Homárháború, záporok, mosogatás

Három nap Les Baux-ban és környékén: délelőtt–este mosogatás, esőszünetben bicikli és egy olaszos koncert. Közben homárok, egy furcsa borravaló-kifizetés és vendéglátós rutinok – keddtől csütörtökig sűrített napló.

---

Les-Baux, 2025.09.02–03–04, kedd, szerda, csütörtök

A kedd, szerda

a mosogatós nap a munkahelyen; ezúttal délelőtt és este is dolgozom; keveset, nincs sok vendég. Délután inkább aludtam, mint hogy bemenjek a városba.

Megkaptuk az előző havi borravalót, ami jó – szokás szerint. Ami új: ez már a második hónap, hogy trükközik a vezetőség a kifizetéssel: ha átveszem a pénzt, az átvételi elismervényen az is rajta van, hogy tíz százalékot később fognak kifizetni; ha nem írom alá az átvételit, akkor nyilván semmilyen összeget nem tudnak kifizetni. 

Hogy is szólt a májusi válasz, amikor külső tanácsadóktól kértem javaslatot a munkaszerződésemmel kapcsolatban?

„A Benvengudo hotel joggyakorlata minden tekintetben törvényes, de erkölcsileg kifogásolható.”

Szerdán

Este tizenegy után végeztem a mosogatós munkával; volt egy csoportunk, akik az illendő fél nyolc helyett szíveskedtek este kilenc után megérkezni. Ilyen ez a vendéglátás, egy-egy ilyen eset benne van a pakliban. Eközben kimostam, az úszómedencét bezártam.
A délelőtt sem volt erős, volt időm másfél órán keresztül a kukák környékét takarítani.
Délután a homárok egészségére ittam a citromos sörömet – ők voltak a mai fotókiállítás főszereplői. A másik kiállítás a sorban állós, azt talán majd hétvégén.
Az éttermi csoportoknak az az előnye, hogy gyakran egyedi menüsoruk van. A cukrászunk a norvég omlettet mogyoróval és mandulás tésztával csinálja, amiből maradt a személyzetnek is. Ezen alkalomból öntsék aranyba keze nyomát.

Terv: hétvégén jó lenne lemenni a tengerhez, emellett a szomszéd faluban, Paradou-ban falunapok lesznek.

Csütörtök

A nap, amikor elhagytam (három év alatt) a nyolcadik biciklilakatomat. Rutinosan, már amúgy is egyszerre kettőt használtam. 

Esős napunk volt csütörtökön, de ez nem akadályozott meg abban, hogy átmenjek a szomszéd városkába, St.-Rémy-be. Direkt kifigyeltem délután, mikor van néhány szabad óra a nyári záporok között – akkor bicikliztem és sétáltam. A délutáni esőt átaludtam, az esti zápor alatt egy szenzációs olaszos koncertet hallgattam; a pasas valami xilofonszerű hangszeren játszott.
Kellemes estém volt.

École Nationale Supérieure de Photographie: La guerre de la langouste.

Les Rencontres de la Photographie – fotófesztivál

Azaz, a Homár háború.
Erre a történetre még az sem igaz, hogy emlékezetből mesélem, mert nem éltem a hatvanas években.
Akkoriban történt, hogy a franciáknak komoly nézeteltérése támadt a brazilokkal. Ugyanis a franciák teljesen rendben lévőnek gondolták, ha a brazil partok közelében homárokat hoznak ki a vízből, zavaróan nagy mennyiségben. A brazilok meg oda küldték a vadászrepülőiket.

Még olyan párbeszédek is elhangzottak a két ország között, hogy a gallok azt mondták: de hát
a homár nem is hal, mert nem úszik, hanem a tengerfenéken ugrál.
A brazil illetékes meg azt mondta:
ezek alapján a kenguru madár, mert nem a földön jár, hanem ugrál.

Annak ellenére, hogy ez egy híres fotós iskola (akkora az épület, mint egy gimnázium), maguk a képek nem voltak érdekesek. De a sztori, amit bemutattak, érdekes, fontos, tanulságos.

Azt is bemutatták, hogy a hatalmas halászhajó belsejében egy teljes halfeldolgozó üzem működött; nemzetközi vizeken – minden ország szabályait elkerülve. 

Hogy is mondta a munkajogi tanácsadás?

„… a joggyakorlata minden tekintetben törvényes, de erkölcsileg kifogásolható.”

---

obster Wars, Showers, and Dish Pits — Three Days in Les Baux

Three days in Les Baux: dish shifts morning and evening, bike rides between summer showers, and an Italian-style concert.
Meanwhile, lobsters, a strange tip-payment sleight of hand, and the usual hospitality routines — a compressed diary from Tuesday to Thursday.

Les-Baux, 2025.09.02–03–04, Tuesday, Wednesday, Thursday
Tuesday and Wednesday are dishwashing days at work; this time I’m on in the morning and evening as well; light shifts, not many guests.
In the afternoon I slept rather than go into town.
We received last month’s tips, which is good — as usual. What’s new: this is the second month the management is playing tricks with the payout — if I accept the money, the receipt also states that ten percent will be paid later; if I don’t sign the receipt, obviously they can’t pay anything at all.
What was the May reply when I asked outside advisors for suggestions regarding my employment contract?
“The Benvengudo hotel’s legal practice is lawful in every respect, but morally objectionable.”
Wednesday. I finished the dish pit after eleven; we had a group who, instead of the proper half past eight, were kind enough to arrive after nine p.m. That’s hospitality for you; the occasional case like this is in the cards. Meanwhile I did the washing and closed the swimming pool.
The morning wasn’t busy either; I had time to clean around the bins for an hour and a half.
In the afternoon I toasted the health of the lobsters with my lemon beer — they were the main characters of today’s photo exhibition. The other exhibition is the queue-themed one; maybe at the weekend.
The advantage of restaurant groups is that they often have a custom menu. Our pastry chef makes the Norwegian omelet with peanuts and almond pastry, and there was some left for staff too. For this alone, they should cast the imprint of his hand in gold.
Plan: at the weekend it would be nice to go down to the sea, and there’ll be village festivities in the neighboring village, Paradou.
Thursday. The day I lost (in three years) my eighth bike lock. As a precaution, I was already using two at the same time anyway.
We had a rainy Thursday, but that didn’t stop me from going over to the neighboring little town, St.-Rémy. I specifically watched for a few free hours between the summer showers in the afternoon — that’s when I biked and walked. I slept through the afternoon rain; during the evening downpour I listened to a sensational Italian-ish concert; the guy played some kind of xylophone-like instrument. It was a pleasant evening.
École Nationale Supérieure de Photographie: La guerre de la langouste.
That is, The Lobster War.
It’s not even true to say I’m telling this from memory, because I didn’t live in the sixties.
Back then, the French had a serious disagreement with the Brazilians. The French considered it perfectly fine to haul lobsters out of the water near the Brazilian coast, in disturbingly large quantities. The Brazilians, for their part, sent their fighter planes. There were even exchanges between the two countries in which the Gauls said the lobster isn’t even a fish, since it doesn’t swim; it hops along the sea floor. The Brazilian official replied that by that logic the kangaroo is a bird, because it doesn’t walk on the ground — it hops.
Despite being a famous photography school (the building is as big as a high school), the pictures themselves weren’t interesting. But the story they presented was interesting, important, instructive. They also showed that inside the huge fishing vessel a complete fish-processing plant operated — in international waters, evading every country’s rules.
How did the labor-law consultation put it? “…its legal practice is lawful in all respects, but morally objectionable.”

---

Guerre du homard, averses et plonge — trois jours aux Baux

Trois jours aux Baux : plonge matin et soir, virées à vélo entre deux averses estivales et un concert à l’italienne.
Au milieu de tout ça, des homards, un drôle de versement de pourboires et les routines de l’hôtellerie — carnet compressé du mardi au jeudi.

Les-Baux, 02–03–04.09.2025, mardi, mercredi, jeudi
Mardi et mercredi sont des journées de plonge au travail ; cette fois je bosse le matin et le soir aussi ; c’est léger, peu de clients.
L’après-midi, j’ai préféré dormir plutôt que d’aller en ville.
On a touché les pourboires du mois précédent, ce qui est bien — comme d’habitude. La nouveauté : c’est le deuxième mois que la direction ruse avec le versement — si j’accepte l’argent, le reçu mentionne aussi que dix pour cent seront payés plus tard ; si je ne signe pas le reçu, évidemment ils ne peuvent rien verser.
Que disait déjà la réponse de mai quand j’ai demandé l’avis de conseillers externes au sujet de mon contrat de travail ?
« La pratique juridique de l’hôtel Benvengudo est légale à tous égards, mais moralement contestable. »
Mercredi. J’ai fini la plonge après onze heures ; on avait un groupe qui, au lieu de l’heure convenable de 19 h 30, a eu la gentillesse d’arriver après 21 h. C’est ça, l’hôtellerie-restauration ; de temps en temps, ça fait partie du jeu. Entre-temps, j’ai lavé et j’ai fermé la piscine.
La matinée n’était pas forte non plus ; j’ai eu le temps de nettoyer les abords des poubelles pendant une heure et demie.
L’après-midi, j’ai trinqué à la santé des homards avec ma bière au citron — c’étaient les vedettes de l’expo photo du jour. L’autre exposition, sur le thème de la file d’attente, peut-être le week-end.
L’avantage des groupes au resto, c’est qu’ils ont souvent un menu sur mesure. Notre pâtissier prépare l’omelette norvégienne avec des cacahuètes et une pâte aux amandes, et il en est resté pour le personnel. Rien que pour ça, qu’on coule l’empreinte de sa main dans l’or.
Plan : le week-end, j’aimerais bien descendre à la mer ; et il y aura la fête du village à Paradou, le bourg voisin.
Jeudi. Le jour où j’ai égaré (en trois ans) mon huitième antivol de vélo. Par précaution, j’en utilisais déjà deux à la fois.
On a eu un jeudi pluvieux, mais ça ne m’a pas empêché d’aller à la petite ville voisine, St.-Rémy. J’ai repéré exprès l’après-midi quelques heures libres entre les averses d’été — c’est là que j’ai pédalé et marché. J’ai dormi pendant la pluie de l’après-midi ; sous l’averse du soir, j’ai écouté un concert sensationnel d’inspiration italienne ; le gars jouait sur une sorte d’instrument façon xylophone. Soirée agréable.
École Nationale Supérieure de Photographie : La guerre de la langouste.
Autrement dit, La Guerre du homard.
On ne peut même pas dire que je raconte ça de mémoire : je n’ai pas vécu les années soixante.
À l’époque, les Français ont eu un sérieux différend avec les Brésiliens. Les Français trouvaient tout à fait normal de sortir des homards de l’eau près des côtes brésiliennes, en quantités gênantes. Les Brésiliens, eux, ont envoyé leurs avions de chasse. Il y a même eu des échanges où les Gaulois disaient que le homard n’est pas un poisson, puisqu’il ne nage pas ; il saute sur le fond de la mer. Et le responsable brésilien a répondu que, dans ce cas-là, le kangourou est un oiseau, puisqu’il ne marche pas sur le sol — il saute.
Bien que ce soit une école de photo célèbre (le bâtiment est grand comme un lycée), les images en elles-mêmes n’étaient pas intéressantes. Mais l’histoire présentée était intéressante, importante, instructive. Ils ont aussi montré qu’à l’intérieur d’un énorme navire de pêche fonctionnait une véritable usine de transformation du poisson — en haute mer, en contournant les règles de tous les pays.
Comment l’a formulé la consultation en droit du travail ? « …sa pratique juridique est légale à tous égards, mais moralement contestable. »

---