Hátramenetben mégsem mehetek előre
Egy esős nap Isztambulban is tele van különlegességekkel: a Hagia Sophia monumentális zöldjei, a kerengő dervisek nyugalma és egy tökéletesen fűszerezett Adana kebab emléke kísért végig. Az utolsó török kávé és egy szokatlan vásári forgatag búcsúztatott, miközben egy baklavás bolondozás is belefért az estémbe. Bár a város néha próbára tette az elvárásaimat, mégis megérte kiélvezni minden pillanatát – akár hátramenetben is.
12:26
Reggel hét óta ébren vagyok, azóta keresem a motivációt az elinduláshoz, ugyanis esik az eső.
Végre elkezdtem információt gyűjteni Hurghadáról. Miközben a reptéri utas regisztrációt intéztem, rájöttem, hogy nem éjszaka, hanem holnap kora reggel indul a gépem, szóval a mai éjszakai program: eljutni a repülőtérre és ott várni. Most az ázsiai oldalon lévő kis reptérre megyek.
13:05
Lemegyek a kávézóba, ahol tisztább a mosdó, mint a szállásomon. Átnézem az éjszakai közlekedést, és kitalálom, hogy ma melyik borsos árú belépőjegyet vegyem meg.
13:20
Megvan a vödörnyi kávé.
Éjfél után fogom elhagyni a szállást, majd alszom a reptéren és majd holnap a homokban – remélem.
Ez a város amúgy is egy lehúzás, inkább az olcsó metróval megyek a reptérre.
Teljesen megértem, amikor egy turistás helyen mindenért sokat kell fizetni,
hiszen használjuk a városukat.
Az viszont zavar, hogy ha Velence vagy Barcelona szintű árazást kérnek, akkor legalább európai színvonalú szolgáltatásokat nyújtsanak.
Például korrekt, naprakész tájékoztatást, jól használható online folyamatokat,
vagy
például ne csak a főteret mossák fel minden reggel, hanem azt a szállásadót is öntsék le egy ballon vízzel,
aki nem képes normálisan feltakarítani a birtokát.
A városnak pedig az a baja velem,
hogy nyugat-európai fejjel gondolkodom, pedig ez a hely a Balkánhoz képest remek hely. Ez a város valóban remek, csak nem szabad barcelonai, fennhéjázó elvárásokkal érkezni.
Ha felkészülten érkeztem volna,
akkor sem tudnék tudatosan és keveset költeni, ugyanis – balkáni módra – az internetes
információ és a valóság hézagosan fedi egymást.
Számolhattam volna ezzel a jelenséggel, mint például Montenegróban, ahol minden költséget tizenöt százalék ráhagyással terveztem meg.
13:30
A mai program lehetőségek: Hagia Sophia, az Inferno film ciszternája, hamam fürdő vagy a Dolmabahçe palota. Azért választom a Hagia Sophiát, mert ez csak 25 euró (a többi helyszín 30, 50 vagy 60 € lenne). Remélem, ez is olyan egyedülálló és megismételhetetlen élmény lesz, mint a 26 eurós Sagrada Família vagy az ingyenes Szent Márk-székesegyház.
13:46
Írt az egyiptomi szállásadó, hogy holnap várnak. A képek, leírások és vélemények alapján egy hétköznapi kinézetű, tiszta szobát kapok. Vajon mi a trükk? Miért kerül csak 79 euróba egy tengerparti szoba? És mi van, ha tényleg normális helyen van? Mi van, ha csak azért olcsó, mert szezonon kívül van?
Akkor miért fogok szorongani, ha minden rendben van?
14:38
Kerengő dervisek múzeuma.
Az a hatvan líra (kevesebb, mint két euró) teljesen korrekt ár ezért a kis múzeumért. Még akkor is így lenne, ha nem lenne érvényes ide a csütörtöki múzeum kártyám.
Van egy nagy tánctér, amelyet nyolcszögletű, balkonokhoz hasonló nézőterek vesznek körül, és
alkalmanként műsort is adnak.
Az oldalsó szárnyban van egy picike, háromszobás gyűjtemény, amely bemutatja a kerengő dervisek életét. És ott a kert, ahol víz, pad és árnyék van –
nyáron igazi oázis lehet a belváros közepén.
16:20
Haghia Sophia
Az esőnek köszönhetően viszonylag gyorsan ment a sorban állás: egy rövid sor a pénztárnál, majd kifogtam egy görög turistacsoportot a bejáratnál. Nyilván a pénztárosnak előírták, hogy a múzeummal kombinált dupla áras jegyet kellene eladnia, de a harmadik „nem” után végre megértettük egymást.
16:37
Nem tudom eldönteni, hogy becsapottnak vagy hülyének érezzem magam. Végigtereltek minket a templom felső szintjén, ahonnan le- és felnézhettünk.
Az első és utolsó fotó között tizenhét perc telt el.
A szomszédos Kék Mecsetben egy órán át nézelődtem, a Szulejmán-mecsetben hagyták, hogy a szőnyegen üljek az ima alatt. Mindkettőnél ingyenes a belépés, és sosincs tömeg.
16:37
Persze, ha valaki hisztivel és sértődöttséggel kezdi a napot, ne csodálkozzon, ha a templomlátogatás eredménye is hiszti és sértődöttség lesz.
16:38
Mégis, miért ajánlanám másoknak?
Mert tetszik a sok zöld szín.
Mert a kopottsága ellenére is arannyal díszített falakat látunk, amelyek a félhomály ellenére is ragyognak.
Mert a méretei döbbenetesek, és ezt a karzaton sétálva még jobban lehet érezni.
Mert a keresztény freskók maradványai annyira szokatlanok, hogy tényleg látni kell egyszer.
És talán nincs még egy mecset, amelynek az imafülkéje egy keresztény oltárfülkére hasonlít.
Ez valóban egy különleges hely.
16:40
Nos, ha már így alakult, rohamléptekben megyek a Topkapi kertjébe, ahol ötig tart a beengedés.
16:45
Bepótolom a tegnap kimaradt
Hagia Iréne templomot.
Ez is egy hatvan lírás helyszín; ennyit akkor is megérne, ha nem lenne ide is érvényes a múzeum kártyám.
Nincs benne extra kiállítási anyag vagy információ; ez egy múlt évezredbeli hatalmas templom, ahol a falak önmagukban is tiszteletet parancsolnak. Mélyen
hívőknek és építészet iránt érdeklődőknek
lehet igazán érdekes ez a tizenöt perces program.
17:35
Vettem egy új zoknit szép isztambuli mintával.
17:40
Kezdenek bezárni a turista látványosságok, úgyhogy inkább vissza indulok a szállásomra. Meleg ruhára váltok, összeszedem a holmimat, és a táskámmal együtt indulok vacsorázni (csak egy iskolatáskával utazom). Talán még egy sört is iszom.
Nem reménykedem abban, hogy véletlenül belebotlok egy táncparkettbe.
Hajnali fél ötre kell kiérnem a reptérre, szóval van időm; ha megunom az estét, felszállok a reptéri metróra.
18:28
Van időm, úgyhogy nézelődöm.
Egy metróaluljáróban fotókiállítást találok.
Lefotózom a fotókat, mert tetszenek.
Ha lehetne, posztert is kérnék belőlük.
A téma: Isztambul a mindennapokban.
18:48
Úgy tűnik, a szőnyegszövő nénik is haladnak a korral. Nekik köszönhetően végre szereztem egy stílusos egérpadot. Lehet, csak marketingfogás a kézművesség -ebben az esetben, de akkor is jól fog mutatni az íróasztalomon. Tapintásra tényleg olyan, mint az igazi.
19:15
Hát, ez a szállás elhagyás és csomagolás nagyon gyorsan és lelkesen halad. Vajon melyik a nagyobb igénytelenség: ha nem zuhanyzom le ma este, vagy ha bemegyek egy olyan fürdőbe, amely penésztől bűzlik? Majd zuhanyzom a reptéren.
19:48
Búcsúzásként még egyszer megkóstolom a szállás utcájában lévő büfében az Adana kebabot. A hely egyszerű elven működik: vasra húzott darált húst grilleznek különféle fűszerezéssel. Köretnek egy kis zöldségmix és török rizs (azaz bulgur) jár.
Ehhez nem kell nagy konyha, sem komolyabb költségvetés. A házhoz szállítást a környékbeli diákok intézik.
A poén kedvéért kitettek a ház elé egy kis asztalt, de ritka az olyan madár, mint én, mert a többiek hazaviszik az ételt.
Meg kell hagyni, a törökök nagyon értenek a fűszerezéshez.
20:36
A Taksim melletti édesség árusnál már kétszer vettem baklavát. Most is jelzem, hogy csak két kis kocka baklavát kérek. Erre elővesz két kartondobozt. Elmondom még egyszer, mit szeretnék, erre hoz egy nyolc szeletes tálcát, és belekezd az érvelésbe. Én meg egyszerűen kifordulok az üzletből. Semmi kedvem száz lírás édességre alkudozni.
Egyébként ma este nem csóró turistának öltöztem (bő nadrág, kinyúlt póló, kócos haj), hanem próbálom egy művelt ember látszatát kelteni (vasalt nadrággal, betűrt inggel, megfésülködve).
Az a tapasztalatom, hogy
az értelmesnek tűnő embereket kevésbé szívatják
a biztonságiak. Szeretnék minél könnyebben végigmenni a reptéri folyamatokon.
20:40
A Taksim tér szerencsés fényekkel búcsúzik tőlem. Talán nem utoljára.
21:00
Kiélvezem a vásári forgatag őrült hangulatának utolsó cseppjeit.
21:15
A török fagyis
srácok már-már önálló látványosságnak számítanak a városban. Aki két gombóc fagyit kér, az kap egy perc incselkedést, poénkodást, bűvészkedést, és a végén két kanálnyi gyümölcsízt.
22:30
A baklavámat végül egy cukrászdában találtam meg az Istiklal sétálóutcában.
22:45
Hopsz, annyira belefeledkeztem az ízélménybe, hogy elfelejtettem lefotózni a baklavát. Habár azt mondta az egyik unokatestvérem, hogy amiről nem készül szelfi, az meg sem történt.
Nos, ha nem történt meg a baklava bepuszilása, akkor az nem is hizlal 🙂
23:04
Az utolsó török kávé. Hiányozni fog – a kávé is.
23:05
Hátramenetben mégsem mehetek előre, ezért úgy
tolom magam előtt az időt,
hogy fényképezgetek, nézelődöm, és kiélvezem a levegőt.
Isztambul, 2025. január 4., szombat
Isztambulból Hurghadába
Ezeket is érdemes megnézni
Múzeum séták
2025. január 2.
A mai napot az örök emlékek közé
2025. december 31.



































