Mi a gyávaság?

Ma arról fogok elmélkedni a magyarországi kivándorlások tükrében, hogy kit lehet gyávának és kit bátornak nevezni.

Miközben rollerrel gurulok hazafelé, Friderikusz Sándor egyik riportját hallgatom.

Időnként az emberek megkérdezik, miért nincs kedvem Magyarországra költözni. Erre a helyre?! Ahol ilyen dolgok történnek?! Miközben a világon bárhol élhetek?! Menjek arra a helyre, ahol a beteget elhajtja az orvos? Menjek arra a helyre, ahol a gyermekeim nem tanulni fognak, hanem agymosást hallgatni?! Egyetlen Magyarországon élő magyarnak sem tudom elmagyarázni, mi az, ami nem tetszik, és ez teljesen logikus, hiszen sosem (legalábbis ritkán) látjuk kívülről azt, amiben benne vagyunk. Azoknak, akik sokat vannak külföldön, nem kell magyaráznom semmit, csak összenézünk.

Én azokat az embereket becsülöm, akik (akár csak kis mozzanatokban) szembemennek a mai magyar uralkodó rendszerrel. Én erre nem vagyok képes, én gyáva voltam, inkább leléptem (mint oly’ sokszor az életben).
Az én magyarázatom az, hogy családtól és vagyontól független életet élek, ezért nekem volt lehetőségem a gyávaságot választani. (Ma már van vagyonom, családom, de én döntök.) Nem egyszerű. A könnyebbik út volt (megint) lelépni, és olyan közegben élni, ahol dönthetek, ahol támogatnak, ahol nem kell megtennem, amihez nincs kedvem.

Amúgy a mai napom eseménytelenül átlagos volt: kert, karbantartás, szieszta. Este pedig, hogy kimozduljak, egy kis koncert a pubban. Ez egy tök normális nap.
Soha rosszabbat!

Arles, 2024. szeptember 12., csütörtök