Citrusillat, düh és bodzasör

Van, amikor a bokrok kifényesítése ad okot a büszkeségre, máskor meg a túléléshez szükséges düh hajt előre. Egy hétfő este, amikor a szabadtéri mozi kimarad, de a bodzasör és az önelemzés nem.

---

• Arles, 2025. 07. 28. hétfő

Mit érzek?

Ürességet és dühöt.

Vajon mivel érdemeltem ki, hogy gúnyolódjanak a hátam mögött?
Miért nem tudom ezeket az eseteket egyszerűen elengedni?
Hiszen mindig is azt gondoltam a hátam mögött beszélőkről, hogy tehetnek egy szívességet!
Ha már ott vannak, nyalják már tisztára; úgyis drága a WC-papír.
Inkább a rongy embereket szeretném aljas célokra használni, mint azt a toalettpapírt,
aminek a létrejöttéért környezeti erőforrásokat pazaroltak.

Mire lennék ma büszke?

A bokrokra! Amik elképesztő citrusillattal hálálták meg, hogy kipucoltam őket a térdig érő gazból.

Mit kívánnék annak, akivel ugyanez történne?

A tesóm azt mondta, hogy meneküljek. Fogok. El fogok menni, ezt már mindenki tudja; épp ezen röhögtek a hátam mögött.
Azt kívánnám egy hozzám hasonlónak, hogy ne hagyja magát.

Tervek?

Nekem nem szükséges beszélgetni a kollégákkal ahhoz, hogy elvégezzem a munkám.
Továbbra is keresem a következő munkám. Ha októberig nem találok, akkor leállok, és bejelentkezem a munkanélküli hivatalba. Ugyanis az iroda nem csak pénzügyi támogatást ad, hanem egy mentort is (akinek a segítségét az elmúlt alkalmakkor nem vettem igénybe), aki életvezetési és karriertanácsadást tart.

Mire van szükségem?

Önmagamra; meg kell találnom önmagamat.
Talán elsőként a barátoknál kellene kezdeni a keresést.
Emberekre van szükségem.

Miért vagyok hálás?

Van hol laknom, van pénzem.
Maradt pár ember, akiket nem sikerült elkergetnem magam mellől.
Van lehetőségem bodzaillatú sört kortyolni egy belvárosi teraszon; ezen a hétfő estén mindösszesen nyolcan tehetjük ezt meg ebben a városban.

Nem a fantasztikus IPA maláta miatt érzem magam szerencsésnek,
hanem azon képességemért, hogy bármilyen rossz helyzetből képes vagyok kimászni.

Kis lépés a holnapért?

Annyira rászoktam a magányra, hogy már az is komfortzóna-elhagyásnak számít, ha ok nélkül felhívok valakit.

Egyebek?

Délután visszacsavaroztam a helyére a WC-kagylót, ami a múlt héten eltört; most szárad a ragasztó – remélem, holnap már működni fog.

Nap közben kitaláltam, hogy este bejövök a szabadtéri moziba, ami csak alkalmanként üzemel. Csak néhány percet késtem. Telt ház volt, az utolsó négy bejutásra várakozónak már nem jutott jegy; én voltam a sor végén. Nem bánkódom; nem tudtam előbb elindulni, mert este még dolgoznom kellett.

Kompenzálás gyanánt beültem a teraszra egy sörre.