Néhány terem, néhány név, sok kérdés a fejemben
Egy nap Arles-ban, a Les Rencontres de la Photographie fesztivál labirintusában: vad és urbánus, abszurd és lírai egymás mellett.
Arles, Les Rencontres de la Photographie 2025-08-30. szombat.
# fotó #fesztivál
Ancien Collège Mistral > Laurance Kubski
Tetszik ez a mondat: „Létezik-e még a vad (állat)?”
A svájci dokumentarista a természetvédelemről (is) készített képeket. Én úgy tudnám megfogalmazni a látottakat, hogy a vadon élő állatokat városlakó emberek gondozzák. Ezek után bennem is felmerül a kérdés: a vadon élő állatok mennyire vadok? Mik a kölcsönhatások? Ki mivel hatott a másikra? Képek vadászatról, madárgyűrűzésről, állatok kitöméséről, halászatról, vagy csak pusztán a természetjárásról és az állomány leltározásáról.
Ancien Collège Mistral > Kourtney Roy
„A legtöbb ember jobban szereti a várakozást és az emlékeket, mint a nyaralás tényleges élményét.”
A képek mintha egy Miami környéki óceánjáró hajón készültek volna. Azonban a művek a helyzetek abszurditását mutatják. Mint például a búvárszemüvegben cigiző Barbie-lány. Vagy a delfinfarokkal rendelkező hajó. Ezek a képek annyira tetszettek, hogy akár haza is vinném őket. Már maguk a címszavak is hívogatóak számomra: turizmus, abszurditás.
U.i: ez lett a kedvencem ezen a fesztiválon.
Maison des Peintres > Brandon Gercara
Emberünk Réunion szigetére költözött; ez Franciaország afrikai gyarmata (vagyis, akarom mondani: a Francia Köztársaság egyik tengerentúli megyéje…). Fotósunk olyan embereket (is) filmre vett, akik a nemi identitásukat másként élik meg, mint amit a közerkölcs szó nélkül hagy. Itt egy filmet vetítenek, a néhány ügyes báli fotó mellett; amelynek az elején például szakállas férfi sétál a tengerparton vörös szoknyában.
Szóval az LMBTQI-fátylán keresztül mutatja be a sziget természetét, és az annak elfoglalása óta történt változásokat.
Maison des Peintres > Claudia Andujar
A ma már kilencven éven túli nő európai zsidó családba született, majd a háború után Brazíliában telepedett le. A hetvenes évektől az amazonasi bennszülöttekről készített sorozataival vált világhírűvé.
Itt főként az Amazonas-előtti munkáit láttuk, amelyek úgyszintén nagyon jók!
Például Soniáról készült aktképek, ahol egymásra fotózott több jelenetet, és a monokróm képeket kék, lila vagy vörös árnyalatba tette.
De volt sorozata vajúdásról, szülésről és gyermekágyról, illetve rengeteg zseniális portré hétköznapi brazil emberekről.
Maison des Peintres > Lila Neuntre
Na, ez is egy érdekes anyag volt.
A társadalmi periférián létező csoportok voltak a téma, és az, hogy miként viszonyulnak a társadalom fősodrához. Főként transznemű, LMBTQI, vagy Amerikában élő latin kisebbséghez tartozó embereket fotózott, miközben táncolnak, vagy egyszerűen csak az éjszaka királynői. Ezek jó képek, olyan felvetésekkel, amelyekről nagyon is szükséges beszélgetéseket folytatni a megértés érdekében; de így, hogy két nap alatt már vagy hatodszor jön szembe a szakállas nők témája, ez mára egy kicsit sok nekem.
Sainte-Anne templom > On Country: Photographie d’Australie
Elvileg ez a tárlat a fesztivál egyik fő attrakciója.
Az egykori templom minden oldalkápolnájában egy másik fotós állít ki. Én úgy látom, mindegyiknél a közös pont az, hogy az ősi Ausztráliát és annak leszármazottait keresik. Nekem tetszik, hogy nem egy embert prezentálnak, hanem egy témát mutatnak a lehető legtöbb szemszögből.
Ez egyébként az egész idei fesztiválnak egy vezérmotívuma: sokszor egy komplexebb helyszínen teremről teremre változik a téma, ám a fesztivál hivatalos honlapja ezeket összefogja. A honlapon elsősorban témák szerint sorolja a tárlatokat, és ezekhez ajánl útvonalakat. Anno, amikor először láttam ezt a fotófesztivált, akkor még a helyszíneket rendezte egymás alá. Úgy tűnik, továbbra sincs a városnak egy nagy, közös kurátora – talán épp ez adja meg az élvezetét: minden galéria a saját elvei mentén válogat és mutat be; a szervezők ehhez annyit tettek hozzá, hogy megkeresték a különböző terekben a közös pontokat, és azok mentén promótálnak. Mint például ott van „A családi dinamikák” címke, és az ezekben rejlő motivációk megismeréséhez nyolc kiállítótermet ajánl a honlap (és az applikáció), amelyeket felfűz egy városnéző útvonalra.
Zseniális szervezés!
Arles, Les Rencontres de la Photographie #photo #festival 2025-08-30, Saturday
One day in Arles, wandering the maze of Les Rencontres de la Photographie: wildness and urbanity, absurd and lyrical, side by side.
A few rooms, a few names, many questions in my head.
Here are my notes, fresh from Saturday, 2025-08-30.
Ancien Collège Mistral > Laurance Kubski
I like this sentence: “Does the wild (animal) still exist?”
The Swiss documentarian also made images about nature conservation.
I would sum up what I saw like this: wild animals are being cared for by city-dwelling humans.
After that, the question arises for me as well: how wild are wild animals?
What are the interactions?
Who influenced whom, and how?
Pictures of hunting, bird ringing, taxidermy, fishing, or simply hiking in nature and taking stock of populations.
Ancien Collège Mistral > Kourtney Roy
“Most people prefer the anticipation and the memories to the actual experience of the vacation.”
The images look as if they were shot on an ocean liner near Miami.
Yet the works show the absurdity of the situations.
For example, a Barbie girl smoking in a diving mask.
Or a ship with a dolphin tail.
I liked these pictures so much I’d even take them home.
Even the keywords call to me: tourism, absurdity.
Maison des Peintres > Brandon Gercara
Our man moved to Réunion; it’s France’s African colony (or rather: one of the French Republic’s overseas departments…).
Our photographer also filmed people who live their gender identity differently from what public morals leave unremarked.
Here they screen a film alongside a few deft ball photos; at the beginning, for example, a bearded man walks on the beach in a red skirt.
So, through the LGBTQI veil, he shows the island’s nature and the changes since its occupation.
Maison des Peintres > Claudia Andujar
Now over ninety, she was born into a European Jewish family, then settled in Brazil after the war.
Since the 1970s she has become world-famous for her series on Amazonian Indigenous peoples.
Here we mostly saw her pre-Amazonas works, which are likewise very good!
For example, nude photos of Sonia, where she superimposed several scenes, and tinted the monochrome images blue, purple, or red.
There was also a series about labor, birth, and lying-in, and countless brilliant portraits of everyday Brazilian people.
Maison des Peintres > Lila Neuntre
This was an interesting body of work too.
The theme was groups living on the social periphery and their relation to the mainstream.
She mainly photographed transgender, LGBTQI, or Latin-minority people living in the U.S., while they dance or are simply queens of the night.
These are good pictures, with prompts it’s truly necessary to talk through for understanding; but like this—when the bearded-women theme crosses my path for the sixth time in two days—it’s a bit much for me today.
Sainte-Anne Church > On Country: Photographie d’Australie
Supposedly this exhibition is one of the festival’s main attractions.
In every side chapel of the former church, a different photographer exhibits.
As I see it, the common thread in each is the search for ancestral Australia and its descendants.
I like that they don’t present one person, but a topic shown from as many angles as possible.
This, by the way, is a leitmotif of the entire festival this year: in more complex venues the theme often changes from room to room, yet the festival’s official website ties these together.
On the site, it primarily lists the shows by themes and recommends routes for them.
Back when I first saw this photo festival, it still organized the venues one under another.
It seems the city still doesn’t have one big, common curator—perhaps that’s precisely the pleasure: every gallery selects and presents according to its own principles; the organizers added that they found common points across the different spaces and promote along those lines.
For example, there is the “Family Dynamics” label, and to explore the motivations within these, the website (and the app) recommends eight exhibition rooms, which it strings into a sightseeing route.
Brilliant organization!
Arles, Les Rencontres de la Photographie #photo #festival 2025-08-30, samedi
Une journée à Arles, dans le labyrinthe des Rencontres de la Photographie : sauvagerie et urbanité, absurde et lyrique côte à côte.
Quelques salles, quelques noms, beaucoup de questions en tête.
Voici mes notes, toutes fraîches de ce samedi 2025-08-30.
Ancien Collège Mistral > Laurance Kubski
Cette phrase me plaît : « Le sauvage (l’animal) existe-t-il encore ? »
Le documentariste suisse a aussi réalisé des images sur la protection de la nature.
Je résumerais ce que j’ai vu ainsi : des animaux sauvages sont soignés par des citadin·e·s.
Dès lors, la question se pose pour moi aussi : à quel point les animaux sauvages sont-ils sauvages ?
Quelles sont les interactions ?
Qui a agi sur l’autre, et comment ?
Des images de chasse, de baguage d’oiseaux, de taxidermie, de pêche, ou simplement de promenade dans la nature et d’inventaire des populations.
Ancien Collège Mistral > Kourtney Roy
« La plupart des gens préfèrent l’attente et les souvenirs à l’expérience même des vacances. »
Les images semblent avoir été prises sur un paquebot près de Miami.
Pourtant, les œuvres montrent l’absurdité des situations.
Par exemple, une fille Barbie qui fume avec un masque de plongée.
Ou un bateau doté d’une queue de dauphin.
Ces images m’ont tellement plu que je les emporterais même chez moi.
Rien que les mots-clés m’attirent : tourisme, absurdité.
Maison des Peintres > Brandon Gercara
Notre homme a déménagé sur l’île de La Réunion ; c’est la colonie africaine de la France (ou plutôt : l’un des départements d’outre-mer de la République française…).
Notre photographe a aussi filmé des personnes qui vivent leur identité de genre autrement que ce que la morale publique laisse sans commentaire.
Ici, on projette un film à côté de quelques photos de bal habiles ; au début, par exemple, un homme barbu marche sur la plage en jupe rouge.
Bref, à travers le voile LGBTQI, il montre la nature de l’île et les changements survenus depuis son occupation.
Maison des Peintres > Claudia Andujar
Aujourd’hui nonagénaire, elle est née dans une famille juive européenne, puis s’est installée au Brésil après la guerre.
À partir des années 1970, elle est devenue mondialement connue pour ses séries sur les peuples autochtones amazoniens.
Ici, nous avons surtout vu ses travaux d’avant-Amazonas, qui sont eux aussi très réussis !
Par exemple, des nus de Sonia où elle a superposé plusieurs scènes, et elle a teinté les images monochromes en bleu, violet ou rouge.
Il y avait aussi une série sur le travail, l’accouchement et les suites de couches, ainsi qu’une multitude de portraits géniaux de Brésilien·ne·s du quotidien.
Maison des Peintres > Lila Neuntre
Là aussi, un ensemble intéressant.
Le sujet : des groupes vivant à la périphérie sociale et leur rapport au courant dominant.
Elle a principalement photographié des personnes transgenres, LGBTQI, ou issues de la minorité latino vivant aux États-Unis, pendant qu’elles dansent ou qu’elles sont simplement les reines de la nuit.
Ce sont de bonnes images, avec des pistes dont il est vraiment nécessaire de discuter pour mieux comprendre ; mais ainsi, quand le thème des femmes barbues me tombe dessus pour la sixième fois en deux jours, cela fait un peu beaucoup pour moi aujourd’hui.
Église Sainte-Anne > On Country: Photographie d’Australie
En principe, cette exposition est l’une des principales attractions du festival.
Dans chaque chapelle latérale de l’ancienne église, un autre photographe expose.
J’y vois un point commun : chacun cherche l’Australie ancestrale et ses descendant·e·s.
J’aime qu’on ne présente pas une seule personne, mais un sujet montré sous le plus grand nombre d’angles possibles.
Au demeurant, c’est un leitmotiv de tout le festival cette année : dans un lieu plus complexe, le thème change souvent de salle en salle, mais le site officiel du festival relie tout cela.
Sur le site, on classe d’abord les expositions par thèmes et l’on propose des itinéraires.
Autrefois, quand j’ai vu ce festival photo pour la première fois, on alignait encore les lieux les uns sous les autres.
Il semble qu’il n’y ait toujours pas un grand commissaire commun pour la ville – c’est peut-être justement ce qui fait le plaisir : chaque galerie sélectionne et montre selon ses propres principes ; les organisateurs y ont ajouté qu’ils ont cherché les points communs entre les différents espaces et qu’ils en font la promotion en fonction d’eux.
Par exemple, il y a l’étiquette « Dynamiques familiales », et pour découvrir les motivations qui s’y nichent, le site (et l’appli) recommande huit salles d’exposition, qu’il enfile en un itinéraire de visite de la ville.
Organisation géniale !
