Az utolsó vacsora

Az utolsó munkanapok már inkább szólnak sövényvágásról, búcsúbeszélgetésekről és kényszerű céges vacsorákról, mint valódi teendőkről. Még nem utálok senkit – majdnem senkit –, de már minden plusz együtt töltött perc csak tovább koptatná a türelmemet, ezért inkább békés leválásra készülök. Aztán persze az este jobban sikerül, mint vártam, és a végén már szinte szórakoztat, ahogy a főnökök és kollegák egymást és a helyzetet „játszadozzák”.

---

A tulaj is tudja, hogy ma már semmi dolgom, ezért adott néhány feladatot a kertben. Bevallom, a sövényépítést élveztem; a kerítés mellett azért nőttek hatalmasra a bokrok, mert évek óta elhanyagolták azt. Most úgy vágtam vissza az összenőtt kesze-kuszaságot, hogy egy egész mutatós sövényfal lett belőlük.

Beszéltem az öreg Beaupied házaspárral, elmondtam nekik, hogy személyi problémák miatt nem jövök vissza többet. Azt mondták, visszavárnak. Hiányozni fog a két öreg is, meg a kutyájuk is, meg a macskájuk is, meg a hely is.

Este céges vacsora. Nem értem, minek ez. Nem akarom, de kibújni nem tudok az esemény alól. Felajánlja a tulajdonos asszony, hogy bevisznek kocsival a városba. Nem, inkább biciklizem, minél kevesebb időt akarok ezekkel tölteni. Még nem utálok senkit – majdnem senkit… Azért sincs kedvem az egészhez, mert ha több időt töltök itt velük, akkor már csak az ellenszenvem fog gyarapodni, inkább váljunk el békésen.

Aztán a vacsora jobban sikerül, mint számítottam. Továbbra is a hányinger kerülget, ha egy asztalhoz kell ülnöm a takarítófőnökkel, és oda ültettek a közelébe, csak azért, hogy Tiffet és a cukrászt leválasszák egymásról. Az igazgató nem jött el a vacsorára sem. Vasárnap láttam utoljára. Vajon kirúgták, vagy magától állt fel? Már látszott rajta az utóbbi hetekben, hogy készül a távozásra; már mindent rábízott a recepcióvezetőre, már nem volt feszült semmi miatt. Én örülnék, ha máshol még dolgozhatnék vele, ő egy jó vezető rossz helyen.

Szóval az esti pofavizit annyira nem fájt, mint amennyire fáztam a helyzettől. Ma már egy kicsit mindenki elengedte a felszínességet; ők jót beszélgettek, én kellemesen hallgattam, néha válaszoltam. A tulajdonos beszívta a szitut, mert ahelyett, hogy két óra alatt letudta volna a teljes estét, a kellemes hangulatnak köszönhetően fél tizenkettő után ért véget a találkozó, pedig Ca asszony már a desszert előtt indult volna, de a cukrász (szerintem már szándékosan) húzta az időt, kért még egy italt.

Nekem most már viccesek ezek a kis játszadozások.

Arles, 2025.11.04., kedd

---

The Last Supper

These final workdays are less about actual tasks and more about trimming hedges, farewell conversations and obligatory company dinners. I don’t really hate anyone yet – well, almost no one – but every extra minute together would just wear down my patience, so I’m aiming for a quiet, clean break. And of course the evening turns out better than expected, and by the end I’m almost amused by how the bosses and colleagues play games with each other and with the situation.

The owner also knows I don’t really have anything left to do today, so she gave me a few tasks in the garden. I have to admit I actually enjoyed building the hedge; the bushes along the fence had grown huge because they’d been neglected for years. Now I’ve cut back the overgrown chaos so that they’ve turned into a pretty decent hedge wall.

I spoke with the elderly Be couple and told them that because of personal issues I won’t be coming back. They said they’d be happy to have me again. I’ll miss the two old folks, and their dog, and their work, and the place itself.

In the evening there’s a company dinner. I don’t understand what it’s for. I don’t want to go, but I can’t wriggle out of it. The lady owner offers that they’ll take me into town by car. No thanks, I’d rather go by bike, I want to spend as little time with them as possible. I don’t hate anyone yet – well, almost anyone… Another reason I don’t feel like going is that if I spend more time with them, my antipathy will just keep growing; I’d rather we part on peaceful terms.

Then the dinner goes better than I expected. I still feel vaguely nauseous if I have to sit at the same table as the head cleaner, and they seated me near her on purpose, just to separate Tiff and the pastry chef from each other. The manager didn’t come to the dinner either. I last saw him on Sunday. I wonder if they fired him or if he quit on his own. You could see over the last few weeks that he was preparing to leave; he’d already handed everything over to the head receptionist, he wasn’t tense about anything anymore. I’d be happy if I could work with him somewhere else; he’s a good manager in the wrong place.

So this little evening “showing my face” didn’t hurt as much as I’d feared. Today everyone let go of the surface-level politeness a bit; they had good conversations, I listened pleasantly and answered now and then. The owner really got drawn into the vibe, because instead of wrapping up the entire evening in two hours, thanks to the good mood we only finished after half past eleven – even though Mrs Ca would have left before dessert, but the pastry chef (I’m pretty sure on purpose) dragged things out and ordered another drink.

At this point I actually find these little power games funny.

Arles, Tuesday, 04/11/2025

---

Le Dernier Dîner

Les tout derniers jours de travail parlent moins de vraies tâches que de haies à tailler, de conversations d’adieu et de dîners d’entreprise plus ou moins forcés. Je ne déteste encore personne – enfin, presque personne –, mais chaque minute de plus passée ensemble ne ferait que user un peu plus ma patience, alors je vise plutôt une séparation calme. Et bien sûr, la soirée se passe mieux que prévu, et à la fin, ces petits jeux entre patrons et collègues commencent presque à me faire sourire.

La propriétaire sait très bien que je n’ai plus grand-chose à faire aujourd’hui, alors elle m’a donné quelques tâches dans le jardin. Je l’avoue, j’ai pris plaisir à tailler la haie ; les buissons le long de la clôture étaient devenus énormes parce qu’on les avait négligés pendant des années. Là, j’ai ratiboisé tout ce fouillis emmêlé, et c’est devenu un mur de haie plutôt présentable.

J’ai parlé avec le vieux couple Be, je leur ai expliqué que, pour des raisons personnelles, je ne reviendrai plus. Ils m’ont dit qu’ils m’attendraient quand même. Les deux vieux vont me manquer, leur chien aussi, ainsi que leur travail, et l’endroit tout entier.

Le soir, dîner d’entreprise. Je ne comprends pas bien à quoi ça rime. Je n’ai pas envie d’y aller, mais je ne peux pas vraiment y couper. La patronne me propose de m’emmener en ville en voiture. Non merci, je préfère y aller à vélo, je veux passer le moins de temps possible avec eux. Je ne déteste encore personne – ou presque… Et puis je n’ai pas envie non plus parce que, si je passe plus de temps avec eux, c’est seulement mon antipathie qui va grandir ; je préfère qu’on se quitte en bons termes.

Finalement, le dîner se passe mieux que je ne l’avais imaginé. J’ai toujours un haut-le-cœur à l’idée de devoir m’asseoir à la même table que la chef des femmes de ménage, et on m’a placée près d’elle uniquement pour séparer Tiff et le pâtissier. Le directeur, lui, n’est même pas venu au dîner. Je l’ai vu pour la dernière fois dimanche. Est-ce qu’on l’a viré, ou est-ce qu’il est parti de lui-même ? On voyait bien, ces dernières semaines, qu’il se préparait à partir ; il avait déjà tout confié à la responsable de la réception, il n’était plus tendu pour rien. Moi, je serais ravie de retravailler avec lui ailleurs ; c’est un bon manager, mais au mauvais endroit.

Du coup, cette petite « visite de courtoisie » du soir ne m’a pas fait aussi mal que je le craignais. Aujourd’hui, tout le monde a un peu lâché le vernis de surface ; ils ont bien discuté, moi j’ai écouté tranquillement et j’ai répondu de temps en temps. La propriétaire s’est laissée prendre au jeu, parce qu’au lieu de boucler la soirée en deux heures, grâce à la bonne ambiance, la rencontre ne s’est terminée qu’après vingt-trois heures trente ; pourtant, Mme Ca serait bien partie avant le dessert, mais le pâtissier (à mon avis volontairement) a fait traîner les choses et a commandé un autre verre.

Pour moi, maintenant, tous ces petits jeux de pouvoir sont plutôt amusants.

Arles, mardi 04.11.2025.

---