Egy kolumbiai DJ, egy konyhai pletyka, és egy hosszú nap vége

Egy nehéz munkanap után az éjszaka nem várt meglepetéseket hozott – gúnyolódás, elismerés és egy energikus kolumbiai DJ. A hátam mögötti szóbeszédekből önbizalmat, a zenéből felszabadulást nyertem. Arles éjszakája megmutatta, milyen, amikor hagyják az embereket élni.

---

• Arles, 2025.07.16. szerda.

Az önmagában nem zavar, ha beszélnek a hátam mögött. Végtére is, mindenki szereti, ha foglalkoznak vele, és a többség azt sem bánja, ha az emberek megismerik – de ennek velejárója, hogy a háta mögött is beszélni fognak róla.
Az viszont már nekem is rosszul esik, ha gúnyolódnak rajtam, és ezt úgy teszik, hogy még ki sem értem a konyhából.
Az idei konyhafőnökkel ma dolgoztam először, eddig csak azt látta, ahogy a cukrász kigúnyol. (Akivel azóta nem szimpatizálok, amióta nem tud kihasználni.)

Ma és tegnap láttak először munka közben az idei szezon szakácsai, és az egész nap folyamán – de még inkább a nap végén – őszinte meglepetést láttam az arcukon; a korábbi, hátam mögötti beszélgetések alapján nem ezt feltételezték rólam.
Azt hiszem, a következő hetekben kezd majd leesni nekik, hogy a korábban megismert egyes kollégák emberi jellemei nem is annyira egyértelműek.
Ki is írtam a közösségi oldalra egy üzenetet:

„Az a helyzet, hogy aki a hátam mögött beszél rólam, az pont ott van, ahol a seggem. Tehát mindig ott is marad mögöttem. Azt üzenem az illetékeseknek: folytassák! Beszéljenek, pletykáljanak rólam, irigykedjenek!”

Érdekes, hogy a munkámba eddig még soha senki nem tudott belekötni. Na jó, a takarítónő szerint nem jól öntözök, de ezen a ponton már mindenki érzi, hogy ez tényleg csak kötözködés.

A konyhában ezek a szakácsok egy órával később végeznek – ennek oka, hogy idén eggyel kevesebb kisegítőt vettek fel.
Nem csoda, ha a másik mosogató mindenen morog, mert így ő is egy órával többet dolgozik.
Én is, a szokásos 22:15-ös szintidő helyett 22:50-kor végeztem.
Szólni fogok a hotel vezetőjének, hogy elég lenne fél órával később érkeznem.
Mindazonáltal ez még belefért ma este, mert az esti koncert csak éjfélkor kezdődik.

23:50-kor érkeztem Arles város szabadtéri szórakozóhelyére.
Egy lemezlovas lányt vártam, aki énekelni is fog, de a valóság felülmúlta az összes elképzelésemet.
Kétórás műsort adott a kolumbiai lány, amit én az első sorban táncoltam végig a DJ-pult előtt.
Azt hiszem, négyen fogták meg a fenekem, miközben élveztem a zenét – remélem, mindegyikük nő volt.

Önszántamból elég ritkán hallgatok ilyen elektronikus zenét, viszont ez a csinos kolumbiai DJ kellemes érzékkel vegyíti azt latin dallamokkal – és még énekel is hozzá.
Vagy táncol.
Kész energia bomba ez a nő.
Rám is átragadt a lelkesedése.

Csak annyit állok meg, amíg megiszom egy citromos sört, aminek az alkoholtartalma közel van a nullához – több nem is szükséges.

Azt, hogy hajnali kettőkor felkapcsolják a villanyokat, talán csak én nem siratom.
Ebben a városban sem túl szigorúak az éjszakai élet szabályai, de azokat következetesen betartják – nem betartatják, betartják a rendezvényhelyszínek.
A rendészek és a döntéshozók hagyják őket pénzt keresni.
Itt hagyják az embereket élni.

Én dolgoztam ma, már amúgy is elfáradtam, holnap pedig korán akarok indulni Avignonba.
Szóval, amikor a közönség még bőven búcsúzkodik a szórakozóhely előtt, én már hazafelé suhanok