkább a trance-) zenére, mert ez homlokegyenest más volt, mint az őseim zenéje; ma azért vagyok kíváncsi rá, mert gyakran akusztikus elemekkel ötvözik. Illetve azt veszem észre, hogy ez a fajta ritmikusság kikapcsolja az agyamat.

És az ADHD-agynak amúgy is nagy teher, hogy olyan nincs, hogy „most ne gondolj semmire”. Ez a zene, ezekkel az akusztikus beütésekkel a színpadon – a dobossal, a hegedűssel – teljesen leköti az agyamat; emellett nem marad másra kapacitásom, mint élvezni a pillanatot.

Nem a zenét, azt nem – én latin jazz-rajongó vagyok –, a pillanatot. És ez felszabadító számomra.

Hajnali három, amikor ágyba kerülhetnék. Ezt a mondatot tágan kell értelmezni, mert ez azt jelenti, hogy egy olyan party után, ami teljesen kikapcsolta az agyamat, sült krumpli majszolása közben választom ki a fekhelyemet.

Nem bonyolult művelet: megfigyelem, hogy hol működik az öntözőrendszer, és a maradék helyen egyszerűen leheveredek a fűbe. Hajnali háromkor már csak huszonöt fokot mutat a hőmérő…

Ez így már egy hippi életmód. Ha akarnám, fizethetnék valahol egy ágyért, vagy a folyó túlpartján lévő raktárba elmehetnék a sátramért és a hálózsákomért; de minek?! Bulizni jöttem erre a hétvégére, és marha kellemes idő van így is.

Avignon, 2026. 07. 17., péntek utáni hajnal.

On Friday evening, I’m still cycling from work towards the train station; a few hours later, I’m already dancing in Avignon with a beer in my hand. Techno isn’t really my music, yet there is something about it that completely switches off my brain. And by three in the morning, it turns out that sometimes a patch of grass and twenty-five degrees are all you need for a bedroom.