A történetben munkavesztés, újrakezdés, szerelem és endometriózis is felbukkan — és közben azon kapom magam, hogy a saját buborékaink határait méregetem. A legnagyobb tanulság pedig talán az, amit a könyv egyszer sem mond ki: a hős valójában nincs egyedül.

---

Ezt még tavaly tavasszal olvastam. Pontosabban hallgattam: a robot asszony olvasta fel nekem kertészkedés közben.

Valahol találtam egy toplistát a magyar nyelven megjelent kortárs francia regényekről. Csupán ehhez a listához képest volt csalódás a könyv. Amúgy élvezettel figyeltem benne a történéseket. Örülök, hogy rátaláltam.

(A fent említett listán voltak már Nobel-díjasok, és olyanok is, akik úgy szintén megérdemelnék régóta. Ebben az erős mezőnyben top tízes — immár nálam is ez a könyv.)

Tetszett például az is, hogy a reményvesztett helyzetekben képes váratlan döntéseket hozni. Ahogy én is.

Miután megszűnt az állása, egy kisvárosba költözött — újrakezdeni.

Ezt úgy kell elképzelni, mintha például ha a divatos győri állásom (és párkapcsolatom) után Berettyóújfaluba költöznék. Aztán kiderül, hogy Berettyóújfalu jó hely, jó fej emberekkel.

És ebben a kisvárosban is mindennapos téma a párválasztás. Nah, de ezen a ponton nem szeretném lelőni a poént.

Inkább azt fűzöm hozzá, hogy talán épp Berettyóújfalu az egyetlen település, ahol még nem jártam. Viszont francia kisvárosokban nagyon is sokat, így bennem erős nosztalgiát ébresztett ez az olvasmány.

Meg amúgy a szerelmi szál is, a maga néhol kisvárosi, néhol nagyon-nagyon romantikus hangulatával: értem ezalatt, hogy magam is sokat csókolóztam már 🙂
olyan díszletek között, amik egy meghitt turisztikai kiadvány lapjaira illenének.

Furcsa lesz, de nekem az endometriózis is ismerős téma.
Eléggé őrjítő érzés, amikor minden hónapban, egy előre jól megjósolható időpontban látod az imádott hercegnődet magzatpózban gubbasztani; miközben a legkedvesebb szendvicsével fonnyadtan kúszol ki a küszöb alatt.
Nem azért lopakodom, mert kiabálna , hanem azért, mert épp arra sincs ereje, hogy szelíden, a szokásos barackteát hiányolja.
Szóval ahelyett, hogy akár csak egy sima lélegzetvételemmel is felesleges energiapazarlásra késztettem volna a kedvesemet, elkezdtem beleásni magam a témába.
Aztán egy hónappal később inkább odasúgtam neki:
„Figyi, ha ez segít rajtad, én hajlandó vagyok lemondani a családalapításról.”

Cselekmény?
Egy fiatal nő elveszti az állását, a párkapcsolatát. Egy kisvárosba kerül, ahol újradefiniálja önmagát, majd találkozik férfiakkal, akik…

Szereplők?
Nem beszéltünk még a főbérlőről, aki egy vak nő, tele életkedvvel. Talán ő az, aki irányt mutat a fiatal főhősünknek.
Emellett például Anaïs testvére is felbukkan a könyvben. Ő az, aki a hétköznapi „mintaéletet” mutatja be.
Míg az idős hölgy inkább egy igazi világpolgár.
Anaïs — szerintem — e két minta között félúton keresi önmagát.

Bonyodalom?
Jó, ez leírva roppant egyszerű: egy ponton túl pénzre lesz szüksége az életben maradáshoz. Noh, meg hát közben bekúszik a szerelmi szál is.

A megoldás elmondva roppant sablonos: lesz pénz, lesz párkapcsolat.

Nekem éppen az az érdekes, ahogy leírja ezt a történetet:
ahogy a csaj kimászik a depresszióból, majd szembenéz önmagával, melyek után elszakad, majd újra felfedezi a saját családját.

Nekem egy olyan tanulságom van, amit a könyv egy pillanatig sem mond ki:
hősünk valójában sosincs egyedül.
Arra kell ráébrednem, hogy valójában az életem főhőse
egyetlen pillanatban sincs egyedül…

Hurghada, 2026. 01. 11. Vasárnap.

---

Élmény olvasás közben: Széttört helyeken

Hogyan lehet tágítani a gondolati buborékokat?

Ebben a könyvben, amit most olvasok, már a bevezetésben megjelenik az endometriózis fogalma.

Az, hogy egy csajos témákat tartalmazó könyvet olvasok, már nem meglepő, hisz az irodalmat kedvelők szubkultúráját nyolcvan százalékban nők alkotják. Tehát bármilyen könyvet veszek a kezembe, az jó eséllyel nőkre céloz.

Na és éppen ez az egyik bánatom:
ha valami nem tud túlmutatni önmagán,
ha valami nem tud átlépni saját árnyékán,
ha egy olvasói klub csak a saját törzsvásárlóira tud hatással lenni,
akkor az a klub egyre jobban bezáródik, és idővel zsugorodik.

Jómagam sosem leszek érintett az endometriózisban, nekem sosem lesz fájdalmas a menstruációm — ez fizikai képtelenség lenne —, de volt lehetőségem egészen közelről figyelni annak nem kellemes működését…

A könyvben a szitu az, hogy a főnöknek fogalma sincs, miért olyan nehéz az endometriózis, és mit lehetne másképp csinálni.

Azon gondolkodtam, miközben olvastam, hogy ezt a könyvet sem azok fogják olvasni, akik nem ismerik a fenti fogalmakat. Ezt sem azok fogják olvasni, akiknek kellene!

Azon gondolkodtam, vajon hogyan lehet új emberekkel megismertetni valami olyat, amiről eddig fogalmuk sem volt. Nem érintettek, ezáltal nem motiváltak.

Hogyan lehetne a körön kívülieket is célozni?
Hogyan lehet tágítani a buborékot?

Les-Baux-de-Provence, 2025. 03. 24.

---

Idézetek a könyvből

Tudtam, hogy az egyetemi gondolkodás elvontsága, a tudás kedvéért megszerzett tudás

Szívesen lettem volna elegánsabb és csábosabb, és szívesen lettem volna szebb. De fontosabbnak éreztem, hogy ne hazudjak..

Úgy tűnik, először saját magunkat kell megszeretnünk, hogy mások is megszeressenek. Azt hiszem, hogy ez nem olyan egyszerű – de nem is kegyetlenül nehéz.

Normális-e, vagy inkább szomorú, netán mindkettő egyszerre, hogy csak azt vesszük észre, ami idegesít, ami vörösre dörzsöli a bőrünket, és már nem érzékeljük a gyöngédséget?

Nem akarok fantommá változni, aki a falak között kísért, hiszen tudok én kísérteni önmagamban is,

Ahogy mondani szokás, mindig a legrövidebb viccek a legjobbak,

A formátlan táskámban ott van minden, ami megmaradt az életemből – igazán nem sok egy embernek.

Azután mégis rácsukom az ajtót az utolsó három évemre.

Miért is próbálnék rendet tenni ott, ahol minden végérvényesen összezavarodott?

elképesztett: a rengeteg gazdagon tagozott párkányt és építményt elnézve eltűnődtem, mire jó ez a részletgazdagság, miért szentelt valaki ennyi figyelmet egy épületnek, amelyet azért emeltek, hogy áthaladjanak rajta az emberek, egy olyan struktúrának, amely az átmenetiségnek rendeltetett. Az élet nem telepszik be a vasúti sínek közé

egy egészen más élet vonult el a szemem előtt – egy ház, egy egyterű autó, egy labrador. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Ebből a projektből hiányzott a stílus, a széles látókör,

elneveti magát, és ez a hang szétárad bennem, mint az olvasztott arany.

Az utána mindig megéri a mostot. Igyekszem a mostban élni, de amikor ez túl nehezen megy, az utánába kapaszkodom

csodálatos fényben fürdik a hatalmas tetőablak miatt, amelybe háló nélkül vetik bele magukat egy idejétmúlt nap sugarai.

Szabadságra mentem önmagamból és a világból

A majdnem üres táskám és az üres szívem bizonyítja, hogy csak néhány napra utaztam el,

zsebre vágom a mobilomat, a kezemet és a látszólagos önbecsülésemet.

Az éjszaka átengedi a helyét az esőben ázó nappalnak, és a két halántékom között rögtön ébredéskor megszólal a migrén pokoli dobszólója.

És múlik az idő, neki sikerült a menekülés, a percek az örökre elveszett, elpazarolt idő tócsáiban fürödnek, mialatt én nem csináltam semmit, még csak nem is álmodtam.

ezeregy életet élt le az egyetlen élete alatt, olyan rengeteg kalandja volt, hogy szinte beleszédült.

a cinizmusomat betolom egy sarokba

fájdalommal, ami így suttog a félhomályban: Nem volt sokkal jobb, amikor nem éreztél mást, csak a csalódást, hogy te te vagy?

ahol olyan erős a szerelem, hogy fájdalmat okoz.

De mit ér a szenvedély, ha olyan nagyon fázom, miután ellobbant a láng?

—

Hát, mondjuk, mert gyönyörű az emléke. Az ember nap nap után újra szerelmbe esik, amikor csak vissza idézi.

Önkéntelenül is elmosolyodom, a szívem égett sebszéleinek fájdalma elcsillapul, m

A rám váró végeérhetetlen estére gondolok, a hatalmas ágyra, és a hidegre, amely valahogy mindig befurakszik a szobába a bársonyfüggöny mögül, és rémes karját a karomra vagy a nyakamra fekteti.

Ám szép lassan megtanulom, hogy olykor erőszakot kell tenni a természetünkön, mert csak így érhetjük el másoknál, hogy hajlandók legyenek elviselni minket.

A csomó már gordiuszira dagadt, és sehol sem találom a kardomat.

muszáj lesz választani. Megkönnyebbülés vagy bűntudat: vagy az egyik, vagy a másik, egyszerre nem megy a kettő. Ha választasz, a későbbiekben könnyebben hozol döntéseket, és nem idegesítesz mindenkit a nyavalygásoddal.

A hallgatása meleg és puha

Visszanyelem a büszkeségemet: keserű, mint az epe.

csak hogy ne borítsam fel a tagadás gyűrt lapokból épült kártyavárát.

Szeretem a szkeptikus ismeretleneket, akik nyíltan kimutatják a gyanakvásukat, nem viselnek hamisan udvarias, kisimult maszkot az arcukon.

—

Amúgy az a cuki ebben a (szerintem) lányregényben, hogy a főhős lánnyal teljesen tudok azonosulni.

A puszijai igazi puszik, nem holmi másolatok, légbe cuppantott utánzatok, amelyek csak a hideg levegőt érintenék.

—

Ah ezek a franciák tényleg így csinálják !

Hasábokra vágom a csendet, és bedobálom a hasábokat a kádba, ahol mindent elmos a forró víz áradata, és szikrázó hegyeket alkotnak a habfürdő buborékjai.

be az ellenkező irányból egy másik szerelvény. Az érkező és induló emberek tömegében mintha teljesen egyedül lennék a peron kellős közepén,

abban az időtlenségben, amelyet a világ összes pályaudvara áraszt, de legfőképp a legfenségesebbek.

akinek enyhe izzadság- és megkönnyebbülésszaga van.

milyen kár, hogy nincs tankönyv azok számára, akik túléltek egy öngyilkossági kísérletet!

nyomomban kullog a lelkiismeret-furdalás.

Még alig bomladozik a tavasz, lábujjhegyen oson felénk.

Az utcán kóborolunk, szinte semmit sem látunk magunk körül, annyira elfoglal minket, hogy magunkba nézzünk.

A csend hajszálrepedései betöltik a levegőt,

visszatarthatatlan zokogáshullám, ráborulok Camille megértő vállára. És ő ringatni kezd, előre, hátra, és a félelmem, a fájdalmam, a boldogtalanságom ördögi keringőt lejt hirtelen összeszűkült bordáim között.

Észre kellett volna vennem, hogy az utóbbi hónapokban sokkal ritkábban nevetett. De túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy a köldökömet bámuljam.

nap már elkezdte lassú emelkedését a mélyarany látóhatár fölé,

Clémentine futólag rám pillant hihetetlenül hosszú szempillái alól, nehezen tudom értelmezni, mit rejt ez a pillantás. Szánalmat, részvétet? Empátiát, kíváncsiságot? Úgy döntök, fütyülök rá, ami a vártnál kevesebb energiát követel tőlem. Clémentine a kukába dobja a gumikesztyűt, csattanva ér az aljára. És ekkor meghallom a zenét, amely végig szólt a háttérben az ittlétünk alatt, az üzlet előterében jövő-menő vendégeket, a világot, amely megy tovább a maga útján.

A csuklónk savót és vért izzad a folpack alatt, mintha könnycseppek lennének, amelyeket nem mertünk elsírni.

—

épp egy tetovàlàbol jonnek.

Nagyon tehetségesen tudok hazudni önmagamnak.

szinte elemelkedik a földről, ahogy kapkodja az éles tőrként döfködő levegőt.

fele tüdőkapacitásom Hémonnal maradt.

Hémon, később része lesz a szerelmi szálnak.

Nem neked kell eldöntened, hogy túl súlyos terhet jelentesz-e a többi ember számára. Akik

már nincs szükség arra, hogy elkísérjem a pályaudvarra, csak két puszira; lábujjhegyre állok, ő mosolyog, nem kell ide könnyes búcsú, ingadozó test, reszkető szív.

áttört mintás, krémszínű pulóver alatt.

—

Ah pasi igy nem jellemez pulovert. Igazàn felkérhettek volna egy fiù elő olvasót is.

A sütő élesen pittyegni kezd, átszúrva a csendbuborékot.

Felfüggesztődik az idő, egy borotvapenge élén egyensúlyoz,

a szavak egymásnak ütköznek a köztünk lévő láthatatlan térben, a mondataink többször is összevegyülnek, a nevetésünk is összekoccan. Anaïs megjegyzéseket fűz a padlón tornyosuló könyvoszlopokhoz és a könyvektől

Do I wanna know, if the feeling flows both ways?5 Borzalmas lett volna, ha én találtam volna ki az egészet, ha

—

Ez nagy otlet! Tàncolnak ès a dalszövegre a gondolataival felel.

Kapkodva lélegzünk, az ajkunk egymást keresi és meg is találja a félhomályban, amely egymásra zárja a testünket. Lassítva csapódunk egymásnak – az előbb még ketten voltunk, és egy pillanattal később már egyek vagyunk, egyazon visszafogottsággal, nehezen megfékezett energiával keressük az érzéseket, érintéseket, ujjaid hegyével megérinted a hátamat, és rövidre zárod az áramköröket, az összes emeleten kialszanak a fények. Elektromos kisülés. Megpörkölődöm.

—

Igy is le lehet írni egy szeretkezèst.

Áttetsző, foszforeszkáló bőröd derengésében ujjam hegyével követem az anyajegyeid felrajzolta csillagképeket. Lopva kémlellek, mert félek, hogy a szememben égő tűz megrémít. Meg akarom tölteni veled a tüdőmet, a testem mélyedéseit, majd szorosan lezárt szemhéjaim alatt megjeleníteni az ágyon végignyúló testedet, meg akarlak tanulni kívülről, és felmondani téged minden egyes napon, amit a Jóisten ad nekünk.

Ez jó; a szerelmi szálnál nem E/1-ben beszélget a köldökével, hanem, habár a fejében lévő gondolatait halljuk, azokat mégis Neki címezi.

Eddig felejteni akartam, de most emlékezni akarok minden pillanatra,

Elfulladó hangod a basszusokhoz vegyül, és visszhangzik a falakon, ritmusra szeretlek téged. Körmeid felszántják a hátamat, és hozzád horgonyoznak a viharban, tengerként szeretlek téged. Összefonódott testünk, elkallódott lelked súlya rám nehezedik, a földhöz szegez, hogy még erősebben szeresselek. Tested íze kiéhezett nyelvem alatt: a só és a víz, a méz és a levegő, a nap, szeretlek, mert nevetni akarok. Szeretlek vágyom rádszeretlek sóhajtokszeretlek elélvezek.

még álomba – és egy takaróba – burkolózva; átölelt, arcomhoz szorította az arcát, megcsókolt. Semmi hang, csak egy jelenlét.

---

Broken Places: Widening the Bubble, Finding the Unsaid

This contemporary French novel stayed with me less because of rankings and more because of how it feels: quiet, familiar, and oddly brave. Job loss, starting over in a small town, romance, and endometriosis all thread through it—while I keep wondering who these stories actually reach. The biggest takeaway is the one the book never states out loud: the hero is never truly alone.

English body text

Reading experience: Broken Places

I read this last spring. More precisely, I listened to it—my “robot lady” read it to me while I was gardening.

Somewhere I found a top list of contemporary French novels published in Hungarian. The book was only a disappointment compared to that list. Otherwise, I followed the events with real enjoyment. I’m glad I found it.

(On that list there were already Nobel Prize winners, and others who—honestly—have deserved it for a long time. In that strong field it still made the top ten for me—now it has.)

I liked, for example, that in hopeless situations she can make unexpected decisions. Like I do.

After she loses her job, she moves to a small town—to start over.

Picture it like this: as if after my trendy job in Győr (and my relationship) I moved to Berettyóújfalu. Then it turns out Berettyóújfalu is a good place, with good people.

And in that small town, choosing a partner is also an everyday topic. But I don’t want to spoil the twist here.

What I’ll add instead is that Berettyóújfalu might be the only place I’ve never been. French small towns, on the other hand—I’ve been to plenty, so this book stirred up a strong nostalgia in me.

And the romance plot too, with its sometimes small-town, sometimes very-very romantic atmosphere: by that I mean I’ve kissed girls a lot—back in my previous life—in settings that would fit perfectly on the pages of a cozy tourism brochure.

It may sound strange, but endometriosis is a familiar topic to me as well. It’s a maddening feeling when, every month, at a perfectly predictable time, you watch your beloved princess curled up in the fetal position; while I crawl out from under the threshold with her favorite sandwich, already wilted. I’m not sneaking because she’s yelling, but because she doesn’t even have the strength to gently miss the usual peach tea.

So instead of forcing my partner into wasting energy—if only by hearing me breathe—I started digging into the topic. And a month later I whispered to her:
“Look, if this helps you, I’m willing to give up starting a family.”

Plot?
A young woman loses her job and her relationship. She ends up in a small town, where she redefines herself, and then meets men who…

Characters?
We haven’t even talked about the landlady yet—a blind woman full of zest for life. Maybe she’s the one who shows our young heroine a direction.

And Anaïs’s sibling appears too—showing what an everyday “model life” looks like.

While the older lady is more of a true citizen of the world.

Anaïs—if you ask me—searches for herself somewhere halfway between those two models.

Complication?
On paper it’s very simple: at some point she needs money to survive. And meanwhile, the love story sneaks in too.

The solution, told plainly, is cliché: there will be money, there will be a relationship.

What interests me is how the story is told: how the girl climbs out of depression, faces herself, breaks away—and then rediscovers her own family.

I have a takeaway that the book never says for even a second: ⇒ our hero is, in reality, never alone.

I have to realize that the main character of my life isn’t alone for a single moment…

Hurghada, 2026. 01. 11. Sunday.

After-reading experience: Broken Places

How do you widen mental bubbles?

In the book I’m reading now, the concept of endometriosis appears already in the introduction.

That I’m reading a book with “girl topics” isn’t surprising anymore, since the literature-loving subculture is made up of about eighty percent women. So whatever book I pick up, chances are it’s aiming at women.

And that is exactly one of my sorrows: if something can’t go beyond itself, if it can’t step over its own shadow—if a reading club can only influence its own loyal base—then that club closes in more and more, and eventually it shrinks.

I will never be directly affected by endometriosis; I will never have painful menstruation—that would be physically impossible. But I had the chance to observe its unpleasant workings from very close up.

In the book, the situation is that the boss has no idea why endometriosis is so hard, and what could be done differently.

And as I read, I kept thinking: this book won’t be read by the people who don’t know these concepts. It won’t be read by the people who should!

I kept wondering how you can introduce something to new people—something they’ve never even heard of. They’re not affected, and therefore not motivated.

How could you reach the people outside the circle too? How can you widen the bubble?

Les-Baux-de-Provence, 2025. 03. 24.

---

Lieux brisés : élargir la bulle, entendre l’implicite

Ce roman contemporain français m’est resté moins pour son classement que pour son atmosphère : familière, douce, et pourtant courageuse. Perte d’emploi, nouveau départ en petite ville, fil amoureux et endométriose s’y croisent — pendant que je me demande sans cesse qui lit vraiment ces histoires. Et la leçon la plus forte est peut-être celle que le livre ne prononce jamais : l’héroïne n’est, au fond, jamais seule.

Texte français

Expérience de lecture : Lieux brisés

Je l’ai lu au printemps dernier. Plus exactement, je l’ai écouté : ma « dame-robot » me le lisait pendant que je jardinai­s.

J’avais trouvé quelque part une liste des meilleurs romans français contemporains publiés en hongrois. Le livre n’a été une déception qu’au regard de cette liste. Sinon, j’ai suivi les événements avec plaisir. Je suis contente d’être tombée dessus.

(Sur cette liste, il y avait déjà des lauréats du prix Nobel, et d’autres qui le mériteraient depuis longtemps. Dans un tel niveau, il est quand même dans mon top dix — et désormais, clairement.)

J’ai aimé, par exemple, qu’en situation désespérée, elle soit capable de décisions inattendues. Comme moi.

Après avoir perdu son emploi, elle déménage dans une petite ville — pour recommencer.

Imaginez : comme si, après mon job « tendance » à Győr (et ma relation), je m’installais à Berettyóújfalu. Et puis je découvre que Berettyóújfalu est un bon endroit, avec des gens sympas.

Et dans cette petite ville, le choix d’un partenaire reste un sujet de tous les jours. Mais à ce stade, je ne veux pas « spoiler ».

Je préfère ajouter ceci : Berettyóújfalu est peut-être la seule ville où je ne suis jamais allée. En revanche, des petites villes françaises, j’en ai visité beaucoup — alors ce livre a réveillé en moi une nostalgie très forte.

Et il y a aussi le fil amoureux, avec son ambiance parfois « petite ville », parfois très-très romantique : je veux dire par là que j’ai beaucoup embrassé des filles — dans ma vie d’avant — dans des décors qui iraient parfaitement sur les pages d’une brochure touristique intimiste.

Ça va sembler étrange, mais l’endométriose est un sujet familier pour moi aussi. C’est une sensation terriblement frustrante lorsque, chaque mois, à une date parfaitement prévisible, tu vois ta princesse adorée recroquevillée en position fœtale ; pendant que je rampe hors du seuil avec son sandwich préféré, déjà tout flétri. Je ne me faufile pas parce qu’elle crie, mais parce qu’elle n’a même pas la force de réclamer, doucement, le thé à la pêche habituel.

Alors, au lieu de la pousser à gaspiller de l’énergie — ne serait-ce qu’en entendant ma respiration —, je me suis mise à creuser le sujet. Et un mois plus tard, je lui ai soufflé :
« Écoute, si ça peut t’aider, je suis prête à renoncer à fonder une famille. »

Intrigue ?
Une jeune femme perd son travail et sa relation. Elle arrive dans une petite ville, où elle redéfinit qui elle est, puis rencontre des hommes qui…

Personnages ?
On n’a même pas parlé de la logeuse : une femme aveugle, pleine d’élan vital. Peut-être est-ce elle qui montre une direction à notre jeune héroïne.

Et le/la frère/sœur d’Anaïs apparaît aussi : celui/celle qui incarne une « vie-modèle » ordinaire.

Alors que la dame âgée est plutôt une véritable citoyenne du monde.

Anaïs — à mon avis — se cherche à mi-chemin entre ces deux modèles.

Nœud du problème ?
Dit comme ça, c’est très simple : à partir d’un moment, il lui faut de l’argent pour survivre. Et puis, bien sûr, le fil amoureux se glisse aussi.

La solution, racontée de façon brute, est cliché : il y aura de l’argent, il y aura une relation.

Ce qui m’intéresse, c’est la manière dont c’est écrit : comment la fille sort de la dépression, se confronte à elle-même, se détache — puis redécouvre sa propre famille.

J’en tire une leçon que le livre ne prononce jamais : ⇒ au fond, l’héroïne n’est jamais seule.

Je dois réaliser que, dans ma propre vie, le personnage principal n’est seul à aucun moment…

Hurghada, 2026. 01. 11. Dimanche.

Après la lecture : Lieux brisés

Comment élargir les bulles de pensée ?

Dans le livre que je lis en ce moment, la notion d’endométriose apparaît dès l’introduction.

Le fait que je lise un livre avec des « sujets de filles » ne m’étonne plus : la sous-culture des amateurs de littérature est composée à quatre-vingts pour cent de femmes. Donc, quel que soit le livre que je prends, il vise très probablement les femmes.

Et c’est précisément l’un de mes chagrins : si quelque chose ne peut pas dépasser ce qu’il est, s’il ne peut pas franchir sa propre ombre — si un club de lecture ne peut influencer que ses acheteurs fidèles —, alors ce club se referme de plus en plus, et finit par rétrécir.

Je ne serai jamais directement concernée par l’endométriose ; je n’aurai jamais de règles douloureuses — ce serait physiquement impossible. Mais j’ai eu l’occasion d’observer de très près son fonctionnement peu agréable.

Dans le livre, la situation est que le patron n’a aucune idée de ce qui rend l’endométriose si difficile, ni de ce qu’on pourrait faire autrement.

Et en lisant, je pensais : ce livre ne sera pas lu par ceux qui ne connaissent pas ces notions. Il ne sera pas lu par ceux qui en auraient besoin !

Je me demandais comment faire découvrir à de nouvelles personnes quelque chose dont elles n’ont jamais entendu parler. Elles ne sont pas concernées, donc pas motivées.

Comment viser aussi ceux qui sont hors du cercle ? Comment élargir la bulle ?

Les Baux-de-Provence, 2025. 03. 24.

---