2023 november 05.

Könnyek | Tears | larmes

November 5, 2023

It was the last day, a mix of difficulty and ease. My tears were flowing, mostly where no one could see. For instance, Bea didn’t see my tiny tears because I was clinging to her shoulder. Both of us knew that we had just seen each other for the last time…

It was an easy day. Just one last cleaning and packing, then a « shared » lunch, and slowly everyone said goodbye to everyone.

It’s mentally challenging. On one hand, the weight of the decision that I stay here while practically everyone else is fleeing from this place. By the way, Tif is an attractive woman too. Today was awkward for me because I saw her in civilian clothes, and my jaw dropped visibly. It would be nice to meet her again, but this might remain just a dream. No problem, I’ll go to the village in the afternoon; she said she might be there. This « might » is enough to direct my roller-skating-walking route towards her. (So, one day later, I reveal that she wasn’t in the village anymore. Never mind, roller-skating is a relaxation for me.)

I torment myself and doubt. Am I making the right decision by staying here? The (former) colleagues don’t understand. Moreover, they might even consider me some kind of traitor because I’ve often said that, in my opinion too, this is a bad workplace. And indeed, it’s not the best workplace. However, if I don’t have to go back to Hungary, it’s an opportunity for me.

In exchange for the room, I’ll help a bit with the winter tasks, but before that, I’ll go on vacation to Barcelona. My ticket is already booked, and the accommodation is paid for. I’m leaving on Tuesday morning.

Thoughts are swirling. I’ll miss the colleagues – all of them.
Thoughts are swirling.
I made a bad decision. Perhaps, it was the less bad decision.
I’m on my own.

5 novembre 2023

C’était le dernier jour, à la fois difficile et facile. Mes larmes coulaient. Principalement là où personne ne pouvait les voir. Par exemple, Bea n’a pas vu mes petites larmes, car je m’accrochais à son épaule. Nous savions tous les deux que nous nous étions vus pour la dernière fois…

C’était une journée facile. Juste un dernier nettoyage et emballage, puis un déjeuner « commun », et lentement, chacun a dit au revoir à tout le monde.

C’est mentalement difficile. D’une part, le poids de la décision que je reste ici, tandis que tout le monde s’enfuit pratiquement. Au fait, Tif est aussi une femme attirante. Aujourd’hui, c’était gênant pour moi car je l’ai vue en civil et ma mâchoire est tombée. Ce serait bien de la revoir, mais cela pourrait rester un rêve. Pas de problème, je vais passer l’après-midi dans le village, elle a dit qu’elle serait peut-être là. Ce « peut-être » est suffisant pour orienter mon trajet en roller aujourd’hui dans sa direction. (Ainsi, un jour plus tard, je révèle déjà qu’elle n’était plus au village. Peu importe, le roller est une détente pour moi.)

Je me torture et doute de moi-même. Est-ce que je fais le bon choix en restant ici ? Les (anciens) collègues ne comprennent pas. En fait, ils me considèrent peut-être même comme une sorte de traître, car j’ai souvent dit que, selon moi aussi, c’est un mauvais endroit de travail. Et en effet, ce n’est pas le meilleur endroit de travail. Cependant, si je n’ai pas besoin de retourner en Hongrie, c’est une opportunité pour moi.

En échange de la chambre, j’aide un peu aux travaux d’hiver, mais avant cela, je pars en vacances à Barcelone. Mon billet est déjà pris, l’hébergement est payé. Je pars mardi matin.

Les pensées tourbillonnent. Mes collègues vont me manquer – tous.
Les pensées tourbillonnent.
Ai-je pris une mauvaise décision ? Peut-être que c’était la moins mauvaise décision.
Je reste seul.

2023 november 05.
Megvolt az utolsó nap, ami nehéz volt és könnyű. Folytak a könnyeim. Többnyire ott, ahol senki sem látta. Például Bea nem látta az apró könnyeimet, mert épp a vállába kapaszkodtam. Mindketten tudtuk, hogy most láttuk egymást utoljára…
Könnyű nap volt. Csak még egy utolsó takarítás és fóliázás, utána egy « közös » ebéd, majd szépen lassan mindenki elbúcsúzott mindenkitől.
Lelkileg nehéz. Egyrészt, emészt a döntés súlya, hogy én itt maradok, mindenki más gyakorlatilag menekül a helyről. Amúgy Tif is vonzó nő. Ma ciki volt nekem, mert civil ruhában láttam őt és látványosan leesett az állam. Jó lenne vele még találkozni, deh ez lehet hogy csak egy álom marad. Semmi baj, azért átmegyek délután a faluba, azt mondta talán ott lesz. Ez a ‘talán’ pont elég arra, hogy mai rolleres – sétálós utamat az ő irányába indítsam. (Így, egy nappal később elárulom, hogy már nem volt a faluban. Sebaj, maga a rollerezés nekem egy kikapcsolódás.)
Gyötrődöm és kételkedem magamban. Vajon jól döntök, amikor itt maradok? A (volt) kollégák nem értenek. Sőt, talán valamiféle árulónak is tartanak, hiszen sokszor elmondtam, hogy szerintem is, ez egy rossz munkahely. És valóban ez nem a legjobb munkahely. Viszont, ha nem kell vissza mennem Magyarországra, akkor az nekem egy lehetőség.
A szobáért cserébe segítek egy keveset a téli munkálatokban, de előtte elmegyek nyaralni Barcelonába. Már megvan a jegyem, már ki van fizetve a szállás. Kedd reggel indulok.
Kavarognak a gondolatok. Hiányozni fognak a kollégák – mind.
Kavarognak a gondolatok.
Hoztam egy rossz döntést. Talán, ez volt a kevésbé rossz döntés.
Magamra maradok.