
Honnan hova?
Egy nap, amely a nyugalmat sugárzó családi reggelivel indult, majd Keszthelyre vezetett. Az ajándékok azonban nem élték túl a főtéri vásár szelét, amely a forralt boromat is elragadta. Az este végül egy évnyi halogatott takarítással zárult, amit megkoronázott egy tele utcai szemetes.
08:00
A húgomé egy tök rendes, tisztes, hétköznapi magyar család. Ennek megfelelően már mindkét gyerek ébren van, csendben játszik, majd velem együtt reggelizik. A sógorom – mint mindig – jó arc; szeretek vele beszélgetni. El sem tudom képzelni, mivel lehetne megingatni az ő higgadtságát.
09:20
Ráadásul tök rendes velem, levisz kocsival a húsz kilométerre lévő buszállomáshoz, ezzel egy órát spórol nekem.
09:45
Ebben a pultos nőben
még az is szexi,
ahogy a herpesztapaszt feltette a szája sarkára. Egy újabb példa az egyenlőtlen elosztásokra: egy kis vidéki pályaudvaron dolgozik az a nő, aki a finomra főzött kávét nem csupán a mosolyával varázsolja élménnyé, miközben az elegáns belvárosi kávézóban egy mufurc csaj unatkozik.
09:55
Merrefelé megy? – kérdezi egy néni a peronon, csak mert segíteni akar, mikor látja, hogy téblábolok.
Nyugatról keletre tartok.
Aztán, ha elértem Európa keleti pontját, a Boszporusz partját, akkor vissza indulok nyugatra.
12:00
Fura ez az új utcakép ebben a faluban. Sajnálom a kivágott fákat, nincs többé tavaszi cseresznyefa-virágzás.
Apám
szintet lépett. Önmagához képest
rendbe szedte a lakást. Emellett képes volt egy teljes órán keresztül úgy foglalkozni velem, hogy nem nézett rá a tévére. Igen, ő az önfejlesztés terén messziről indul – egy másik univerzumból –, de tett egy lépést előre, és emiatt
büszke vagyok rá!
13:23
Naná, hogy nem maradok egy helyben, alig várom, hogy ismét láthassam Keszthelyt.
14:07
Nagy a szél, inkább busszal megyek ki a belvárosból az Interspar áruházig.
15:50
A turné sikeres: megvan a csomagolóanyag a gyerekek ajándékaihoz, három ajándék bor apám kérésére, és a tízezer forintos Tokaji aszú a francia tulajdonos bácsinak ajándékba. Ja, és ha már itt vagyok: házi szalonna,
tepertő vacsorára.
16:10
A visszafelé tartó busznak integetek, a sálat és sapkát fel, séta van.
17:00
Van negyven percem a hazafelé tartó busz indulásáig. Kérek egy forralt bort a főtéri vásárban. Amíg a leányzó kitölti az italt, a szél lefújja az asztalról a táskámat, benne a négy üveg borral. Három teljesen összetört, a negyedik megkarcolódott, így ajándéknak már az sem jó. Lehajolok, hogy összeszedjem a táskám maradékát, és
a szél elintézi
a friss forralt boromat is.
21:40
Most, hogy megvacsoráztam, megválaszoltam jó néhány üzenetet, nekiugrok a takarításnak.
Itt egy éve nem
nyúltak semmihez.
00:30
Megtöltöttem egy utcai szemetest.
2024. december 23., hétfő
Bonyolult minták

A szent (?) este
Ezeket is érdemes megnézni

Stendhal: A pármai kolostor
2024. december 3.
Egy nap apró örömei és nehézségei
2025. június 2.