Irányban vagyok

Két nap a tengerparton néha elég ahhoz, hogy az ember elfelejtse a munkát, a stresszt és azt is, mi lesz vele tíz év múlva. Talán tényleg ilyen egyszerű az élet: hétvégén olvasás és úszás, hétköznap pedig lépésről lépésre haladni egy jobb élet felé.

---

Most el kellene mesélnem az elmúlt (szerda–csütörtök) hétvégémet. De csak gyorsan, mert egy fa alatt ülök, és megesznek a szúnyogok.

Lent voltam Saintes-Maries-de-la-Mer tengerpartján, ott is aludtam az új függőágyamban, ami az első használat alatt a varrás mentén elrepedt… Pedig azt hittem, egy jó minőségű vackot vettem.

Na jó, hagyjuk, engedjük el ezt a szálat.

Annyira gyönyörű volt az az ébredő telihold meg az érkező hajnal, hogy minden gondomat kimosták,

még a szakadás cérnaszálát is kihúzták a fejemből…

Amúgy gond az van bőven: rossz munkahelyet választottam.

Na de a tengerpart!

Nekem ennyi kell a boldogsághoz.

Nem csináltam mást, csak olvastam és úsztam, és közben egy picit lepirult a hátam.

No de sebaj. A lényeg: két napig elfelejtettem, hogy amúgy túl sokat stresszelek munkaidőben, munka után meg azon agyalok, mi lesz velem tíz (!) év múlva, mindeközben pedig csak a következő egy feladatra kellene koncentrálnom.

Ilyen egyszerű az élet.
Hétvégén olvasás, úszás,
hétköznap meg
lépésről lépésre haladok egy jobb élet felé.

Nyilván nem vagyok ott, ahova tartok, de irányban vagyok.

Élvezni kellene az élet mindennapi ajándékait.

Is…

Fontvieille, 2026. 07. 31., péntek

I should tell you about my last “weekend” (Wednesday–Thursday). But quickly, because I’m sitting under a tree and the mosquitoes are eating me alive. Sometimes two days by the sea are enough to make you forget about work, stress, and even the question of where you’ll be ten years from now. Maybe life really is this simple: reading and swimming on the weekend, and moving step by step towards a better life during the week.