Önállóság és kihívások

Egyre jobban kezdem élvezni az önálló munkát itt Les Baux-ban. A karbantartóval való munka sem rossz, az olasz kollégánk türelme és nyugalma pedig igazán példamutató. És persze, a bulik a szomszéd faluban mindig jó móka. Így telnek a napok, és egyre jobban beleszeretek ebbe a kis dél-franciaországi életbe.

Ez az első hét, amikor önállóan, – felügyelet nélkül dolgozom. Szerdán Francesco pontos utasításokat hagyott, hogy mik a feladataim. Szóval csütörtök és péntek nem volt más dolgom, mint követni a listát. Gyakorlatilag kertészkedtem két napig. Persze az igazgató szépen megkért, hogy mindig közöljem a recepción (ott van a direktor irodája is.), mikor merre járok. Érdekes, hogy a korán kelést nem volt nehéz megszoknom. Úgy érzem, szorgos voltam, leveleket, teraszt söprögettem.

Délután még boltba is elmentem, este pedig egy Jimmy Nelson kiállítást is megnéztem az egykori mészkőbányában. Egy apró érdekesség: három napja ehető a személyzeti kaja, hogyan fogok így fogyózni?

Szombat

Ma sem a konyhában, hanem a karbantartóval dol­gozom. Az utat söprögettem délelőtt – ugyanazt, amit előző napon is. Nekem mindegy, mit csinálok, a fizetésem ugyanannyi. Délután a reklám tábláinkat festegetem.

A karbantartónk egy ritka türelmes olasz fickó; iszik egy kávét, majd szép nyugodtan, leül és megvárja, amíg hat a kávé. Én például, akkor iszom, ha kezdek álmos lenni, mert tudom, hogy húsz – harminc perc amíg kifejti hatását. Az amúgy zseniális olasz kollégánk leül fél órára és megvárja, amíg leér a kávé, nem siet, nem kapkod, nem idegeskedik.

Este megint buli a szomszéd faluban, Paradou-ban, akárcsak péntek este.

Les Baux, 2014. aug. 31. szombat.