A mindennapjainkat átszövi az élet nagy kérdéseinek boncolgatása, akár halogatásról, igazságról, vagy az élet értelméről van szó. Talán csak mi, emberek, bonyolítjuk túl, miközben az egyszerű igazságok mindig ott vannak előttünk.
A halogatásról szóló riport meghallgatását három hete halogatom.
Minél többet tudok, annál biztosabb vagyok benne, hogy semmit sem tudok. (Azt hiszem, nem én vagyok az első, aki ezt megfogalmazza.)
Minél többet láttam, annál biztosabb vagyok benne, hogy semmit sem láttam. (Szerintem ezt is megfogalmazták már mások is.)
Úgy tűnik, mindenben van egy középszint, egy optimum, ahol meg lehetne állni talán.
A nyuszi is csak egy ember, akárcsak mi emberek. Neki is van szíve, van agya, van lába. Némelyikből még több is, mint nekünk. Ő is egy olyan élőlény, aki nem rendelkezik a stratégiai gondolkodás képességével. Ezért mi, akik azt feltételezzük magunkról, hogy okosak vagyunk, mi vagyunk felelősek az ő jólétéért. És van úgy, hogy akkor tudjuk számára biztosítani a legegészségesebb fizikai, de még inkább a szellemi életet, ha elengedjük őt…
Mert azt ki kell mondani, ami nyilvánvaló?!
Nos, igen, az élet azért nem egyszerű, mert mi emberek bonyolítjuk.
Talán nem is a gyermek az élet értelme, hanem inkább az élet ajándéka.
Lehet, hogy nálunk az igazság, de az igazságot nem lehet megenni.
Mert minden csak viszonylagos, mert mindent csak valamihez képest tudunk értékelni.
Olyan jó lenne önmagában látni és élvezni a dolgokat.
