A könyvek csak papíron rögzített történetek – vagy talán ennél sokkal több rejlik bennük? Egy olyan világba csöppenünk ahol az emberek titkai könyvekbe zárhatók, és az emlékek feledésbe merülhetnek. De mi történik, ha visszaélnek ezzel a hatalommal?

---

Két éve olvastam ezt a könyvet – kivételesen hagyományos, papírformában. Valóban szép borítója és élfestése van, de ami igazán megfogott benne, az a tartalma. Erős érzelmeket váltott ki belőlem, és hosszan hullámzó gondolatokat hagyott maga után..

Elgondolkodtam azon, hogy a digitális világban milyen egyszerű archiválni egy dokumentumot. Egy gombnyomással eltűnik a szemünk elől, és többé nem látjuk – hacsak nem kezdünk el kifejezetten kutatni utána. De mi lenne, ha az emberi agy is képes lenne erre? Ha egy szakember elvenné a fájdalmas emlékeinket, hogy azok többé ne gyötörjenek minket?

Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha kitörölhetnénk fiatalkori baklövéseinket, megszégyenítő helyzeteinket vagy tragikus eseményeinket! Ha a gyermek nem emlékezne arra, amikor a kedvenc háziállata haldoklott, vagy ha egy felnőtt nem kerülgetne egy utcasarkot, ahol valaki megijesztette.

A baj akkor kezdődik, amikor ezzel visszaélnek. Ha egy apa arra kényszeríti a meleg  fiát, hogy törölje ki szerelmével kapcsolatos emlékeit. Ha egy földesúr havonta elfeledteti a cselédlányával, hogy megerőszakolta. Ha a könyvkötő, aki az emlékek őrzője, eladja a rábízott titkokat.

Mert a folyamat így zajlik: a könyvkötő, akár egy pszichológus, kibeszélteti az embereket, könyvbe írja titkaikat, majd megőrzi azokat. Egy tisztességes könyvkötő soha nem árulná el ezeket a történeteket. Egy tisztességes könyvkötő nem segédkezne mások gonoszságában. De a világunkban nem mindig a tisztesség a legfőbb motiváció.

Miközben olvastam, az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy bár az emlékeket ki lehet törölni, a személyiség nem változik. Ha valakit elfeledtetnek a múltjával, mégis ugyanazokhoz a helyekhez és emberekhez vonzódik majd. És a világ sem változik – ugyanazok az események ismétlődnek újra és újra. Például a főhösünket, össze lehet ismertetni akár falu legszebb lányával is, mégis az az érzés motoszkál benne, hogy mintha nem a saját életét élné; a vágyai, a motivációi ugyanazon helyhez, emberekhez húznak vissza.

A történet valahol a középkorban játszódik. A főszereplő, Emmet, egy falusi parasztcsaládból származik, de hamar kiderül róla, hogy kivételes érzéke van a könyvkötéshez. A mestere egy lápvidéken él, távol a falutól, ahol boszorkányként tekintenek rá. Később a nagyvárosba kerülünk, ahol megismerjük a főurak palotáit és egy másik könyvkötő műhelyét is – aki kevésbé tisztességes módon gazdagodik.

Ez egy sokszereplős történet, de minden fejezet Emmet körül forog. Hol férfiak, hol nők társaságában találjuk, mintha a társadalom minden ember típusából kapnánk egy kis ízelítőt. Ha visszagondolok, melyik rész szippantott be legjobban, talán az összes. Mégis a szerelmi szálak maradtak meg leginkább bennem. Nem ódákat zeng a szerelemről, hanem a folyamatokat mutatja be. Egyetlen érintésről képes egy oldalon keresztül írni – úgy, hogy a végén az én kezem is libabőrös lett.

Lebilincselő, fordulatos olvasmány, egy nem mindennapi történet.

Miért olvastam? Az eladónak (Szabados Ágnes könyvesboltjában) azt mondtam, hogy szeretek utazni, szeretem a kalandokat és a romantikát – erre ezt nyomta a kezembe. Utólag sem bántam meg, hogy a fantasy is része volt az ajánlásnak.

Talán nem is a könyvekbe kötött titok a lényeg, hanem a felejtés képessége. Azért volt érdekes számomra, mert ezek az emberek megtanultak feledni és továbblépni.

Egy kicsit a gyónás intézményére emlékeztet. Letesszük a gondolatainkat, bűneinket, terheinket, hogy ne cipeljük tovább. A könyvbe zárt mondatok nem semmisülnek meg.

Ezek a könyvkötők olyanok, mint a pszichológusok, akik kibeszéltetik a pácienst a zavaró gondolatairól. Épp egy templom lépcsőjén ülve eszembe jut egy zseniális lelkipásztor, aki nemcsak szónokolni, hanem kérdezni is tudott.

Majdnem ötszáz oldalas regény, mégis gyorsan végigolvastam – annyira lekötött. Sokan kritizálják, hogy néhol olyan hosszú leíró részek vannak, amit még Jókai Mór is megirigyelne. Csakhogy Bridget Collins nyilvánvalóan modernebb és szerintem sokkal érzékletesebb is.

Arles, 2025.04.04.

---

Idézetek a könyvből

***

Úgy csókoltuk egymást, mintha megállíthatnánk a Föld forgását, mintha ellenségek is volnánk amellett, hogy szerelmesek vagyunk, mintha utoljára látnánk egymást.

***

Melyik a rosszabb? Semmit sem érezni, vagy bánkódni valami után, amire már nem is emlékszik az ember? A felejtés nyilvánvalóan magában foglalja a szomorúság hiányát is, máskülönben mi volna az értelme? Ám a dermedtség alighanem az én egy részét is eltompítja, mintha maga a lélek zsibbadna el.

***

Nos, úgy hiszem, a tudás valójában egyfajta mágia.

***

 Aki tűzzel öl, tűz által vész el. Ha gyűlölet vezérel, magad is égni fogsz.

***

– Tudom ám, miért gyűlöltél – mondta. – Vágytál rám, és ez megrémített téged.

***

De milyen maga a pillanat. Amikor kiszakítanak valamit a lélek legmélyéről, az milyen érzés? S aztán egy hiánnyal élni tovább.

***

Emlékezni akarok. Már csak ez maradt nekem.

***

Nem tudtam, hogy ilyen egyszerű a boldogság.

***

Vesd meg a könyveket, vesd meg a segítségre szoruló embereket, és önmagad veted meg.

***

Lehajtotta a fejét, és látványosan megemelkedett a válla, akkorát sóhajtott.

Szeme alatt oly finomnak tetszett a bőr, mint hímpor a pille szárnyán: egyetlen érintés is letörölhetné és csak a csupasz csont marad.

***

Itt ellenben úgy számlálta a másodperceket az állóóra, mintha apró kavicsok volnának, amelyeket az egy napot jelképező tóba hajigál, és mindig hagyja szétterülni a hullámokat,

mielőtt elhajítaná a következőt.

***