Dallam, vagy csak a csend
Nem az ünnep hiányzik, hanem az emberek körülöttem. Hurghadában a karácsony egy átlagos munkanap, én pedig próbálom kitalálni, hogyan lesz ebből mégis valami emberi. Talán elég hozzá egy vacsora, egy dallam, vagy csak a csend.
Nem hiányzik a karácsony, csak a társaság.
Itt, Hurghadában normál munkanap van. A kopt keresztények miatt itt januárban van az állami ünnep.
Délelőtt a bevándorlási hivatalban voltam. Most várok a szállásadóra, hogy aláírjon egy papírt, amivel visszamehetek egy újabb körre. Remélem, még a héten előkerül az a fickó. Két hét alatt le kellene zongorázni a vízumkérelmet. Tényleg kell ehhez egy hónap türelem…
Az nem gond nekem, hogy nincs karácsony, hisz úgy sincs gyerekem, állandó párkapcsolatom. Budapesten sem szoktam karácsonyozni, inkább be szoktam vállalni egy-egy munkát.
Most az zavar, hogy egyedül ülök az asztalnál. Nem a mai napon, úgy általában. Nincs kihez szólnom. Hát most mi legyen? Csinálok hétköznapokat!
Holnap lehet, elmegyek, és mégis magam ünneplek: becsatlakozom egy karácsonyi ebédhez valamelyik szállodában, eszek valahol valamit – úgy, mint ma.
Amúgy akad némi probléma mostanság az étkezéssel is. Nem tudom, miért megyek ilyen gyakran a mosdóba, és nem tudom, miért köhögök ennyit. Való igaz, nincs fűtés sehol, de még éjjel sincs kevesebb tizenöt Celsius-foknál.
Annak legalább már utánajártam, hogy még a palackozott vizet is jobb forralva használni. Mint a középkorban, amikor azért ittak mindig alkoholt, mert az nem volt szennyezett. Konkrétan jobban járok, ha egész nap sörözök.
Hogy valami jót is mondjak: a „hogy érzem magam” kérdőívről kiválaszthatom azt is, hogy békésen.
Nyugi van körülöttem, komoly problémám nincsen.
A második fogás is jól esett, a németek már együtt énekelnek a zenésszel.
Hurghada, 2025. december 24.
talán, szerda
It’s Not Christmas I Miss
I don’t miss the holiday itself, only the people. In Hurghada, Christmas is just another working day, and I’m trying to turn it into something human. Maybe all it takes is a meal, a song, or a bit of quiet.
English body text
I don’t miss Christmas, only the company.
Here in Hurghada, it’s a normal working day.
Because of the Coptic Christians, the public holiday is in January.
In the morning, I was at the immigration office. Now I’m waiting for the accommodation provider to sign a paper so I can go back for another round. I hope the guy turns up sometime this week. The visa application should be wrapped up in two weeks. Does it really take a month of patience for this…
It’s not a problem for me that there’s no Christmas, since I don’t really have a family anyway. I don’t usually celebrate Christmas in Budapest either; I tend to take on some work instead.
What bothers me now is that I’m sitting alone at the table. Not just today, but in general. There’s no one to talk to. So what now? I’ll just make weekdays!
Tomorrow I might go and celebrate on my own after all: join a Christmas lunch at one of the hotels, eat something somewhere – just like today.
There are also some issues with eating lately. I don’t know why I have to go to the bathroom so often, and I don’t know why I’m coughing this much. It’s true there’s no heating anywhere, but even at night it doesn’t get below fifteen degrees Celsius.
At least I’ve already found out that even bottled water is better used boiled. Like in the Middle Ages, when people drank alcohol all the time because it wasn’t contaminated. Basically, I’m better off drinking beer all day.
To say something positive: on the “how do you feel” questionnaire, I can choose “peaceful.” It’s calm around me, I don’t have any serious problems.
The second course was good too, and the Germans are already singing together with the musician.
Hurghada, December 24, 2025
maybe Wednesday
Ce n’est pas Noël qui me manque
Ce n’est pas la fête qui me manque, mais la compagnie. À Hurghada, Noël est un jour de travail ordinaire, et j’essaie d’y trouver quelque chose d’humain. Peut-être qu’un repas, une chanson ou le calme suffiront.
Texte principal français
Ce n’est pas Noël qui me manque, seulement la compagnie.
Ici, à Hurghada, c’est un jour de travail normal.
À cause des chrétiens coptes, le jour férié officiel est en janvier.
Le matin, j’étais au bureau de l’immigration. Maintenant, j’attends que le responsable du logement signe un papier avec lequel je pourrai repartir pour un nouveau tour. J’espère que ce type réapparaîtra encore cette semaine. La demande de visa devrait être réglée en deux semaines. Faut-il vraiment un mois de patience pour ça…
Le fait qu’il n’y ait pas de Noël ne me dérange pas, puisque je n’ai pas vraiment de famille. À Budapest non plus, je ne célèbre pas Noël ; je prends plutôt un petit boulot.
Ce qui me gêne maintenant, c’est d’être assis seul à table. Pas seulement aujourd’hui, mais en général. Il n’y a personne à qui parler. Alors, qu’est-ce que je fais ? Je fabrique des jours ordinaires !
Demain, peut-être que je fêterai quand même à ma façon : je me joindrai à un déjeuner de Noël dans un hôtel, je mangerai quelque chose quelque part – comme aujourd’hui.
Ces temps-ci, il y a aussi quelques problèmes avec les repas. Je ne sais pas pourquoi je vais si souvent aux toilettes, ni pourquoi je tousse autant. C’est vrai qu’il n’y a pas de chauffage nulle part, mais même la nuit, la température ne descend pas en dessous de quinze degrés Celsius.
Au moins, j’ai appris qu’il vaut mieux faire bouillir même l’eau en bouteille. Comme au Moyen Âge, quand on buvait toujours de l’alcool parce que l’eau était contaminée. Concrètement, je m’en sors mieux en buvant de la bière toute la journée.
Pour dire quelque chose de positif : dans le questionnaire « comment je me sens », je peux choisir « paisible ». Il y a du calme autour de moi, je n’ai pas de problème sérieux.
Le deuxième plat était bon aussi, et les Allemands chantent déjà ensemble avec le musicien.
Hurghada, le 24 décembre 2025
peut-être mercredi
