Fura fotók, durva nap
Arles-i szerda képekben: az apakép ezer arca a Ground Control csarnokában, visszatérő „idegenek” és egy súlyos gyászmunka. Közben a munkahelyen beadta a kulcsot a mosogatógép, én meg éjfélig csattogtattam a tányérokat. A végén azért jutott bringázás és egy spontán zongorakoncert is.
Arles, 2025.08.20., szerda
Les Rencontres de la Photographie
Ground Control kiállítási helyszín:
Camille Lévéque munkái
Ez a vasútállomás egy használaton kívüli csarnoka. A téma: az apakép keresése. Elsőre kissé furcsának hat ez az egész; maga a témaválasztás is szokatlan. Azonban visszagondolva, örülök, hogy egy olyan szemszögből láthattam, amihez eddig még nem volt szerencsém. Minden falon egy újabb keresés: a példakép apa; apa a hobbijaival; a játékos apa; apakép mint a személyi kultusz része; a lelkipásztor atya; apa, aki civilben perverz; a pedofil apa. Szóval volt itt minden. Volt, ahol az apa fejét lesatírozták a képről (mintha átlátszó lenne), de a keze a kislány vállán maradt. Vagy ott van kapásból az első fal, ahol a konzervatív portréfotók (igazolványképek) hologramos hatásúak voltak – ahogy sétáltam, a portré követett engem. Amúgy szeretem az olyan dolgokat, ahol nem mondják ki a dolgokat, csak sejtetik; ezzel a konklúziót a szemlélőre bízzák.
Jia Yu képei
A tárlat címe: Az idegenek.
Isten látja lelkem, de ezek a falak már tavaly sem ébresztettek gondolatokat bennem; ennek ellenére emlékeztem rá, hogy tavaly ugyanitt, ugyanígy láttam ezt az anyagot. Különdíjat kapott ez a sorozat, ezért vették elő újra; vagy talán el sem csomagolták – mint mondtam fentebb, ez egy használaton kívüli vasúti csarnok. A helyszín Tibet – ha jól emlékszem. Én azt mondanám, hogy a hétköznapok hőseit dokumentálta. Csinált egy fotósorozatot évekkel korábban, majd visszament, és megcsinálta ugyanazokat a fotókat ugyanazokkal az emberekkel.
Miért volt durva a nap?
Mert a munkahelyen a mosogatógép elromlott még kedden reggel, ezért kézzel mosogattam.
Hát ezúttal nem unatkoztam munka közben. Szerda estére megcsinálták a gépet, de annyi edény gyűlt össze addigra, hogy a géppel együtt is éjfél előtt tizenöt perccel végeztem.
Néha az az érzésem,
hogy zavar néhány kollégát, ha valaki jól érzi magát. A zenét nem lehalkítani kell, hanem kikapcsolni.
Természetesen a fülhallgató is baj, mert így nem tudok figyelni a vendégekre. Pontosan melyikekre?! Vagy mosogatok (nem vendégeket, edényeket), vagy a bokrokat nyírom.
Voltak még jó dolgok
Mint például a biciklizés a kellemes időben; vagy amikor egy zeneiskolás növendék leült a Monoprix áruházban spontán koncertet adni. A Monoprix egy szatócsbolt-jellegű szupermarket-hálózat; itt Arles-ban van benne egy eladó zongora is.
Strange Photos, Rough Day
A Wednesday in Arles told through images: a thousand faces of fatherhood in the Ground Control hall, returning “strangers,” and a heavy work about grief.
Meanwhile, the dishwasher at work died and I clattered plates till midnight.
At least there was a bike ride and a spontaneous piano concert to round it off.
Arles, 2025.08.20., Wednesday
Ground Control exhibition venue: works by Camille Lévéque
This is a disused hall of the train station.
Theme: searching for the father figure.
At first the whole thing feels odd; even the choice of topic is unusual.
Looking back, though, I’m glad I could see from a perspective I hadn’t had before.
On every wall, another search: the role-model father; father with his hobbies; the playful father; the father image as part of a personality cult; the pastor father; the father who’s perverse in private; the pedophile father.
So, everything was here.
There was a piece where the father’s head was shaded out of the image (as if he were transparent), but his hand still rested on the little girl’s shoulder.
And right at the entrance wall, the conservative portrait photos (ID-style) had a hologram effect — as I walked, the portrait followed me.
I like works that don’t spell everything out but suggest; they leave the conclusion to the viewer.
Jia Yu’s images
Title of the show: Strangers.
God is my witness, these walls didn’t spark thoughts in me last year either; yet I remembered seeing this material here, the same way, last year.
The series won a special prize, so they brought it out again; or maybe they never packed it up — as I said, this is a disused railway hall.
The location is Tibet — if I remember right.
I’d say he documented the heroes of everyday life.
He made a series years ago, then went back and shot the same photos with the same people.
Why was the day rough?
Because the dishwasher at work broke down on Tuesday morning, so I washed everything by hand.
I certainly didn’t get bored at work this time.
By Wednesday evening they fixed the machine, but so many dishes had piled up that even with the washer I finished at 11:45 p.m.
Sometimes I feel a few colleagues are bothered when someone’s in a good mood.
You don’t turn the music down — you turn it off.
And of course headphones are a problem too, because then I can’t “pay attention to the guests.”
Which guests exactly?!
Either I’m washing (not guests — dishes), or I’m trimming the shrubs.
There were good things, too
Like cycling in the pleasant weather;
or when a music-school student sat down in the Monoprix store to give a spontaneous concert.
Monoprix is a corner-shop-style supermarket chain; here in Arles there’s even a piano for sale inside.
Photos étranges, journée rude
Mercredi à Arles en images : mille visages de la paternité dans la halle de Ground Control, des « étrangers » qui reviennent et un travail de deuil bien lourd.
Entre-temps, le lave-vaisselle au boulot a rendu l’âme et j’ai fait tinter de la vaisselle jusqu’à minuit.
Heureusement, il y a eu la virée à vélo et un concert improvisé pour finir.
Arles, 2025.08.20., mercredi
Lieu d’exposition Ground Control : œuvres de Camille Lévéque
C’est une halle désaffectée de la gare.
Le thème : la quête de l’image du père.
Au premier abord, tout cela paraît un peu étrange ; le choix du sujet aussi est inhabituel.
Avec le recul, je suis content d’avoir pu voir depuis un angle que je n’avais encore jamais eu.
Sur chaque mur, une nouvelle piste : le père modèle ; le père et ses hobbies ; le père joueur ; l’image du père comme culte de la personnalité ; le père-pasteur ; le père pervers en privé ; le père pédophile.
Bref, il y avait de tout.
Il y avait une image où la tête du père était grisée (comme s’il était transparent), mais sa main restait sur l’épaule de la fillette.
Et, dès le premier mur, les portraits « conservateurs » (style photo d’identité) avaient un effet hologramme — en marchant, le portrait me suivait.
J’aime les œuvres qui ne disent pas tout mais suggèrent ; elles confient la conclusion au regardeur.
Les images de Jia Yu
Titre de l’expo : Les étrangers.
Dieu m’est témoin, ces murs ne m’inspiraient déjà pas l’an dernier ; pourtant je me souvenais d’avoir vu ce matériau ici, de la même manière.
La série a reçu un prix spécial, d’où cette reprise ; ou peut-être ne l’ont-ils jamais remballée — comme je le disais, c’est une halle ferroviaire hors service.
Le lieu est le Tibet — si ma mémoire est bonne.
Je dirais qu’il a documenté les héros du quotidien.
Il a réalisé une série il y a des années, puis est revenu refaire les mêmes photos avec les mêmes personnes.
Pourquoi la journée fut rude ?
Parce que le lave-vaisselle au travail est tombé en panne mardi matin, donc j’ai tout lavé à la main.
Cette fois, impossible de s’ennuyer au boulot.
Mercredi soir, ils ont réparé la machine, mais il y avait tant de vaisselle accumulée que, même avec elle, j’ai fini à minuit moins le quart.
Parfois, j’ai l’impression que ça en dérange certains quand quelqu’un est de bonne humeur.
La musique, il ne faut pas la baisser — il faut l’éteindre.
Et bien sûr, les écouteurs posent problème aussi, parce que « je ne peux pas faire attention aux clients ».
Lesquels, exactement ?!
Soit je lave (pas les clients — la vaisselle), soit je taille les buissons.
Il y a eu aussi de belles choses
Comme la balade à vélo par ce temps agréable ;
ou quand un élève du conservatoire s’est assis dans le magasin Monoprix pour donner un concert improvisé.
Monoprix est une chaîne de supermarchés à l’allure d’épicerie de quartier ; ici à Arles, il y a même un piano en vente à l’intérieur.
Álarcok, tömeg és gyász
