Élet az ilyen?!

Kedd, a hét első munkanapja. A mai mosogatás eseménytelenül zajlik. Annyi, hogy a mosogatógépet sikerült egy hónap után megjavítani. Most már csak a csap alatti vízelvezetés van szétrohadva; az apró problémákat most inkább hagyjuk.

Délután Arles, fotókiállítás, csak hogy kimozduljak.

Manuel Rivera-Ortiz alapítvány

Több mint tíz művész kiállítása egy öt szintes házban. Két fő témát tudok felfedezni közöttük: a népvándorlást és a szemét vándorlását.

Ezek jó kiállítások, de nem tudnak meglepőt mutatni. Hatásosak és csupán remélem, hogy azokhoz is eljut, akik ezen témákkal még soha sem foglalkoztak. Nagyon plasztikusan ábrázolják például a Grúziát elhagyó emberek érzéseit, vagy például Ghánát, ahová sok szemét áramlik be Európából.

Csodálkozunk, hogy fújnak ránk a színes bőrűek, ha egy komplett kontinenst mind a mai napig kizsákmányolunk, ki használunk?! Hát élet az ilyen?! Élet az ilyen, mint amilyen az elvándorlás előtt állóknak jutott. Élet az ilyen? Mint például ami azoknak jutott, akik a mi európai szemetünkben turkálnak egész nap?!

Még két gondolatot írtam fel. Az egyik, hogy a felső szinten, nem drámaian, hanem inkább érzékenyen, kedvesen, aranyosan fotózták a vándorlókat. A másik, hogy nagyon ügyesen választottak zenéket és egyéb hangokat a kiállítóteremben.

Élveztem a mai napot.

Arles, 2024. 09. 03. kedd