Esti mese?!

Itt ülök a kandalló mellett. Kezdek már úgy rendesen átmelegedni. Jól megraktam a tüzet. Kisöcsikém fázik. Ő most nézi a tévét és duzzog, mert takarodóra kényszerítette. Még csak tíz éves, ezáltal ilyenkor már aludnia kellene… Végtére is hétvége van; Hadd nézze a televíziót, őt legalább érdekli. Visszahelyezkedem a fal tövében így kényelmesebb.

Kellemes félhomály árasztja el a termet. Csak a tűz pattogása zavarja meg a csendet. Emlékek, azok a csúnya emléke. Folyton meglátogatnak – nem is olyan csúnyák, csupán hiánya emészt.
Nem tudok most semmi érdekeset mondani. Ülök és hallgatok. Sajnálattal hallottam vizsgád sikertelenségéről: az ember attól nem fog előre jutni, lépéseket tenni, ha a múlton a már megtörtént dolgokon szomorkodik. Mindig felemelt fővel előre kell tekinteni. Úgy érdemes, h nem azt nézzük, mi történt, hol rontottuk el, hanem e helyett a megoldást keressük. Induljunk ki a jelenből, azzal ne törődjünk, hogy hogyan lett az, ami van (mert ez már felesleges). Most kezdjünk el azon töprengeni. mi fog születni a mából. Majd lázadjunk ellene. Miért lázadjunk? Az ember folyton változást akar. Megszállottan keresi a boldogságot, majd amikor megtalálja, rácsodálkozik és továbbmegy, és újabb változást akar. Mi történne , ha elébe mennénk a jövőnek. Tervezzük magunk magunknak! Mielőtt fejjel rohannánk a falnak; ki tűzzük a célt, elkészítjük a hozzá vezető utat, majd józanul végig megyünk rajta. Így biztos a siker! Persze számolnunk kell a hibalehetőségekkel; ilyenek például a szerelem. ez az egyetlen egyben a legnehezebb akadály. Belátom, mindezt mondani könnyű, én sem tudtam leküzdeni ezt a gátló tényezőt. Nem is akarom. Boldog vagyok, hogy szerethetek s boldogsággal tölt el a viszonzás. Bár a viszonzatlanság sem törne le túl sokáig. Jövőbe tekintek, a múltat nem fájlalom. Most csak mosolygok és mosolygok. Nem tudom, mi van velem, Dehogynem! Pont emiatt ér fülig a szám. Örülök, hogy van aki velem van, – az a baj hogy csupán a gondolataimban, Ilyenkor szoktam  takarómat átölelni a takarómat. A fene, csak a kandalló van kéznél. ezt inkább mégsem.

Kedvem lenne még sokat írni, de álmos vagyok. Tomi megunta a filmet. Ide ült mellém. Beszélgetünk.Illetve ő beszél hozzám, én lelkesen hallgatok. Válaszolgatok gyermeki kérdéseire. Olyan mintha magam magam ülnék magam mellett. Vajon én is ilyen kíváncsi lehettem? Menyi az idő? Hűűű, Ily’ késő van! E kéne küldeni aludni. jééé, magától is elment?! Csak kapcsoljam ki a televíziót? – Ok. Már abba fejezem, elkezdem én is az alvási folyamatot. Megyek megkeresem a takarómat….