Apró örömök, spontán utazás és mély gondolatok a történelemről – egy nap Franciaországban, kertészkedéssel és nyelvtanulással fűszerezve.
Három dolog, ami ma örömet okozott:
A majdnem kiürült narancslekváros üvegbe aprítottam egy fél, félig elfelejtett narancsot és egy körtét, egycentis kockákra vágva. Maradt egy kis (nem szárított) datolyám, fügém, két szem aszalt barackom. Repült hozzá egy marék mazsola, szárított kókusz és banánchips. Aztán eszembe jutott, hogy van a fagyasztóban két gombóc kókuszfagyi – megolvadt, miközben belekevertem, a tejszínt pedig felszívták a száraz gyümölcsök.
Ha nem is olcsón, de még így is jó áron szereztem jegyet Nizzába és vissza, sőt, még Mentonba is átmegyek. Sajnos az ottani felvonulásra nem jut időm, de egy séta azért belefér a vásári komédiások és a bemutatók között.
Még mindig szeretek a kellemes időben a kertben lenni-végezni a dolgom.
Tervek
Holnap reggel meg kell csinálni a francia házit. Tegnap fél órámba telt, hogy egyáltalán felfogjam, mi a különbség a két múlt idő között. Ebben a magyar nyelv mindenképp egyszerűbb – elég egyetlen múlt idő logikáját érteni.
Oh jaj, van még egy csomó teszt! Sosem végzek velük.
Pénteken beviszem a rollert és otthagyom a városban. Remélem, vasárnap este még meglesz, amikor érte megyünk.
Egyebek
Aki szembe megy a társadalmi normákkal, nem győzhet. Mire játszhat? Hitelességre! Ha már így alakult, akkor kimondhat bármit. Kimondhatja azokat a gondolatokat, amelyek az álszemérem takarója alatt szunnyadnak.
A háború mindenkinek jó üzlet, kivéve annak az egynek, aki az adott területen lakik. Miért ne hagyjuk annyiban? Ha vele meg lehetett csinálni, akkor legközelebb velem is el lehet bánni…
Szerintem a történelem visszatért a középkorba – motivációk és tudásszint terén mindenképp. Az átlagember ismeri a betűket, de nem tud elemezni. A járványok és a testi épség egyre inkább lutrijátékká válnak. Határok? Valójában kit érdekelnek…
