2024. február 04.

Úgy tűnik mi emberek rohadtul nem változunk.   |   We humans don’t seem to change.   |   Nous, les humains, ne semblons pas changer.

2024. február 04. vasárnap
Kellett vennem egy új sim kártyát és egy egyszerű kérdésnél kérdésnél leragadtam: « Rezidens ország? » Franciául még nincsenek papírjaim a magyart használni meg ciki. Unom a lesajnáló pillantásokat! Öt éve még az embereknek egy kellemes kép ugrott be, ha meghallották honnan jövök (híres sportoló, étel, város). Ma pedig megkérdezik, hogy « Az már majdnem Oroszország ugye? »  Ezt a kérdést utoljára ma délután tették fel a ruhaboltban, miközben törzsvásárlói kártyát töltöttünk ki. (Ugyanis itt, nyomtatás helyett interneten küldik a pénztár blokkot, ha van vásárlói kártya.)
Vásárlásból visszafelé, keresztül sétáltam a városon. Kivételesen nyitva volt a szent Julien templom. Ez is egy olyan templom a sokból, amit karban tart a parókia, de már nincs kinek misézni. Pedig egészen szép épület. Sőt, nekem jobban tetszik így csupaszon. Csak azok a képek maradtak, amit nem lehetett leszedni. Ott maradt az agyon használt gyóntatószék, a recsegő intarzia, porosodó orgona és nyikorgó székek. Most épp egy kiállítás miatt volt nyitva, de szerintem olyan sok mindenre lehetne még használni egy ilyen teret.
Sikerült délután ötre haza érnem. Jah, amúgy tizenegy órakor másztam ki az ágyból. Majd még egy órán át tervezgettem a jövő heti barcelonai utazást – az ágyban fekve. Haragudhatnék magamra, megint megint haszontalannak tűnik a napom.
Úgy tűnik én nem működöm anélkül, hogy ne írnék minden nap pontos napirendet. Feladatokkal, közeli és távoli célokkal.

Sunday 04 February 2024
I needed to buy a new sim card and got stuck on a simple question: « Resident country? » I don’t have any papers in French yet and it’s embarrassing to use Hungarian. I’m tired of the looks! Five years ago, people had a pleasant image when they heard where I was from (famous sportsman, food, city). Today they ask me « That’s almost Russia, isn’t it? »The last time I was asked this question was this afternoon at the clothing store while filling out a loyalty card. (Because here, instead of printing, they send the receipt online if you have a loyalty card.)
On the way back from shopping, I walked through town. The church of Saint Julien was exceptionally open. This is one of the many churches maintained by the parish, but no longer has anyone to say mass. It’s quite a beautiful building. In fact, I prefer it bare. All that’s left are the pictures that couldn’t be taken down. What’s left is the battered confessional, the crackling inlay, the dusty organ and creaking chairs. Now it was open for an exhibition, but I think there is so much more a space like this could be used for.
I managed to get home by 5pm. Oh, by the way, I got out of bed at eleven. Then I spent another hour planning next week’s trip to Barcelona – lying in bed. I could be angry with myself, once again my day seems useless.
I can’t seem to function without writing a precise agenda every day. With tasks, near and distant goals.

Dimanche 04 février 2024
Je devais acheter une nouvelle carte SIM et je suis resté bloqué sur une question simple : « Pays de résidence ? ». Je n’ai pas encore de papiers en français et c’est gênant d’utiliser le hongrois. J’en ai assez des regards ! Il y a cinq ans, les gens avaient une image agréable lorsqu’ils apprenaient d’où je venais (sportif célèbre, nourriture, ville). Aujourd’hui, ils me demandent : « C’est presque la Russie, n’est-ce pas ? ».La dernière fois qu’on m’a posé cette question, c’était cet après-midi au magasin de vêtements alors que je remplissais une carte de fidélité (car ici, au lieu d’imprimer, ils envoient le ticket de caisse en ligne si vous avez une carte de fidélité).
En revenant des courses, je me suis promenée en ville. L’église Saint Julien était exceptionnellement ouverte. C’est une des nombreuses églises entretenues par la paroisse, mais qui n’a plus personne pour dire la messe. C’est un très bel édifice. En fait, je le préfère nu. Il ne reste que les photos qui n’ont pas pu être enlevées. Il ne reste que le confessionnal abîmé, la marqueterie craquante, l’orgue poussiéreux et les chaises grinçantes. L’église était ouverte pour une exposition, mais je pense qu’un tel espace pourrait être utilisé à bien d’autres fins.
J’ai réussi à rentrer chez moi à 17 heures. Au fait, je me suis levé à onze heures. J’ai ensuite passé une heure à planifier le voyage de la semaine prochaine à Barcelone, allongée dans mon lit. Je pourrais m’en vouloir, car une fois de plus, ma journée semble inutile.
Je n’arrive pas à fonctionner sans rédiger chaque jour un agenda précis. Avec des tâches, des objectifs proches et lointains.