Költői kérdések egy szétcsúszó hotelből

Ez a levél nem válaszra vár, csak őszinte tükröt tart. A szálloda mindennapjai, kimondatlan hierarchiák, elhallgatott problémák – egy dolgozó szemszögéből. Valaki végre kimondja, amit sokan csak gondolnak.

Most kibeszélem a munkahelyemet.
Először is mutatok egy júliusi levelet, amit végül nem küldtem el, aztán majd még hozok néhány frissebb sztorit.

---

Ki a hotel vezetője?

Üdvözlöm, Asszonyom!
A fenti kérdésemre és jelen levelemre sem várok semmilyen választ. Csupán szeretném leírni néhány kéretlen megfigyelésemet a hotellel kapcsolatban.

Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt hetekben, illetve a következő hónapokban fel fognak merülni problémák a munkavégzésemmel kapcsolatban. Ezek egyik előzménye az, hogy elhatároztam: nem kívánok barátkozni olyan emberekkel, akik nem szimpatikusak számomra.
Természetesen továbbra is együttműködöm mindenkivel, és teljesítem minden kolléga munkahelyi kérését. De elképzelhető, hogy van olyan kolléga, akivel kizárólag munkahelyi együttműködés keretein belül kommunikálok.
És mivel ezen személyek közé tartozik az az asszony is, aki a hotel mindennapi életét irányítja, biztos vagyok benne, hogy ezentúl minden egyes hibám láthatóvá válik.
Ezt én vállalom!

Emellett azért fogok küzdeni, hogy minden egyes kolléga kávéval, dohányzással, felesleges sétával töltött ideje is feljegyzésre kerüljön. Mert akkor az is láthatóvá válik, hogy az én munkám semmivel sem több vagy kevesebb egy átlagos munkatárs eredményénél.

• Például van olyan kolléga, akiről mindenki tudja, hogy első próbálkozásra a személyzeti teraszon kell keresni.
• Van olyan kolléganő, akit egyáltalán nem kell keresni, csak meg kell állni az udvaron, és tíz percen belül vagy elmegy mellettem, vagy hallani fogom a hangját.
• Már azt is megtanultam, hogy reggel, amikor a hamutartót kiürítem, figyelnem kell rá, hogy a félig elszívott cigarettát ne dobjam ki, mert lesz olyan kolléga, aki tizenöt percen belül jelentkezik érte.
• A minap, amikor a mosogatóban dolgoztam, megszámoltam: volt olyan kolléga, aki egy műszak alatt harminckilencszer haladt el a munkapultom előtt. Munkaeszközt azonban nem láttam a kezében – de a telefonját bármikor felismerem.

Az igazat megvallva, nekem nincs panaszom a kollégáim munkájára. Azokra sem, akikkel nem kívánok barátkozni. Tudunk együttműködni.
Kizárólag az a célom, hogy a saját eredményeimet kontextusba helyezzem, és alátámasszam: semmivel sem vagyok több vagy kevesebb, mint más kollégák.

Volt egy hét, amikor nem láttam dolgozni a recepció vezetőjét, a feladatai mégis elvégzésre kerültek.
Én kedvelem a recepció minden tagját, és a vezetőjét is. Ezzel csupán arra világítok rá, hogy talán egy ember munkabére még mindig megspórolható lenne ebben a hotelben – ha nem is pont a recepción.
Munkabért kap az is, aki sok szünetet tart. Munkabért kap az is, akit gyakran látunk sétálni a hotel teljes területén.
Azt gondolom, ha minden kolléga csak a saját munkájával törődne, és kizárólag azzal foglalkozna, akkor nyáron sem lenne szükség újabb kollégák felvételére.

Ismételten olyan költői kérdéseket teszek fel, amikre egyáltalán nem várok választ:

• Ki a hotel valódi vezetője?
• A hotel vezetőinek – a legnagyszerűbb szándékaik mellett – van lehetőségük objektív álláspontokat kialakítani?
• Vajon minden kolléga tisztában van a munkahelyi hierarchiával?
• Vajon minden kolléga tudja, pontosan mi a saját feladatköre?
• Vajon tudja, hogy melyik témában kitől tud támogatást kérni?
• Vajon jól működik az információáramlás a kollégák között?

(Az én ismereteim szerint például több vezetőm is van:
– Reggel és este a terasz és a kanapék tisztán tartásának ügyében a recepcióval működöm együtt;
– Napközben a szobaasszonyokkal és a karbantartóval;
– Ha a mosogatóban dolgozom, akkor a konyhafőnök utasításait követem.
A felelős vezetőm a hotel igazgatója, de minden reggel a karbantartóval egyeztetek, hogy az adott napon mik a feladataim és kivel dolgozom együtt.)

Ezzel a levéllel olyan dolgokba szólok bele, amik nem az én feladataim.
Valójában választ sem várok a levelemre.

---

Rendre olyan problémákat oldunk meg, amik nem is léteznek. Miért futunk felesleges köröket?

Nem kell megoldani a problémákat – csak ne látszódjanak.  

Az úszómedence vize lassan olyan rossz, hogy egy érzékeny bőrű vendég már viszketni kezd.
Az algásodás viszont azonnali probléma – olyankor azonnal öntsek bele még egy kis hipóval dúsított vegyszert, hogy reggelre eltűnjenek.
Le kellett volna egyszer évente engedni a medence vizét, és rendesen megtisztítani a falakat – és akkor nem kellene agyonvegyszerezni a vizet.
Egyúttal az algák sem jutnának annyi tápanyaghoz.

Már nem mernek hozzám szólni, mert néha olyan stílusban kommunikálok, mint ahogy azt a medencés bekezdésben írtam.

A múlt héten egyik nap valaki megette azt a tésztát, amit egy vendégnek tettek félre.
Ez lopás – még akkor is, ha nem volt egyértelműen jelezve, hogy miért volt a hűtőben.
Ennek ellenére, amikor egy körüzenetben a teljes személyzettől kérték számon az esetet, akkor én is körüzenetben válaszoltam vissza a főnököknek:
„Biztosan ez a nap legfontosabb kérdése?!”

Szegény igazgatómnak már nem először válaszoltam szemtelenül, és emiatt sajnálom is.
Őt használja a tulajdonos, a recepció és a takarító is arra, hogy a kellemetlen dolgokat közölje vagy megkérdezze.
Hát nekem ezekhez a játszmázásokhoz nincs türelmem.

Tegnap elengedték a karbantartó csajt. Mától szabadságon van, novembertől pedig neki is lejár a szerződése.
A hátralévő három hétben én helyettesítem, ha van valami sürgős javítanivaló.

Engem már csak az érdekel, hogy a következő három hétben ne dőljön össze a ház – vagy legalábbis ne látszódjon. 

Már én is a költözésemet tervezem. 

Öt évet jósolok. Ez a hotel csődbe fog menni.
Utána meg azért lesz nehezen eladható, mert a karbantartással nem foglalkoztak – csak a festéssel.
Szerintem miután meghalnak a tulajdonos szülei, másnap kiteszik az „Eladó” táblát.

Les-Baux-de-Provence, 2025. október 12.

---

ENGLISH TITLE

Poetic Questions from a Fading Hotel

ENGLISH INTRODUCTION

I write this letter not expecting a reply but as a clear mirror. I reveal what I see and feel: the breakdowns of hierarchy, unspoken conflicts, tension among staff. One employee’s voice in a place where saying is no longer enough — one must also be heard.

ENGLISH TEXT

Who is the hotel manager?
Now I will talk openly about my workplace.
First I show a July letter I never sent, then I’ll bring a few more recent stories.

Who is the hotel manager?

Dear Madam,
To my question above and to this letter I expect no answer. I merely wish to describe some unsolicited observations I have about the hotel.

I am certain that in recent weeks, and in the coming months, problems will be raised concerning my work performance. One origin of these is that I have resolved not to befriend people who are not sympathetic to me.
Of course, I still cooperate with everyone and fulfill every colleague’s work request, but it is possible that there is a colleague with whom I will discuss only the work itself.
And since that person is among those who direct the daily life of the hotel, I am sure that henceforth every mistake I make will be made visible.
I accept this.

In addition, I will fight so that every colleague’s time spent on coffee breaks, smoking, or unnecessary walks will also be recorded — so that it becomes clear that my work is no more or less than that of any average coworker.

• For example, there is a colleague whom everyone knows is first found on the staff terrace.
• There is a female colleague who does not have to be searched for: if one stands in the courtyard, within ten minutes she either passes by or is heard.
• I have also learned that in the morning, when I empty the ashtray, I must take care not to discard a half‑smoked cigarette, because there will always be a colleague who shows up for it within fifteen minutes.
• The other day, when I was working in the dishwashing area, I counted that a colleague passed in front of my workbench thirty‑nine times in one shift — yet I saw no work tool in their hand. But I would recognize their phone at any moment.

To tell the truth, I have no complaint about my colleagues’ work. Nor about those I do not wish to befriend. We can cooperate. My only goal is to place my own results in context and argue that I am in no way more or less than other colleagues.

There was one week when I did not see the front desk manager working, yet her tasks were nevertheless completed.
I like every member of the reception staff, and their manager too; I point this out only to suggest that perhaps one salary could still be saved in this hotel — even if not at the reception desk.
After all, someone who takes many breaks receives pay; someone who is often seen walking the hotel grounds also receives pay.
I believe that if each colleague only tended to their own work and focused only on it, perhaps in summer there would be no need to hire more staff.

Again, I pose poetic questions to which I expect no answer:

• Who is the true manager of the hotel?
• Do the hotel managers — with the noblest intentions — have the opportunity to form objective positions?
• Is every colleague aware of the workplace hierarchy?
• Does each colleague know exactly what their responsibilities are?
• Does everyone know from whom to seek support on particular topics?
• Does information flow well among colleagues?

(My knowledge is as follows: I have, for instance, multiple “superiors.” In the morning and evening, regarding the cleaning of terraces and sofas, I collaborate with reception; during the day with the room attendants and maintenance; when I work in the dishwashing area I follow orders from the head chef. My responsible superior is the hotel director. Every morning I coordinate with maintenance about the day’s tasks and with whom I will work.)

With this letter I meddle in matters that are not my responsibilities.
In truth, I expect no reply.

We solve problems that do not even exist. Why run pointless circles?

We don’t need to solve the problems — just not let them show.
The pool’s water is becoming so foul that a guest with sensitive skin might begin itching.
Algae growth, however, is an immediate issue — so one is told to dump in some extra bleach so that by morning they disappear.
They should have drained the pool once a year and cleaned the walls properly — then the water would not require so many chemicals, and the algae would not receive so much nourishment.

People no longer dare speak to me because sometimes I communicate in the tone used in the pool paragraph above.

Last week one day, someone ate the pasta that had been set aside for a guest.
This is theft — even if it was not clearly labeled in the fridge.
Nonetheless, when staff were asked by circular to account for the incident, I replied in a circular to the bosses:
“Surely this is the most important issue of the day.”

Poor director, I have answered him rudely more than once, and I regret it.
He is used by the owner, the reception, and housekeeping to convey or ask unpleasant things.
I no longer have patience for such games.

Yesterday they released the maintenance girl. From today she is on leave, and in November her contract also ends.
In the remaining three weeks I will substitute for her if there is any urgent repair needed.

My only concern is that in the next three weeks, the building does not collapse — or at least does not appear to.

I too am planning my move.
I predict five years. This hotel will go bankrupt.
Then it will be hard to sell, because maintenance was neglected, only painting done.
I think once the owners’ parents die, the next day they will put up a “For Sale” sign.

Les Baux‑de‑Provence, October 12, 2025.

---

TITRE FRANÇAIS

Questions poétiques d’un hôtel en déclin

INTRODUCTION FRANÇAISE

Je n’écris pas cette lettre pour obtenir une réponse, mais comme un miroir franc. Je dévoile ce que je vois et ressens : la hiérarchie défaillante, les conflits tus, les tensions entre collègues. La voix d’un employé là où dire ne suffit plus — il faut aussi être entendu.

TEXTE FRANÇAIS

Qui est le directeur de l’hôtel ?
Maintenant je parle ouvertement de mon lieu de travail.
D’abord je présente une lettre de juillet que je n’ai jamais envoyée, puis j’apporterai quelques récits plus récents.

Qui est le directeur de l’hôtel ?

Madame,
À ma question ci-dessus et à cette lettre, je n’attends aucune réponse. Je souhaite seulement exposer quelques observations non sollicitées concernant l’hôtel.

Je suis certain que ces dernières semaines, et dans les mois à venir, émergeront des problèmes relatifs à mon travail. L’une des causes en est que j’ai décidé de ne pas me lier d’amitié avec des personnes qui ne me sont pas sympathiques.
Bien sûr, je collabore toujours avec tous et j’exécute chaque demande de travail de mes collègues, mais il est possible qu’il y ait un collègue avec lequel je ne parlerai que du travail lui-même.
Et comme cette personne fait partie de celles qui dirigent la vie quotidienne de l’hôtel, je suis persuadé que désormais chacune de mes erreurs sera visible.
Je l’accepte.

De plus, je me battrai pour que le temps passé par chaque collègue à boire un café, fumer ou faire des promenades inutiles soit également consigné — afin qu’il soit clair que mon travail n’est ni plus ni moins que celui de tout autre collègue.

• Par exemple, il y a un collègue que tout le monde sait trouver d’abord sur la terrasse du personnel.
• Il y a une collègue que l’on n’a même pas besoin de chercher : si l’on se tient dans la cour, en dix minutes elle passe ou on l’entend.
• J’ai aussi appris que le matin, lorsque je vide le cendrier, je dois faire attention à ne pas jeter une cigarette à moitié fumée, car il y aura toujours un collègue qui se manifestera dans les quinze minutes.
• L’autre jour, en travaillant à la plonge, j’ai compté qu’un collègue est passé devant mon plan de travail trente‑neuf fois en un quart de journée — pourtant je n’ai vu aucun outil de travail dans sa main. Mais je reconnaîtrais son téléphone à tout moment.

À vrai dire, je n’ai aucune plainte contre le travail de mes collègues. Ni contre ceux avec qui je ne souhaite pas m’amuser. Nous pouvons coopérer.
Mon seul but est de placer mes résultats dans un contexte et de démontrer que je ne suis en rien plus ou moins que les autres.

Il y a eu une semaine où je n’ai pas vu la responsable de la réception travailler, pourtant ses tâches ont été accomplies.
J’apprécie chaque membre de la réception, et leur chef aussi ; je dis ceci simplement pour suggérer qu’à présent, peut‑être qu’un salaire pourrait encore être économisé dans cet hôtel — même pas forcément à la réception.
Car on paye aussi celui qui prend beaucoup de pauses ; on paye aussi celui que l’on voit souvent se promener dans l’établissement.
Je crois que si chaque collègue s’occupait seulement de son propre travail et y consacrait toute son attention, cet été il n’y aurait peut‑être pas besoin d’embaucher davantage.

Je pose à nouveau des questions poétiques auxquelles je n’attends aucune réponse :

• Qui est le vrai directeur de l’hôtel ?
• Les directeurs de l’hôtel — malgré leurs plus belles intentions — ont‑ils la possibilité d’adopter des positions objectives ?
• Chaque collègue est-il conscient de la hiérarchie au travail ?
• Chacun sait‑il précisément quelles sont ses responsabilités ?
• Chacun sait‑il à qui s’adresser selon le sujet ?
• La circulation de l’information entre collègues fonctionne‑t‑elle bien ?

(Mon savoir est le suivant : j’ai, par exemple, plusieurs « supérieurs ». Le matin et le soir, pour le nettoyage des terrasses et canapés, je collabore avec la réception ; dans la journée avec les femmes de chambre et la maintenance ; lorsque je suis à la plonge, je suis les consignes du chef cuisinier. Mon supérieur responsable est le directeur de l’hôtel. Chaque matin je coordonne avec la maintenance les tâches du jour et les personnes avec qui je travaillerai.)

Par cette lettre, je m’immisce dans des affaires qui ne sont pas de mon ressort.
En vérité, je n’attends aucune réponse.

Nous réglons des problèmes qui n’existent pas. Pourquoi tourner en rond ?

Nous n’avons pas besoin de résoudre les problèmes — seulement de les rendre invisibles.
L’eau de la piscine devient tellement mauvaise qu’un client à peau sensible pourrait commencer à démanger.
Mais l’apparition d’algues est un problème immédiat — alors on me dit de verser un peu de désinfectant pour qu’au matin elles disparaissent.
On aurait dû vider la piscine une fois par an et nettoyer les parois correctement — alors l’eau n’aurait pas besoin de tant de produits chimiques, et les algues n’auraient pas tant de nutriments.

Plus personne n’ose me parler, parce que parfois je communique comme dans le paragraphe piscine ci-dessus.

La semaine dernière, un jour, quelqu’un a mangé les pâtes réservées à un client.
C’est un vol — même si ce n’était pas clairement indiqué dans le frigo.
Néanmoins, quand on demanda au personnel par circulaire de rendre des comptes, j’ai répondu par circulaire aux chefs :
« Sûrement la question la plus importante du jour. »

Pauvre directeur, je lui ai déjà répondu de façon insolente plus d’une fois, et je le regrette.
Il est utilisé par le propriétaire, la réception et le personnel de ménage pour transmettre ou poser les choses désagréables.
Je n’ai plus de patience pour ces jeux.

Hier, ils ont licencié la fille de maintenance. À partir d’aujourd’hui elle est en congé ; en novembre son contrat expirera aussi.
Dans les trois semaines restantes, je la remplacerai s’il y a un besoin urgent de réparation.

Mon seul souci est que dans les trois prochaines semaines, l’immeuble ne s’écroule pas — ou du moins qu’il ne le paraisse pas.

Moi aussi je planifie mon déménagement.
Je donne cinq ans. Cet hôtel fera faillite.
Ensuite il sera difficile à vendre parce qu’on n’a pas entretenu la maintenance — on a seulement repeint.
Je pense qu’après la mort des parents des propriétaires, le lendemain ils mettront le panneau « À vendre ».

Les Baux‑de‑Provence, 12 octobre 2025.

---