Avignoni hangulatok

Avignon ma egyszerre lett raktár, játszótér és díszlet a tavaszi terveimhez. Hátitáskával készülök fél Európát végiglátogatni, miközben grammra és centre pontosan számolom az ajándékokat, az ingeket és a helyet a táskámban. Közben cappuccinót iszom, kebabot eszem, morgok egy sort a franciás munkamorálon – és mégis remélem, hogy Avignonnal milliószor lesz még egymáshoz szerencsénk.

---

Csütörtök, 2025.10.23.

Ma kibéreltem egy pici tárolóhelyiséget, ahol a szobám tartalmát fogom tárolni a téli hónapokban, a biciklivel együtt. Azért Avignonban, mert annak a városnak már elég jó a tömegközlekedése is, ha tavasszal továbbköltözöm. Merthogy nem tudom biztosan, mit fogok csinálni tavasszal. Egyelőre csak terveim vannak. Avignon meg ebből a hotelből sem egy lehetetlen távolság.

Az utána következő délután programja a sétálgatás és olvasgatás – az egyik kedvenc városomban. Egyúttal elkezdtem szuveníreket vásárolgatni, mert sok embert akarok meglátogatni, és senkihez sem akarok üres kézzel menni. Pedig ez nem egy olcsó ötlet. Vettem például hűtőmágnest öt euróért, gyerekeknek színezőt tizenkét euróért. Ha nem is valós képet ad, de hatásosan szemléltet az a tény, hogy tizenhat első unokatestvérem van, plusz a barátok. Nem fogok mindenkit végiglátogatni, de akkor is: az a terv, hogy egy kis hátitáskát megtöltök száz euró értékben apró ajándékokkal. Valójában nincs panaszom, mert ezt a magam szórakoztatására csinálom, tényleg szívesen viszek ajándékokat, annyi, hogy tervezni kell vele.

Az viszont ciki lesz, ha netán én kapok valamit, mert nem lesz hova tennem. Minden centi és minden gramm ki lesz számolva a táskámban. Ilyen őrültséget sem csináltam még, hogy utazótáska nélkül utazok.

Már az is egy fájdalmas kérdés, hogy melyik három inget vigyem magammal abból a tizennégyből. 🙂 Ha és amennyiben nem vihetek többet.

Apró helyi édességet teszek az ajándékkosárhoz; és magamnak milyen meglepit válasszak?! Majd beállok a tükör elé, és meglepődöm, hogy ma sem lett több hajam, csak hosszabb.

Hazafelé riportműsort hallgatok. Hát én meg annak adnék Nobel-díjat, aki meggyőzte Trump elnököt, hogy ha konfliktusok helyett békéket gyárt, akkor azonnal Nobel-díjat kap. Mert amíg ezen töri azt az üres agyát, addig sem másokat hergel.

Tábla a sétálóutcában: „Itt készítik a város legjobb cappuccinóját”; és tényleg. Előző alkalommal nem vettem észre ezt a feliratot, csak beestem, és megjegyeztem a helyet, amit egy fiatal mexikói pár vezet. Na, és milyen szendvicseket lehet kapni? Igen, mexikóiakat. 🙂

Mosdóajtójukon a filléres bölcsesség: a boldogság nem cél, hanem út.

Amúgy kevés modern helyen használnak autentikus provanszál szappant, pedig praktikus: a tojás formájú szappan nem a mosdókagyló szélén van, ahol a nedvesség olvasztja. A tojás közepén van egy vékony, csőformájú lyuk. Vagy felkötik egy cérnával a csap fölé, vagy – mint itt is – ráhúzzák egy elegáns kis pálcára. Így a szappan tényleg csak akkor kopik, amikor szükséges, és nem hagy foltot sem a csapon. Az meg plusz jó, hogy a provanszál szappanokat olívából főzik, ami tényleg selymesebb érzetet ad.

Amúgy ma ettem jégkrémet, na és egy kis kebabot; ezúttal nem a berlini kebabot, hanem a törököt, és kiültem egy teraszra citromos sört inni.

A pápai palota szuvenírboltjába nem engedtek be, mert nem volt jegyem. Egyszerűen lusták azt figyelni, melyik látogatónak van jegye, és ki az, aki nem mehet tovább az épületbe, ezért azt a plusz bevételt, amit a járókelők hoznak, egyszerűen elengedik. Ez olyan franciás… Itt a dolgozóknak alaposan el kell magyarázni, mi az összefüggés az elvégzett munka és a hó végi fizetés között; alaposan meg kell errefelé indokolni, hogy egy munkavállalónak miért érdeke elvégezni a munkát. Amúgy azért jó franciákkal kereskedni, mert ők szeretik a minőséget. Azonban – bármilyen témában – azért jobb arab szolgáltatót választani, mert ők elvégzik azt, amiért megfizetik őket.

Avignon, remélem, még milliószor lesz egymáshoz szerencsénk!

---

Avignon Moods

Today Avignon became my storage room, my playground and the backdrop for my very hazy spring plans. I’m getting ready to travel with just a small backpack, counting every gram, every euro and minden rokont, who might get a little gift. Between cappuccinos, kebab and grumbling about the French work ethic, I secretly hope Avignon and I will cross paths a million more times.

Today I rented a tiny storage room where I’ll keep the contents of my room during the winter months, along with my bike. I chose Avignon because the city already has pretty decent public transport, in case I move on again in the spring. Because I really don’t know for sure what I’ll be doing in spring. For now I only have plans. And Avignon is not exactly an impossible distance from this hotel either.

The programme for the afternoon after that was simply walking and reading – in one of my favourite cities. At the same time I started buying souvenirs, because I want to visit a lot of people and I don’t want to arrive empty-handed anywhere. It’s not a cheap idea, though. I bought, for example, a fridge magnet for five euros and colouring books for the kids for twelve euros. It may not give a realistic picture, but it does illustrate quite vividly the fact that I have sixteen first cousins – plus friends. I’m not going to visit everyone, but still: the plan is to fill a small backpack with about a hundred euros’ worth of tiny gifts. I honestly can’t complain, because I’m doing this for my own amusement, I really do like bringing presents – it just means I have to plan around it.

It will be awkward, though, if I happen to get something myself and have nowhere to put it. Every centimetre and every gram in my bag will be accounted for. I’ve never done anything this crazy before, travelling without a proper travel bag.

Even the question of which three shirts to take out of the fourteen feels painful. 🙂 If – and only if – I’m not allowed to take more.

I’m adding small local sweets to the gift basket; and what surprise should I choose for myself?! I’ll just stand in front of the mirror and be surprised that I still don’t have more hair, only longer.

On the way home I’m listening to a talk show. Personally, I’d give the Nobel Prize to whoever convinced President Trump that if he manufactures peace instead of conflicts, he’ll immediately get a Nobel Prize. Because as long as he’s straining that empty brain of his with this, at least he’s not busy riling up other people.

A sign in the pedestrian street says: “Here we make the best cappuccino in town” – and it’s true. Last time I didn’t even notice the sign, I just dropped in by chance and remembered the place, which is run by a young Mexican couple. And what kind of sandwiches do they serve? Yes, Mexican ones. 🙂

On their bathroom door there’s a cheap little piece of wisdom: happiness is not a goal, but a journey.

In fact, few modern places use authentic Provençal soap, even though it’s practical: the egg-shaped soap is not sitting on the edge of the sink where the moisture melts it. In the middle of the egg there is a thin, tube-shaped hole. Either they hang it above the tap by a piece of string, or – as here – they slide it onto a slim, elegant rod. That way the soap only wears down when it’s actually in use, and it doesn’t leave marks on the tap. Plus, Provençal soaps are boiled from olive oil, which really does give a more silky feel.

Also, today I had ice cream and a bit of kebab; this time not Berlin kebab but the Turkish kind, and I sat out on a terrace with a lemon beer.

They didn’t let me into the souvenir shop of the Papal Palace because I didn’t have a ticket. They’re simply too lazy to keep track of which visitor has a ticket and who isn’t allowed to go further into the building, so they just give up that extra income they could get from passers-by. It’s so French… Around here you really have to explain carefully the link between the work done and the pay at the end of the month; you really have to justify why it’s in an employee’s own interest to actually do their job. On the other hand, it’s nice to do business with the French because they care about quality. But – in any line of business – it’s still better to choose an Arab service provider, because they do the job they’re paid for.

Avignon, I hope we’ll be lucky enough to meet each other a million more times!

Thursday, 23/10/2025

---

Ambiances d’Avignon

Aujourd’hui, Avignon s’est transformée à la fois en garde-meubles, en terrain de jeu et en décor pour mes projets de printemps encore très flous. Je me prépare à voyager avec un simple petit sac à dos, en comptant les grammes, les euros et les proches qui pourraient recevoir un petit cadeau. Entre cappuccino, kebab et râleries sur l’éthique de travail à la française, j’espère en secret qu’Avignon et moi nous recroiserons encore un million de fois.

Aujourd’hui, j’ai loué un petit local de stockage où je vais entreposer le contenu de ma chambre pour les mois d’hiver, avec mon vélo. À Avignon, justement, parce que la ville a déjà un assez bon réseau de transports en commun, au cas où je déménagerais de nouveau au printemps. Parce qu’en réalité, je ne sais pas vraiment ce que je ferai au printemps. Pour l’instant, je n’ai que des projets. Et Avignon n’est pas une distance insurmontable depuis cet hôtel non plus.

L’après-midi qui a suivi, le programme, c’était flâner et lire – dans l’une de mes villes préférées. J’ai aussi commencé à acheter des souvenirs, parce que je veux rendre visite à beaucoup de gens et je ne veux arriver les mains vides chez personne. Ce n’est pas une idée bon marché. J’ai acheté, par exemple, un magnet pour le frigo à cinq euros, et des cahiers de coloriage pour les enfants à douze euros. Même si cela ne donne pas une image totalement fidèle, cela illustre bien le fait que j’ai seize cousins germains, sans compter les amis. Je ne vais pas rendre visite à tout le monde, mais quand même : le plan, c’est de remplir un petit sac à dos avec une centaine d’euros de petits cadeaux. En vérité, je ne me plains pas, je fais ça pour mon propre plaisir, j’aime vraiment apporter des présents – il faut juste un peu d’organisation.

En revanche, ce sera gênant si jamais je reçois quelque chose, parce que je n’aurai nulle part où le mettre. Chaque centimètre et chaque gramme seront calculés dans mon sac. Je n’ai encore jamais fait une folie pareille : voyager sans vraie valise.

C’est déjà une question douloureuse de savoir quelles trois chemises emporter parmi les quatorze. 🙂 Si – et seulement si – je n’ai pas le droit d’en prendre plus.

J’ajoute de petits bonbons locaux au panier-cadeau ; et pour moi, quelle surprise choisir ?! Je me mettrai devant le miroir et je m’étonnerai, une fois de plus, que je n’aie pas plus de cheveux, seulement des cheveux plus longs.

Sur le chemin du retour, j’écoute une émission de reportage. Moi, je donnerais bien le prix Nobel à celui qui a réussi à convaincre le président Trump que s’il fabrique des paix au lieu des conflits, il recevra tout de suite un prix Nobel. Parce que tant qu’il se casse la tête avec ça, dans son cerveau vide, au moins il ne passe pas son temps à monter les autres les uns contre les autres.

Pancarte dans la rue piétonne : « Ici, on prépare le meilleur cappuccino de la ville » ; et c’est vrai. La fois précédente, je n’avais pas remarqué l’inscription, j’étais juste tombé là par hasard et j’avais mémorisé l’endroit, tenu par un jeune couple mexicain. Et quels sandwiches peut-on y manger ? Des mexicains, évidemment. 🙂

Sur la porte de leurs toilettes, une petite sagesse à deux sous : le bonheur n’est pas un but, mais un chemin.

Sinon, peu d’endroits modernes utilisent du vrai savon provençal, alors que c’est très pratique : le savon en forme d’œuf n’est pas posé sur le bord du lavabo, là où l’humidité le fait fondre. Au centre de l’œuf, il y a un trou fin, en forme de tube. Soit on l’attache au-dessus du robinet avec un fil, soit – comme ici – on l’enfile sur une petite tige élégante. Ainsi, le savon ne s’use que lorsqu’on l’utilise, et il ne laisse pas de traces sur le robinet. En plus, les savons provençaux sont fabriqués à base d’huile d’olive, ce qui donne vraiment une sensation plus soyeuse.

Aujourd’hui, j’ai mangé une glace, puis un peu de kebab ; cette fois, pas le kebab berlinois, mais le turc, et je me suis installé en terrasse pour boire une bière au citron.

On ne m’a pas laissé entrer dans la boutique de souvenirs du Palais des Papes parce que je n’avais pas de billet. Ils sont tout simplement trop paresseux pour vérifier quels visiteurs ont un billet et qui n’a pas le droit d’aller plus loin dans le bâtiment, alors ils renoncent purement et simplement au revenu supplémentaire que leur apporteraient les passants. C’est très français… Ici, il faut bien expliquer aux employés le lien entre le travail accompli et le salaire à la fin du mois ; il faut vraiment justifier en détail pourquoi il est dans l’intérêt d’un salarié de faire son travail. Cela dit, c’est agréable de commercer avec les Français, parce qu’ils aiment la qualité. Mais – dans n’importe quel domaine – il vaut souvent mieux choisir un prestataire arabe, parce qu’eux font ce pour quoi on les paie.

Avignon, j’espère que nous aurons encore la chance de nous croiser un million de fois !

Jeudi, 23.10.2025.

---