Kommentárok és idézetek: Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma

Fel fog dühíteni … hogy mennyire sokoldalú. A Szórványos szerelmi vekengés mellett annyira szép szenvedéllyel ír Füsunről, hogy az olvasó beleszeret, és sosem feledi. Kemalt pedig egy nyomorult pasasnak tartom, aki a fájdalmaiból felébredve egy olyan múzeumot állít a szerelemnek, amitől a végére teljesen elérzékenyülök én is. A múzeum valóban létezik, meg a mozi, meg a sorozat, meg a Nobel-díj is. Én ilyet még nem láttam, hogy valaki a társadalmi problémákat ilyen homogénen keverje a szerelemmel.

---

Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma – Spoileres könyvélmény.

„A regény egy rögeszme története és természetrajza.”

„A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Orhan Pamuk: Masumiyet Müzesi. İletişim Yayıncılık, Isztambul.”

Megkérdeztem a netet. Ez a múzeum valóban létezik. Habár magukra a könyvben szereplő személynevekre nem találtam tényekkel igazolható információkat; a keresztneveket leszámítva az említett tárgyak és maga a múzeum valóban létezik. A múzeumot állítólag az író alapította. A regényben leírt történetnek, konkrétan, név szerint ennek a családnak és ennek a történetnek én nem találtam meg a való életbeli megfelelőjét, viszont minden egyes sztorivonal pletykaként létezett. Tehát az itt leírtak teljesen megfelelnek a kor valóságának; egy-egy ilyen sztorin akkoriban senki sem lepődött volna meg.

Ezeket a kereséseket az olvasás végeztével csináltam. És kiráz a hideg a gondolattól, hogy ez a fickó nemcsak egy gyönyörű és gyötrő szerelmet írt, hanem ezzel együtt egy teljesen hiteles történelemkönyvet is.

És még egy utólagos infó: állítólag 2026-ban készült belőle Netflix-sorozat, ami magyarul is elérhető. Illetve az író közreműködésével 2015-ben készült egy amolyan esszéfilm is, ami bemutatja a múzeumot és Isztambult, elbeszéli a filmet. Ez Grant Gee mozifilmje, amely Innocence of Memories címen jelent meg.

„földközi-tengeri színű testének…”

„Pusztán azért, mert szeretünk valakit, odaadhatjuk neki azt, ami a legeslegfontosabb számunkra.”

„A város az ünnep, a zászlók és az ünneplőbe öltözött emberek ellenére fáradtnak és szomorúnak tűnt.”

Mármint a földrajzi hely tűnt szomorúnak.

„Oly nagy buzgalommal fogom majd gyűjteni.”

Pár fejezettel előbb volt egy finomabb utalás. Egy ember, akit a menyasszony dilisnek tart, mert rengeteg gyufásdobozt gyűjt. A gyufásdoboz volt talán az első kiállítási tárgyi említés az első lapokon.

„A tüllfüggönyön keresztül érkező hársillatú tavaszi szél megborzongatta mézszínű bőrét.”

„Megőrjített szinte, ahogy becsukott szemmel ölelt, mintha a tengerben mentőövbe kapaszkodna.”

„A tribün fizető nézői a számozott üléseken…”

Merthogy vannak ingyenes szektorok is…

„Ócsárolták a partvonal közelében keményen küzdő játékosokat, főként a névtelen védőket, mint hajdan a gladiátorokat a tribünről hergelő római urak.”

„Füstjét, éppúgy, mint régen apám cigarettájának füstjét…”

„A házasság jót fog tenni neked … Remélem, nem koptatod le … mint a korábbi lányokat…”

„Arra törekedtem, hogy »birtokba vegyem«, vágyaimat kemény mozdulatokkal, parancsoló módon hozzam tudomására.”

„Megvédte a zaklatóktól azokat, akiket rövid szoknyájuk, festett hajuk vagy sminkjük miatt molesztáltak; adott esetben még ölre is ment.”

Ez lenne a normális. A nők is csak szabadok akarnak lenni. Tudom, a szabadságnak is megvan a maga kompenzációja, de az már egy másik könyv témája.

„őszinteségéhez és realizmusához illő egyenes beszéd.”

„Aki boldogságában képes elhinni, hogy legboldogabb percét éli meg, annak olyan derűlátónak kell lennie, hogy a jövő szépségében sem kételkedhet.”

„Természetesen miközben átéli, senki sincs tisztában azzal, hogy az az élete legboldogabb pillanata.”

„Azt hiszem, tiszteletet kellene éreznünk iránta, amiért fejest ugrott az első szerelembe, és fenntartás nélkül odaadta magát kedvesének.”

„Nagyon sajnálom … Nagyon élt, és sokan irigykedtek rá.”

„Akár a koporsót szállító autó, lassan vonult át fejemben a gondolat, hogy vannak, akik egész életükben szenvednek a szegénység, az ostobaság, a megalázás vagy más nyomorúság miatt. … Ebben az érzésben benne volt az is, hogy nem szabad túl sokat foglalkoznom mások boldogtalanságával, mert az az én páncélom sérüléséhez vezethet.”

„Egy nővel, fiam, akkor kell jól bánni, amikor még nem késő!”

„Vannak férfiak, akik mindig rosszul bánnak a nőkkel, és soha nem látják be, hogy ők a hibásak. .”

„Megfogta a kezem, … Ugyanúgy megszorítottam én is, mire – mintha csak egy arcában rejtőző szivacsot szorítottam volna össze – szeméből könnycseppek gördültek elő.”

a szavaknál sokkal fontosabb a magatartás és fájdalmunk őszintesége.”

„Nem a nikotin miatt szeretjük a cigarettát, hanem azért, mert üres és értelmetlen pillanatokban képes azt az érzetet nyújtani … hogy értelmes dolgot művel.”

„Talán a boldogság megőrzésének az a legjobb módja, ha nem vesszük észre.”
„Az élet alapvető kérdése a boldogság. Vannak boldogok, és olyanok is, akik nem lehetnek boldogok. Természetesen a többség a két állapot között ingadozik.”

„Hiszen azért, mert a regény hősei bánatosak, nem kell okvetlenül a regénynek is bánatosnak lennie.”

„Olykor valamelyikünk, ahogy egy torkos madár csőrébe fog vigyázva egy fügét, finoman beszívta a másik … ajkát … mintha azt mondaná, hogy »már csak az én könyörületességemben bízhatsz«.”
„Hársillatú szél puhán az arcunkba fújja a függönyt.”

Az a rossz az olvasásban, hogy néha ki kell belőle szállni, és részt kell venni abban a világban is, amit a többség a valóságnak gondol.

„Minden okos ember tudja, hogy az élet szép, célja pedig a boldogság … de csak az ostobák lesznek boldogok.”

„Nem így van. Nem kell lefeküdni a szerelemhez, a szexualitás nem szükséges hozzá.”

„Halvány szemfestéket és rózsaszínű rúzst láttam rajta, s ez…”

S ez éles ellentétben állt a divatmacák vörös rúzsával.

„Hogy a boldogságot csak úgy élhetjük át teljességében, ha átölelünk valakit…”

„Találtam valamit, Kemal Bey, ami közös a jó tárcában és a szerelemben – szólított meg. … A szerelemnek is, a tárcának is a jelenben kell boldoggá tenni bennünket, de mindkettőnek a szépségét és erejét az bizonyítja, ha nem felejtjük el.”

„a zenekar már-már elviselhetetlen lármája és a kegyetlen zaj, amit a város nyögésének véltem – nem volt más, mint a tőle való távollétből fakadó nyugtalanság. Akárcsak egy csecsemőt, aki csak egyetlen ember ölében képes abbahagyni a sírást”

„Ha elveszítjük a szeretteinket, ne nyugtalanítsuk őket szellemidézést játszva… ”

„az emberek nem azért nem szeretik az utánzatokat, mert nem igaziak, csak attól félnek, hogy kiderül: »olcsón vásároltak«…”
„Vagyis vannak, akiknek nem a saját érzéseik, hanem az a fontos, hogy mások mit mondanak…”

„Zaim Bey és a vőlegénye jó barátok, ugye? ”
„tudja, hogy te minden este ott találkoztál Sibellel.”

Itt jött rá a szerető, hogy hazudott neki a pasi. Mert a lánynak talán nem az volt a fontos, hogy házasság előtt vagy után történik-e a szex, hanem az, hogy ne kelljen osztozkodni a férfin. Annak a férfinak ő legyen a legfontosabb, hozzá legyen hű. De ez a főhősünk nemhogy két nővel is élt szexuális életet, de ezt még le is tagadta a szeretője előtt, aki őszintén és nem csak a felszínen szerette.

„– Mi történt már megint?”

Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Habár én többre értékelem a jóra való szándékot, azonban az önmagában kevés!

Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Mégpedig következetesen.

Ez a főhős egy barom.

Ahogy egykoron én is.

Semmit nem ér a szerelme, ha nem tudja következetesen felvállalni az érzéseit.

Én elhiszem, hogy lehet egyszerre több nőt szeretni, de ez akkor sem fair!

Oké, szerintem is lehet egyszerre több nőt csodálni, tisztelni, szeretni. Azonban hűséget csak egyvalakinek fogadhatunk, és ha már így tettünk, ki is kell tartani az őszinteség mellett.

Fájdalom, az összes többi érzelem viszonzatlan marad.

Lehet sok nőt tisztelni, de egyszerre csak egynek szabad udvarolni. Nem ér több lyukra játszani.

Talán néha szomorúan, de mindenképp tudomásul kell venni: egyszerre csak egy nőnek ér udvarolni; így az összes többi játszmázásban pedig azért nem veszítünk, mert el sem kezdjük.

„Akkor miért hazudott nekem?”

De a csaj, akit megtartott szeretői státuszban, legalább nem akart hazudni. Igen, a lány az ígéretét szegte meg, hogy másnap is találkoznak, de nem jött el többet. Talán ígéretét érvénytelennek nyilvánította, miután rájött, hogy hazudott neki a pasas, aki nem volt hű hozzá.

„Füsun már nincs itt.”

Ugye nem az lesz, hogy a következő kétharmad részben a szerelmi fájdalom miatti vekengést olvasom továbbra is?

„Árnyak, kísértetek.”

Talán a vőlegény, a főhősünk, hasonló életet fog élni, mint az apja? Az apjának is volt egy szeretője, aki egyszer eltűnt, majd élete végéig bánkódott miatta. Az apja próbálta figyelmeztetni erre a fiát, hogy ne így járjon, de eredménytelenül.

„Hiszen én voltam a hibás. Fejem a homokba temetve kínlódtam.”

Mi is, az olvasók, vele együtt…

„Ha páratlan lépcsőfok vezet fel a feljáróra, akkor nemsokára látom Füsunt – gondoltam.”

Ez a srác teljesen megdinkult.

Miért olvasom?

Olyan gyorsan lapozok, ahogy csak lehet.

„Azt kellett volna mondanom, hogy azonnal házasodjunk össze. Hiszen a társadalmunkat fenntartó szilárd házasságok jó része az ilyen viharos és boldogtalan szerelmek feledtetésére köttetik.”

Ezt ki mondja?

„Hiszen az élet tele van ismétlésekkel, de aztán könyörtelenül feledésbe merül minden.”
„a szerelmem megélésében tetten érhető magamutogatás és öntetszelgés, … ez a hibám mélyíti el a fájdalmat”
„Az volt csak a furcsa, hogy az idő az én fájdalmamat nem enyhítette, amiként pedig másoknál történni szokott.”

Mert egy barom vagy!

„miután eljegyezte magát egy problémás gazdag emberrel, a Franciaországban tanult, felvilágosult és boldog török lányból egy gondokkal küzdő, gunyoros háziasszony lett”

Mindezt ki okozta? A pasas, aki ahelyett, hogy kimondaná: szenved, és túlnőtt rajta a problémája, inkább a tehetetlenségével másokat is tönkretesz.

Már csak azért pörgetem a lapokat, mert kíváncsi leszek, mi lesz a két kicsinált lánnyal.

„Nem a szerelem miatt kapaszkodsz belém, hanem azért, mert azt hiszed, hogy tragédia ért. … Tetszik neked a szenvedő és mindent fitymáló ember szerepe.”
„Azért tudtál olyan könnyen viszonyt kezdeni vele, mert szegény és törekvő… Ha nem eladó lett volna, talán te sem szégyelled, és megkéred a kezét… nem voltál elég bátor hozzá…”

„A szerelem az egymáshoz illők egymásra találásának művészete.”

„Európában a gazdagok udvariasan úgy tesznek, mintha nem volnának gazdagok… Ez a civilizáció. Szerintem nem az jelenti a kultúrát, hogy mindenki egyenlő és szabad, hanem az, hogy mindenkinek olyan udvariasan kell viselkednie, mintha egyenjogú és ugyanannyira szabad volna a másik is… Akkor senkinek sem kellene magát bűnösnek éreznie.”

„Apáinkat a dzsinnek szállták … nekem pedig »tudatalattim« volt.”

„A boldogsághoz elég annyi, hogy az ember annak a közelében van, akit szeret.”

Talán mégis van némi haszna ennek a száz oldalakon át tartó önvekengésnek.

A régi bölcsesség ismét: az ember a bánatában sose igyék.

Másrészt abban is megerősít, hogy ha a dolgokat nem is fogadjuk el, igenis ki kell mondani.

Mert ennek, így, ahogy ebben a könyvben van, semmi értelme a valóságban.

„Ekkoriban kezdtem ráérezni, hogy az élet az emberiség döntő többsége számára nem boldogság, … sokkal inkább az erőszak, a büntetések és a kényszerűségből elfogadott hazugságok … szüntelenül szerepet kell játszanunk.”

Többsége számára. Van remény.

„A bejárati ajtajuk mellé akasztott óra feladata nem az volt, hogy mérje az időt, hanem hogy éreztesse a családdal az élet folyamatosságát”
„azt kellett éreztetnie és elhitetnie, hogy semmi sem változik.”

„Arisztotelész fizikája különbséget tesz a »jelen« egymást követő pillanatai és az Idő között. A pillanatokat, akár az atomot, oszthatatlannak látja. Az Idő pedig egy vonal, amely egyesíti az oszthatatlan pillanatokat.”
„Ha megtanuljuk, hogy az időt ne vonalnak tekintsük, ahogy Arisztotelész, hanem képesek vagyunk külön-külön gondolni a sűrű pillanatokra, akkor nem fogjuk beteges mániának ítélni és gúnyolódás céltáblájának tekinteni azt, hogy nyolc évig tudunk várni a kedvesünk asztalánál.”

„A művészet utáni vágyakozás … mint a szerelem: elfeledteti velünk, amit tudunk, és elfedi előlünk a valóságot.”

„A tárgyak ereje természetesen legalább annyira függ képzelő- és emlékezőerőnk szeszélyeitől, mint amennyire a hozzájuk tapadó emlékektől.”

„Az ember ott van otthon, ahol a gyomrát megtölti, és ahová a szíve fűzi – olvasta Füsun gúnyos vidámsággal, de aztán rám nézett, és elkomolyodott.”

Az a pasas mekkora egy gennyláda! Ahogy azt a menyasszonya is mondta. Fizet azért, hogy minden este az exszeretőjével vacsorázhasson. Ezzel egyrészt fogva tartja, másrészt egy szajhát csinál belőle, még akkor is, ha nincs köztük már intim helyzet.

„Nagyon sokan készek lesznek bármit megtenni, hogy tőlem elválasszák.”

Ez a pasas nem a nőt önmagáért szereti. Ez birtokolni akar.

„Nem éppen az a célja regénynek és múzeumnak, hogy emlékeink megosztásával boldogságunkat mások boldogságává tegyük?”

„Egy-egy »pillanat« egyesült egy képpel.”

„Hollywood és India után Törökországban forgatják a legtöbb filmet.
A helyzet azonban sajnos változik, egyrészt a jobb- és a baloldal utcai összecsapásai miatt, másrészt a szexfilmek is elriasztják a családokat a moziba járástól. … Régen ezek a mozikedvelők azokból a vidéki újgazdagokból kerültek ki, akik a szép művésznőkkel szerettek volna megismerkedni. … De legalább kellemes szerelmek születtek a »művésznők« és újgazdagjaink között. … új divat járja… Gazdag művészetpártolóink nem azért keresik fel a filmgyárat, hogy szerelembe keveredjenek a szép fiatal lányokkal, hanem azért, hogy művésznőt faragjanak abból, akibe már korábban beleszerettek.
… K. Bey … belehabarodott egy távoli rokonába, és annyira féltékeny rá, hogy bár íratott egy »művészfilm«-forgatókönyvet, most sehogy sem akar beleegyezni a leforgatásába. … Árnyékként követi a fiatal nőt és rendező férjét, kezében rakis pohárral teng-leng … s féltékenységében azt szeretné, ha a szép férjezett művésznő ki se tenné a lábát otthonról. … néhány éve … jegyezte el egy nyugalmazott diplomata csinos leányát, …
Nem engedhetjük, hogy a … finom hölgy után … F. jövőjét is tönkretegye. …
Döntsön: vagy vegyen el egy fejkendős falusi lányt, … vagy … mondjon le arról, hogy művésznőt faragjon féltékenyen őrzött rokonából.”

Az újságíró karaktere egy lapon gyönyörűen összefoglalja a könyv teljes tartalmát. Zseniális.

„A mi boldogtalan világunkban a mozitól nem azt várják, hogy képet adjon a valóságról és a boldogtalanságról, hanem azt, hogy egy új, boldogító világot teremtsen.”

„Mert minden európaiasságom ellenére…”

Ezen kifejezés miatt lesz az egész egy tökéletlen utánzás. A török is nagyszerű nép, akinek sem kellene eldobni a saját hagyományait azért, hogy egy irigyeltet kövessen. A megértés mélysége hiányzik a mondatból.

„Az iránta érzett szerelmet, mániákus kötődésemet – bárminek nevezzük is…”

Függőségnek, alkoholizmusnak, kleptomániának, kötődési problémáknak.

„4213 cigarettacsikk.”

Állítólag ez is létezik; egyenként katalogizálta őket, sőt mindnek a körülményeit is kommentálta.

„A családon belüli tisztelet hagyományos megnyilvánulásai – hogy az apa előtt nem isznak és nem dohányoznak, és nem ülnek hanyagul terpeszkedve vagy keresztbe tett lábakkal – lassan kiveszőben voltak. Tarık Bey természetesen látta, hogy a lánya cigarettázik, de nem szólt rá, ahogy egy hagyománytisztelő apának kellett volna, megelégedett a Füsun tiszteletét kifejező gesztusokkal.”

Igen, igen. Amikor a nagy dolgokat apró mozzanatokkal írjuk le.

„Ha nem voltam ott, Füsun szinte tövig szívta a cigarettáit.”

Mindezt az ellopott cigicsikkekből állapítja meg. Ez a pasas beteg. És a lány szülei abból élnek, hogy egy lelki beteg pasas pénzt hagy ott az ellopott tárgyakért.

Nah, akkor most kivel van gond?

Az biztos: ez a pasas megnyomorította ennek a lánynak a lelki világát. Dühítő.

„Olykor ideges mozdulattal nyomta a hamutartóba a cigarettáját.”

Tegnap azon gondolkoztam olvasás után, hogy fáraszt ez a könyv. Ennek ellenére mégis olvasom. Mert érdekel a két lány, a szerető és a menyasszony sorsa. Mindazonáltal, ha olvasom, és olvasás után is a regényen jár az eszem, akkor a folyamat elérte a célját. Akkor ez a könyv mégsem lehet rossz!

„A legnagyobb tévedés, amit elkövethetünk az életben, hogy túl sokat kívánunk, és boldogok akarunk lenni”

Igen, ez Füsunnak, a szeretőnek is lehetne mondani. Aki filmsztár akar lenni, de az odavezető úton elfelejt gondoskodni a saját boldogságáról.

„Sült padlizsánt ettünk joghurttal.”

Nyammi.

„Finomságával és eleganciájával nekem is példát mutatott.”

Sőt, ha nem akadályozza a pénzes szeretője, még jól is állt volna neki a sztárszerep.

„Néha az amerikai–orosz viszályról, a hidegháborúról, a Boszporuszon éjjel áthaladó szovjet hadihajókról, a Márvány-tengerre érkező amerikai tengeralattjárókról és hasonló témákról beszéltünk.”

Spoiler: nah, innentől már megint izgalmas lesz. Nincs vége a vekengésnek, de végre sebességbe kapcsol a történet is.

„Háremből szabadult az az asszony – jegyezte meg Zaim.”

Mondja ezt egy hagyományos sorsban tartott özvegyasszonyról…

„Akkoriban egyre erősödött bennem az az érzés, hogy az életet nem tudatosan és nem a kellő határozottsággal élem.”

Jó reggelt! Így nyolc év után.

„Képtelen voltam kitörni álmaimból.”
„A jelen emlékként való érzékelése az idővel kapcsolatos tévképzet.”

„Annyira egyedülálló dolog volt, hogy Füsun a kedélyállapotom, jó- vagy rosszkedvem iránt érdeklődik, ráadásul az asztalnál, szülei füle hallatára teszi…”

A fizető fél kivételével mindenki tudta, hogy minden a pénz miatt történik.

„De nem leszek realista. … Nem fogok kalitkát festeni. Úgy fog ülni az ablak előtt, mintha szabad madárként maga szállt volna oda.”

A saját lelkéről beszél a csaj.

„Az előre kitervelt szavakat:
– El kell végre hagynunk ezt a házat … Az élet rövid, és napok, hónapok, évek múlnak el a makacskodással. Együtt kell elmennünk, hogy boldogok legyünk.”

Előre kitervelt? Volt rá nyolc éve.

Ha egy nőt három év után nem kérnek meg, akkor az a kapcsolat már úgy marad. Én már csak tudom…

„– Makacskodtunk, Kemal? Nem is tudtam róla.”

„Neki köszönhetően élhettem át, micsoda gyönyörűség és izgalom, ha az ember egy fedetlen fejű szép nővel mutatkozik Isztambulban.”

„ Mi a szerelem? … Szerelemnek nevezik azt az érzést, amelyet Kemal érez, amikor a közutakon, járdákon, házakban, kertekben, szobákban járó, teázókertekben, vendéglőkben és a vacsoraasztalnál ülő Füsunt nézi.
– … De ha nem látsz, akkor nincs is szerelem?
– Akkor gond van, betegség…”

„Ahol a herceg annak idején lanton játszó háremhölgyek hallgatásával és impresszionista Boszporusz-képek festésével ütötte agyon az időt.”

Micsoda zseniális áthallások.

„Ha lemondom a Hiltonban az eljegyzést, és anyámat elküldöm, hogy kérje meg Füsunt…”

Elmegy a fenébe az író! Amikor a könyv utolsó negyedében még az orrunk alá is dörgöli, hogy mit kellett volna csinálni az első negyedben.

„Én nem vagyok makacs, … de nem szabad meghunyászkodni, ha lábbal tiporják az ember büszkeségét.”

„Az élet rövid, de tulajdonképpen szép.”

„Ha a fiatalok a házasság előtt elveszítik a fejüket, a meggondolatlan szeretkezés nem teszi boldoggá a házasságot.”

„a férfiak előítélettel tekintenek az Isztambulban autózó nőkre. … ugyanaz a kifejezés … mint amikor … molesztáló, tapogató undok bácsikról beszélt.”

„fenntartás és erőltetettség nélkül, mélyen szerette az apját, olyan egyszerűen, ahogy az ember a világot, a napot, az utcákat, az otthonát szereti.”

„Nem halhatunk meg a halottal együtt!”

„Ne érts félre … valóban nem olyan fontos, hogy mit mondanak mások. Az a fontos, hogy az érzéseink legyenek igaziak. Ez ellen nincs is kifogásom… Megszerettél egy nőt… Rendben. De … Miért nem hagyta ott nyolc év alatt sem a férjét?”

Anyuka gyönyörűen összefoglalta, mi a baj Füsunnal, az egykori szeretővel.

„Megboldogult apád is beleszeretett egy nőbe, … De … nem járatta úgy le magát, mint te.”
„Nem lehetsz boldog azzal a lánnyal, fiam. Ha lehetséges lett volna, már régen az volnál.”

Mint ahogy pár fejezettel korábban: ha három év alatt nem lett esküvő, akkor az a kapcsolat úgy marad.

„Nem lehet szerelemről szó … ahol férfiak és nők … nem beszélgethetnek egymással … Mert abban a pillanatban, hogy a férfiak meglátnak egy megfelelőnek látszó nőt, … éhes állatként rávetik magukat. … Tényleg ez volna a szerelem? Kérlek, ne csapd be magad!”
„Ebben az országban nagyon nehéz szép nőnek lenni, nehezebb, mint szép lánynak… A férfiak, … ártanak azoknak a szép nőknek, akiket nem kapnak meg. Feridun megvédte Füsunt ettől.”

„Nem az bánt, hogy nem lettem én is filmszínésznő, csak azért hibáztatom magam, mert az életben nem voltam olyan határozott és kitartó, mint ő.”

„Szavainak parancsoló jellege ellenére mosolyogva beszélt, akár egy udvarias parancsnok, aki egy győzelemmel végződő hosszú harc után tréfás formában sorolja el a kívánságait.”

„mély, érett, megrendítő csók volt.”

Ez a könyv azoknak való, akik még hisznek az igaz szerelemben. Mert én a könyv középső egyharmadán úgy futottam keresztül, mint gyorsvonat a bakterházon.

Szóval ez a könyv mégiscsak jó. Csak nekem már túl sok.

Azt tudom üzenni minden kedves olvasónak, hogy tartson ki: a végén nem fog nevetni, de…

Erre a regényre emlékezni fog, az biztos.

„A sötétben az arcomat fürkészte. A kezénél fogva behúztam a szobába. Ruhástól végigdőltem az ágyon, és magamhoz húztam. Úgy bújt hozzám, mint egy védelmet kereső kiscica. Fejét befúrta a nyakam és a vállam közé. Reszketve húzott magához, mintha azon múlna a boldogságunk, hogy mennyire tudunk egymáshoz tapadni. Mint a mesében: mintha meghalnánk, ha nem tudnám azonnal megcsókolni.”
„Az álmok azt mondták nekem, hogy élni szép, és mindig élvezet lesz a világot látni.”
„Távolabbról békabrekegés … vagy … a föld belsejéből jövő hangtalan zúgást, a természetnek addig soha meg nem hallott, alig észrevehető lélegzését fedeztem-e fel, nem tudom.”
„– Jó reggelt, gyönyörűm!”

„Tegnap éjjel elcsábítottál. Elvetted az esküvő előtt a legdrágább kincsemet. A magadévá tettél. Az ilyenek aztán nem nősülnek. Te is közéjük tartozol.”
„Meg akartalak ölni – … Csak azért, mert tudod, hogy mennyire szeretlek.”
„Nem értesz semmit. … Miattad nem élhettem az életem … Én igazán művész akartam lenni.”

Amúgy nagyon okos nő, aki jól lát előre, éppen ezért szomorú. Boldogok a tudatlanok… Máshol leírja, hogy őszinteséget kért a férfitől, épp csak azt nem kapta meg. És ő látja, hogy ez a pasi nem önmagáért, hanem önzőn szereti. Látja előre, hogy szomorú lesz mellette az élete. Joggal haragszik rá! Mégis hozzámegy, mert másképpen abban a társadalomban száműzötté válik.

„Szép testén, szomorú szemén, csodás ajkain, rózsaszínű nyelvén, bársonyos arcán, egészséges vállain, nyakán, mellén, halántékán, selymes bőrén, hosszú combjain, ha láttam, mindig mosolygásra késztető lábfejein, hosszú, vékony, mézszínű karjain, selymes bőrén lévő anyajegyein és apró világosbarna pihéin, csípője kerekségén és lelkében, amelytől soha nem akartam elszakadni…”

„A baleset után.”

Reménykedtem, hogy a fejezetcímekkel nem lövi le előre a poént. Vajon a nyomtatott verzióban a könyv végén vagy elején van-e a tartalomjegyzék? Mindegy is, talán nem én vagyok az egyetlen, aki, mielőtt elkezd olvasni egy könyvet, átlapozza azt.

Azt a kérdést egyelőre nem tudom megválaszolni, hogy mi lehetett az író célja azzal, hogy olyan fejezetcímeket választ, amelyekkel előre elmondja a cselekményt.

„Isztambulban a mániám felől láttam őt, de a repülőgépen már a mániámat és Füsunt is kívülről láttam.”

Ezért akart Füsun kettesben menni vele Párizsba!

„ új világ … időnkívüliségével … vigasztalással szolgált. … segített ahhoz, hogy a saját gyűjteményemet egy történet köré csoportosítva elmesélhessem. … bemutatom az életemet – amelyet … mindenki más szerint is elfecséreltem –, méghozzá úgy, hogy … tanulságul szolgáljon mindenkinek.”
„Olyasvalakinek láttam magam, aki messzi országokba utazott, és éveket töltött távol: … s miközben … szokásaikat, hagyományaikat … tanulmányoztam, beleszerettem volna egy lányba.”

„Füsunnak.”

Ha hibákat keresek benne, akkor például azt, hogy nem volt kompromisszumkész. Vagy talán nem eléggé erős. Ezek már tényleg csak hibakeresések, nem találások. Az a helyzet, hogy a regény végére magam is beleszerettem ebbe az okos nőbe.

Lehet, hogy ez volt a célja a középső egyharmadon keresztül húzódó vekengésnek?

Kár, hogy társadalmilag nem elfogadott, hogy egy lány kérje meg a férfi kezét. Mert ha az a tizennyolc éves szerető odalép a pasas elé, hogy azt akarom, te légy a férjem, mégpedig most, akkor az a papucs jellem megteszi, amit nem mer.

„Bizsukat.”

Most ugrik be, miért volt fontos a fülbevaló! Mert az első szeretkezésükkor csak az volt rajta. És az eljegyzés utáni első szeretkezéskor is csak az volt rajta! De a pasas nem figyelt rá eléggé! És a csaj tudta, hogy sohasem fogja megkapni azt a figyelmet, amit érdemel.

Akkor mit jelképez az, hogy a fél pár fülbevaló folyton eltűnik?

Valójában nem volt bizsu, csak most jutott eszembe.

„Időmúzeumban az órák között a múzeum mély csendjét hallgattam…”

Az idő mély csendjét.

„Nem halhatunk meg a halottal együtt!”

„Az Ártatlanság Múzeuma azért létesül, hogy ott együtt lehessen élni a halottal.”

„Ahol a szégyenlős gyűjtők élnek, a gyűjteményeknek … nincs becsületük, a gyűjtést nem a tudásra és a tanulásra is jótékony hatást gyakorló, tehát tiszteletet érdemlő dolognak, hanem rejtegetni való szégyennek tekintik. Mert a Szégyenlősök országában nem a hasznos tudást, csak a szégyenlős gyűjtő lelki defektusát jelenti.”

„Amikor…”

Jut eszembe, a csaj, egy kutya miatt rántotta félre a kormányt. Amúgy egy olyan kutya miatt, aki a csajt követte. Hívhatjuk sorsnak is? A kérdés az, hogy később miért nem korrigálta a kocsit. Volt képessége kitérni. Leblokkolt? Le akarta zárni ott, ahol tudatosult, hogy megvolt élete legjobb pillanata? Ösztönös volt? Tudatos volt?

Az is elgondolkodtató, amikor kér tőle valamit a csaj; a pasas örül, hogy minden pont úgy történik, mint régen; a lány változást remél, a pasas meg ugyanazt akarja, a csaj látja, hogy ismétlődni fog minden.

„Adsız volt az, akiről Füsun … beszélt, amikor a lélekidézésre terelődött a szó, és akit ő már akkor halottnak hitt.”

Hogy is van ez az újabb keretes szerkezet? Tehát az az elv és filozófia, amit Füsun a könyv elején hangoztatott, a könyv vége felé megdőlni látszik.

„Füsunnal valaha…”

Most ugrik be, hogy mekkora egy gyökér a csávó, mert Füsun kérte, hogy vegye feleségül és menjenek Párizsba. Erre ez a pasas kocsiba rakta a csajt és az anyóst, és egy útszéli motelben eljegyezte. Holott a csaj mondta, hogy látványos esküvőt akar. Nem akart mást, mint bármely ember: főszereplő lenni valakinek az életében.

„minden tárgyakat gyűjtögető, mániás embernek van valami szívfájdalma, … Nekem mi fájt? Az, hogy … nem tűzhettem ki a képét”

„Vannak, akik az otthonukat töltik meg új tárgyakkal, majd életük vége felé múzeummá alakítják. Én viszont egy múzeummá alakított házat … újra otthonná igyekeztem formálni.”
„Akár egy sámán, aki észreveszi a tárgyak lelkét is, mindent láttam.”
„Az igazi múzeumokban ugyanis az Idő Térré alakul.”

„Megértettem, hogy amiként Arisztotelész…”

Egy újabb keret. A könyv korábbi részén ellentmond Arisztotelésznek. Gondolhatnók, hogy jellemfejlődés történt. Szerintem inkább megnyugvás van. Azok a személyiségbeli gyengeségek, amiket Füsun figyelt meg, nem szűntek meg, csak a főszereplő idővel képes volt előnyt kovácsolni belőlük. Legalább ezt tisztelem benne.

„Egész nap járkáltam a szobák labirintusában!”

Miért nem volt képes valahogy az eljegyzése napján lemondani a szeretőjéről? Már akkor elkezdhette volna létrehozni ezt a múzeumot. Ezzel a nyomorultnak tartott főszereplővel ott tudok kapcsolódni, hogy én például kiírom magamból az emlékeket. Ha nem is múzeumba, de az öröklétbe helyezem én is.

„Orvostörténet Múzeumába.”

Amúgy a milánói múzeumban is megvannak azok a patikaüvegek, amelyekben Kemal apósa tárolta a gyógyszereit.

„Fejezze már be a regényt, hogy … könyvvel a kezükben jöhessenek a múzeumomba. … közelről érezhessék Füsun iránti szerelmemet, én … lemegyek közéjük.”

„Akkor döntöttem úgy, hogy én már sokat beszéltem, és jobb lesz, ha rábízom…”

Huszonöt év után, a regény végén most érzem azt, hogy először önszántából engedi el a szerelmét. Ez a legnehezebb, ezt én jól tudom:

„Én szeretlek, és a legjobbat akarom neked; ennek most az az ára, hogy elengedlek. Lemondok rólad.” Írtam ezt egyszer egy csodás nőnek, utoljára.

„Tisztelettel és élvezettel tettem a kezem szép csípőjére. Közép- és mutatóujjam hegyével éreztem gerincének legkisebb moccanását is, akárha a pulzusát fogtam volna. Különös, szédítő, egyenes tartása volt.”
„Nyakát és haját nézve úgy éreztem, hogy olyan boldogságot kaphatnék tőle, amelytől elfelejteném a könyveket és azt is, hogy regényíró akarok lenni.”

Jártam már így.

„Azt akarom megtanítani, hogy legyünk büszkék az életünkre.”
„Utaztam, láttam: miközben a nyugatiak büszkék, a világ nagy része szégyenkezésben él.”

„Tudja, kiktől tanultam … hogy a múzeumok fő témája a büszkeség? … Természetesen a teremőröktől…”

„Portugáliai Oportóban lévő Romantika Múzeum.”

Van ilyen? Látnom kell! 🙂

„Füsun fülbevalójának motívumával…”

A regény végén vagyunk. Érti egyáltalán a fickó, Füsunnak miért volt olyan fontos az a fülbevaló? Talán igen.

„Nyitva fog állni azok előtt, akik a csókolózáshoz nem találnak helyet Isztambulban.”

„Tér minden pontjáról látni lehet minden vitrint.”
„Tehát a látogató elveszíti az Idő érzését. Ez a legvigasztalóbb az életben.”

Tehát láthatja mindenki a teljes kontextust? Tehát láthatja mindenki a saját értelmezésében az egész életet?

„Nem a kedves régi tárgyakkal való találkozás a vigasztaló, hanem az, hogy eltűnik az Idő.”

„Farkasok között az se vezetett volna jóra, ha sztár vált volna belőle.”
„De ha ismertem volna Füsunt, megérteném, hogy Kemal Bey éppen azért volt olyan szerelmes abba a nőbe, mert nagyon szerette az életet.”

„Látni fogják, hogy figyeltem mindenre, mindenre (nem mondtam, hogy »De a fülbevalójára nem figyelt oda, Kemal Bey!«).”

„Félek, a mi kulturálatlan és önbizalomhiányban szenvedő gazdagjaink a nyugatiakat majmolva éttermekkel ellátott, modern művészeti múzeumokat akarnak majd nyitni.”

Szó van később egy milánói múzeumról, ami szerintem fontos ihletforrás. Épp ma jártam ott, és a belső udvarban ma már egy elegáns étterem üzemel. Kemal épp ettől tartott, hogy egyesek már csak a látványosságot látják a múzeumban, de a létrehozott életképeket már nem élik át.

„De még azt sem tudom, hogy én magam teljesen értek-e mindent.”

Ebben én sem lennék biztos.

„Múzeumunk alapítója, Kemal Bey.”

És vajon ez a Kemal Bey tényleg létezett?

„A Grand Hotel de Milannak.”

A szálloda létezik, és mind a mai napig pont olyan, mint amilyennek az író látta.

„Milánóba menjen.”

A milánói repjegyem előbb megvolt, mint hogy belekezdtem a könyvbe. Tegnap fejeztem be a könyvet, ma pont Milánóban vagyok.

„Bagatti Valsecchi Múzeumot.”

Megtaláltam! A földszintjén nem butik, hanem egy luxusingatlan-ügynökség van.

„A múzeumok
1. nem azért vannak, hogy bejárjuk, hanem hogy érezzük és éljük őket.
2. A gyűjtemény hozza létre azt a lelket, amelyet meg kell érezni.”

„A mai fiatalok nem törődnek a szüzesség kérdésével (valójában ez sincs egészen így).”

„Mi keserítette el Kemalt olyan nagyon aznap?”

Akkor érzem át Kemal fájdalmát, amikor az utcán sétálva nem veszem észre, melyik a milánói múzeum épülete. Ha nem tudatosan keresem, nem figyelek fel rá.

„Jenny Colon márka.”

Az említett milánói múzeum hátsó bejáratával szemközt van egy Collini nevű női divatüzlet, ami pont úgy néz ki, mint a második fejezetben szereplő üzlet, ahol a Jenny Colon táskát is kiállították.

Régen talán a hátsó falon volt a múzeum bejárata, ezt az épületben lévő régi alaprajzok picit sejtetik, ahol most parfümüzletet nyitottak. Ha ez így van, akkor az író pont a Collini üzlet előtt lépett a múzeumba.

„Fekete ruhát viselő…”

Még ma is ebben vannak a teremőrök.

„A fél pár fülbevalót Füsun még aznap este megtalálta.”

Tudtam, hogy hazudott a csaj! Én mégis különbséget tennék hazugság és hazugság között, a szándék tükrében. Amúgy a csaj a maga módján be akarta vallani a hazugságait. Mi, fiúk, valahogy sohasem vesszük észre a jeleket, és nem is értjük őket.

„Kérdezte ugyanúgy, ahogy harminc évvel azelőtt az apja kérdezte tőle.”

Az apja története megismétlődött. Mint általában a világban.

Ő is azután a pillanat után hunyt el, amikor kimondható, hogy ennél jobb már nem lesz az élete. A kedvenc múzeuma kisebb lett.

Oké, a végére azért sikerült a férfiből is egy szerethető karaktert csinálni, de azért még a végén sem hazudtolja meg magát; a dolgokat csak megálmodja, de nem viszi végig, csak majdnem. Füsunnal való kapcsolata is ebbe bukott bele.

„Nem fogom elfelejteni.”

Szerdán fejeztem be a könyvet. Ma már péntek van, és folyton azon kapom magam, hogy újra akarom olvasni, a 150 oldalas vekengésekkel együtt.

Mit tud ez a könyv, amit más nem?

„Tudja meg mindenki, hogy boldog életet éltem!”

Péntek, 2026.05.01.