Barcelona, 2023 november 07.
A legkülönlegesebb nyakék amit valaha láttam. |
The most extraordinary necklace I have ever seen. |
Le collier le plus extraordinaire que j’aie jamais vu.
2023 November 07.
TIME CLOCK
Five thirty. The first alarm clock has no chance. I run for the quarter past eight bus. I’m lucky with the train.
At nine o’clock I’m already having coffee in Avignon. Two hours of idleness and I discover the spice vendor in the market.
The international bus is delayed for an hour, during which time the cat by the lake becomes a first-class model for photographs.
Change in Montpellier.
Run with the Kfc chicken. Calorie scale out of balance.
On the second bus, I have to fight mouth karate for a seat. After all, it’s only a ten euro Flixbus, not Air France.
¡VIVA LA BARCELONA!
I’m sweating out of my big coat. At the Arc de Triomphe I’m already getting dressed.
It’s the Arc de Triomphe that praises no one. It was built specifically for show. There are a few more like it around here. It’s a tourist paradise. A paradise on tourists’ money.
So many Chinese, it’s better to think of them as locals. The downtown street, where only Chinese work, is a testament to that. Except in the Chinese grocery store, I saw some South Americans there.
CHECKERED FLOOR PLAN, WAVY BUILDING
Here, too, I quickly realize that the colored lights are for tourists, and the crosswalk is crossed when only motorcycles or bicycles cross the road. Luckily, I was heavily trained in Naples in the liberal interpretation of zebra crossings and street signs.
I think the zebras are painted just to add a stripey colour to the chequered layout. There is such a regular square grid in the street grid that there shouldn’t even be street names and house numbers. A coordinate system would suffice. For example: fifth row, sixth house.
Even the sanitation workers follow a regular line pattern: an electric van drives in front, collecting the garbage (from the garbage cans, the ground, everywhere). A sprinkler truck arrives a little behind, mops the sidewalk, waters the flowers. Behind them comes the guy with the giant broom. That’s one way to keep a pedestrian street tidy!
Meanwhile, the city is bustling, the crowds are bustling. I drift on in Gaudi’s wake. There’s the Batlló house. Entrance is just forty euros. How’s that supply and demand principle? In this paradise city, where tourists are rolling in – with money.
My brother comes to mind and the times when I, the enthusiastic amateur, argue with the professional architect about the design. Because I don’t think it’s accepted in nature to have right angles, straight lines and grey, I say this because it’s typical of my brother’s style that everything is straight, right angles and grey. However, my brother has one thing in common with Gaudi: everything somehow always ends up in balance and it always turns out that these are just guiding principles.
I will explain another day that Gaudi was as good friends with the right angle as a vampire is with garlic. Gaudi may run the show, but let’s not forget that this city is much more than that. Right next to the Batlló is the Amatler House, home of the once sensational chocolate maker.
To which, if I say another architectural gem, then Passeig de Grácia avenue is the most extraordinary necklace I’ve ever seen.
7 novembre 2023
HEURE MATINALE
Cinq heures trente. Aucune chance pour le premier réveil. J’atteins le bus de huit heures moins le quart en courant. Heureusement, je suis chanceux avec le train. À neuf heures, je prends déjà mon café à Avignon. Pendant deux heures d’inactivité, je découvre le marchand d’épices sur le marché. Le bus international a une heure de retard, pendant ce temps, le chat au bord du lac devient un modèle photo de première classe. Transfert à Montpellier. Je cours avec du poulet KFC. La balance calorique est équilibrée. Dans le deuxième bus, je dois combattre le karaté de la bouche pour avoir une place assise. Après tout, ce n’est qu’un Flixbus de dix euros, pas Air France.
¡VIVA LA BARCELONA!
La grande veste me glisse. Près de l’Arc de Triomphe, je commence même à me déshabiller. C’est cet arc de triomphe qui n’honore personne. Il a été spécifiquement construit comme attraction. Il y a quelques autres constructions de ce genre par ici. C’est un paradis touristique. Un paradis financé par l’argent des touristes. Il y a tellement de Chinois qu’il vaudrait mieux les considérer comme des locaux. Cela se reflète également dans la rue du centre-ville, où seuls des Chinois travaillent. Sauf dans l’épicerie chinoise, où j’ai vu quelques Sud-Américains.
PLAN À CARREAUX, BÂTIMENT ONDULÉ
Ici aussi, je comprends rapidement que les lumières colorées sont pour les touristes, et on traverse le passage piéton quand seul un scooter ou un vélo roule sur la chaussée. Heureusement, à Naples, j’ai reçu une formation intensive sur l’interprétation libre des passages piétons et des panneaux de rue. Je pense que les passages piétons sont simplement peints pour colorer en damier le plan de la ville. Le réseau routier de la rue est tellement régulier qu’il n’est même pas nécessaire d’avoir un nom de rue et un numéro de maison. Un système de coordonnées suffirait. Par exemple, cinquième rangée, sixième maison. Pendant ce temps, même les employés de la voirie se déplacent selon un motif de file régulier : devant, une camionnette électrique qui ramasse les ordures (de poubelles, du sol, de partout). Un peu en retard, arrive une voiture d’arrosage qui balaye le trottoir et arrose les fleurs. Derrière eux, vient le gars avec le balai géant. C’est ainsi que l’on peut maintenir une rue piétonne en ordre ! Pendant ce temps, la ville fourmille, la foule s’écoule. Je continue à dériver sur les traces de Gaudi. Et voilà la Casa Batlló. Billet d’entrée pour à peine quarante euros. Comment était-ce ce principe de l’offre et de la demande ? Dans cette ville paradisiaque où les touristes déferlent – avec de l’argent.
Je pense à mon frère et aux fois où, en tant qu’amateur enthousiaste, je discute avec un architecte professionnel sur la conception. Parce que je pense que dans la nature, l’angle droit, la ligne droite et le gris ne sont pas acceptés, je le dis parce que le style de mon frère est caractérisé par tout ce qui est droit, angle droit et gris. Cependant, mon frère a un point commun avec Gaudi : à la fin, tout s’équilibre d’une manière ou d’une autre, et il s’avère que ce ne sont que des principes directeurs. Un autre jour, je développerai l’idée que Gaudi était aussi ami avec l’angle droit que les vampires avec l’ail. Peut-être que Gaudi emporte le spectacle, mais n’oublions pas que cette ville est bien plus que cela. Ici, juste à côté de la Batlló, il y a la maison Amatller, l’ancienne résidence du sensationnel fabricant de chocolat. Ce que je veux dire, si je dis que c’est un autre joyau architectural, alors le Passeig de Gràcia est le collier le plus extraordinaire que j’aie jamais vu.
2023 november 07.
KORAI ÓRA
Öt óra harminc. Az első ébresztő órának esélye sincs. A negyed nyolcas buszt futva érem el. A vonattal szerencsém van.
Kilenckor már Avignonban kávézok. Két óra semmittevés közben felfedezem a fűszer árust a piacon.
A nemzetközi busz egy órát késik, ezalatt a tóparti macskából elsőrangú fotómodell lesz.
Átszállás Montpellierben.
Futás a Kfc csirkével. Kalória mérleg ki egyensúlyozva.
A második buszon száj karatét kell vívnom az ülőhelyért. Végtére is ez csak egy tíz eurós Flixbus, nem pedig az Air France.
¡VIVA LA BARCELONA!
Leizzad rólam a nagykabát. A diadalívnél már neki is vetkőzöm.
Ez az a diadalív, ami nem dicsőít senkit. Ez kifejezetten látványosságnak épült. Akad még pár ilyen építmény errefelé. Ez egy turista paradicsom. Paradicsom a turisták pénzéből.
Annyi a kínai, hogy jobb lenne helybelieknek tekinteni őket. Erről nyilatkozik a belvárosi utca is, ahol csak kínaiak dolgoznak. Kivéve a kínai vegyesboltban, ott láttam néhány dél- amerikait is.
KOCKÁS ALAPRAJZ, HULLÁMOS ÉPÜLET
Itt is gyorsan rájövök, hogy a színes lámpák a turistákért vannak, a zebrán pedig akkor kelünk át, amikor csak a motor vagy a bicikli halad az úttesten. Még szerencse, hogy Nápolyban erős kiképzést kaptam a zebrák és utcai táblák szabad értelmezéséből.
Szerintem a zebrák csak azért vannak felfestve, hogy csíkosra színezzék a kockás alaprajzot. Annyira szabályos négyzetrács az utca hálózata, hogy nem is kellene utcanév és házszám. Elég lenne egy koordináta rendszer. Például: ötödik sor, hatodik ház.
Még a köztisztaságiak is szabályos sor mintában közlekednek: Elöl halad egy elektromos furgon, aki összegyűjti a szemetet (kukából, földről, mindenhonnan). Kissé lemaradva érkezik egy locsoló autó, felmossa a járdát, megitatja a virágokat. Mögöttük jön a srác az óriás seprűvel. Így is lehet sétáló utcát rendben tartani!
Mindeközben nyüzsög a város, hömpölyög a tömeg. Tovább sodródom Gaudi nyomában. Meg is van a Batlló ház. Belépő alig negyven euróért. Hogy is van az a kereslet- kínálat elve? Ebben a paradicsomi városban, ahol hömpölyögnek a turisták – a pénzzel.
Tesóm jut eszembe meg az esetek, amikor én a lelkes amatőr vitatkozok a profi építésszel a tervezésről. Mert szerintem a természetben nem elfogadott a derékszög, az egyenes és a szürke, mondom ezt azért, mert tesó stílusára jellemző, hogy minden egyenes, derékszögű és szürke. Azonban a tesómnak van egy közös nevezője Gaudival: a végére valahogy mindig minden egyensúlyba kerül és rendre kiderül, hogy ezek csak afféle vezérelvek.
Majd egy másik napon kifejtem, hogy Gaudi olyan jó barátságban volt a derékszöggel, mint vámpír a fokhagymával. Lehet, hogy Gaudi viszi el a show-t, de ne felejtsük el, hogy ez a város, ennél jóval több. Itt mindjárt a Batlló mellett az Amatler ház, az egykori szenzációs csokigyáros otthona.
Amire, ha azt mondom, hogy egy újabb építészeti gyöngyszem, akkor a Passeig de Grácia sugárút a legkülönlegesebb nyakék amit valaha láttam.
Katt >>>> Barcelona photo album <<< Click
Katt >>> Sagrada Família <<< Click
Katt >>> Parc Güell <<< Click
Katt >>> dance of flamenco <<< Click
