Egy nap Narbonne-ban: Kultúrák, művészetek és gótikus emlékek
Narbonne városa különleges kulturális és művészeti élményeket nyújtott, miközben a történelmi építészet és a gasztronómiai különlegességek új színeket vittek az utazásomba. A félkész katedrális gótikus szépsége és az érseki palota sokszínű kiállításai mély benyomást tettek rám. Az eső sem tudta elrontani ezt az izgalmas napot.
A mai nap kényelmes reggelként indult. Egy hatágyas hostel szobában aludtam egyedül. Esik az eső, így a tervezett séta és a reggeli vadászat alakulását is befolyásolja. A szépen felújított vasútállomás mögött rábukkanok egy másik vasútállomásra. Mint kiderült, a régi iparvágányok helyét eladták, és az eladásból származó bevételből újították fel a régi vasútállomást. Az eladási alku része volt, hogy amikor a vágányok helyére kereskedelmi és irodakomplexumot építenek, az épület földszintjén ki kell alakítani egy új vasútállomást, az épület mellett pedig le kell aszfaltozni egy új buszállomást. Az épület közepén található az ételudvar, innen nyílik a vasútállomás pénztára és váróterme, benne a szokásos újságos bódéval. Az épület folyosóin a szokásosnál több pad van, amelyeket a buszra várakozók is használhatnak. Az épület vágányok felőli falán pedig a vasút és az irodaház technikai helyiségei találhatók. Tegnap még nem értettem, hogy miért nincs semmi más egy ilyen szépen rendbe hozott műemlék vasútállomás épületében, csak egy hatalmas váróterem…
Perpignanból tízkor indul a vonat. Mire Narbonne-ba érünk, az eső mérséklődik, és sétára alkalmas méretűre zsugorodik. A Városháza téren egy szuper kis kávézóra bukkanok, ahol az asztalok körül nem székek, hanem hinták vannak. Mi más lehet még egy Városháza tér körül? Természetesen a püspöki palota és egy templom. Pontosabban egy félkatedrális, ugyanis az oltár elkészült, de a „vendégtérre” már nem maradt pénz. Az elkészült rész a gótika egy gyöngyszeme. Budapesten kívül legközelebb Prágában látni hasonlót. Persze, megint ott felejtettem magam a festmények között. Ezúttal azonban nemcsak a festményekkel szemeztem; Azért egy festmény sem tudja visszaadni az élményt, mikor a csinos nő visszamosolyog.
Az épületegyüttes első részében főként a püspökség gyűjteménye található. Nem rossz képek, többségük nem is vallási témát ábrázol. Nyilvánvaló, hogy ez nem templom… Érdekes, hogy a szexualitás miért mindig az alsóbb osztályokat ábrázoló képeken jelenik meg. Az már végképp költői kérdés, hogy mit keres itt egy velencei kép, ki hozta ide, és milyen szándékkal.
A palota második részében a közép-keleti, arab világot bemutató képeket gyűjtötték össze. Bevallom, engem lenyűgöztek az ecsetvonások, és az élményt fokozta, hogy a belső építészetet teljesen összehangolták a festményekkel.
Miközben a termeket jártam, megérkezett a csinos nő barátnője. Szájon csókolták egymást, majd kézen fogva folytatták a nézelődést. Az én agysejtjeim pedig vissza vándoroltak a fejembe. Így már odáig is eljutottam, hogy feljegyezzek néhány gondolatot.
- A képkeretek nagyon jól eltaláltak, mindegyik különleges.
- A festmények Olyan részletgazdagok voltak, hogy szinte éreztem a forró homokot és hallottam a piacok nyüzsgését.
- Még meztelen nőket ábrázoló képek is vannak, ahol csak fejkendőt viselnek, nyaktól lefelé pedig semmit.
- A dél-francia érseki palotában arab mindennapokat bemutató műveket állítanak ki, kiegészítve arab és francia idézetekkel, mindkét írásképpel.
- Egyrészt ez egy gesztus a lakosság (afrikai gyökerekkel rendelkező) egyharmadának;
- Talán kezdünk rájönni, hogy senkire nem lehet ráerőltetni egy másik kultúrát. Tehát a beintegrálódásnak az a módja, hogy vegyék át a mi európai szokásainkat, az bajosan működik. Persze, fontos, hogy legalább tanulják meg a szokásainkat, de legalább ennyire fontos, mi is értsük már meg végre az ő világukat.
- Talán arra is rájövünk, hogy senkire nem lehet ráerőltetni egy másik kultúrát. Az integráció csak akkor működhet, ha kölcsönösen megismerjük egymás világát.
- Szóval, nekem tetszik, hogy egymás mellé teszik a két kultúrát. Egymás mellé, nem egymást kizárva!
Az érseki palotás belépőjegy része – sok más mellett – a félkatedrális kincstára. Maga a terem talán önmagában nem érne meg egy belépőt, de érdekes látvány: az egyik torony tetején található egy tökéletes félgömb alakú kupola, amelyet szabályos csigavonalban rakott kis téglákból építettek. A hatalmas, részletgazdag faliszőnyegek különösen tetszettek. Vajon ezek a szőnyegek padlót borítottak, vagy inkább falvédőként használták őket? Napi használatra én sajnálnám őket.
Délután egy nagy sétát tettem a városban. Külön öröm volt látni, hogy az újabb épületek is harmonikusan illeszkednek a százéves utcák hangulatába. Ami zavart, hogy Perpignan után itt sem volt túl jó a biztonságérzetem. Sok a koldus, ami nyilvánvalóan valaminek az eredménye… Az emberek sem tűntek különösebben békésnek vagy nyugodtnak.
A boltban friss zöldséges tálat kínáltak, amelyet elemenként állíthattam össze, majd kilogramm alapon fizettem érte. Imádom az ilyen megoldásokat! Annyira sikerült belefeledkeznem, hogy végül egy 15 eurós óriás adag salátát raktam össze. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy aki azt mondja, a zöldségektől nem lehet elhízni, gondoljon csak a vízilóra!
Narbonne, 2024. október 28., hétfő
