Isztambulból Hurghadába

Isztambul zajos, mégis felejthetetlen élményekkel búcsúzott tőlem – utolsó fotók, éjszakai metrózás és a hajnali reptéri várakozás különös nyugalma. A repülő ablakából napfelkeltét nézni már csak hab volt a tortán, miközben a szerencse üres ülés formájában is mellém szegődött. Egy kedves stewardess gesztusa és a távolodó Boszporusz emlékeivel indulok Hurghadába.

---

23:40
Az a helyzet, hogy semmi kedvem elindulni. Isztambul folyton változó hangulatra késztetett, de összességében jól éreztem magam.
Csinálok még pár fotót a téren. Ez a belváros még éjszaka is hangosnak tűnik az autók dudálása miatt; dudálnak ezek, ha kell, ha nem. Már-már az a gyanúm, hogy erre a dudálás a motorolaj szivattyúzásának eszköze. Ennyi erővel akár csengőt is köthetnének a kocsik elé. Komolyan mondom, ha valaki rám dudálna, fel sem figyelnék rá.

22:54
Miután az utolsó csempét is lefotóztam, ideje megérkeznem a metró vágányához. Sokat gondolkodtam, hogy stílusosabb lenne hajóval átmenni az ázsiai partra. Amúgy is szerettem volna hajókázni az utolsó napon. De mivel ezidáig nem találtam pontos információt a hajókkal kapcsolatban, ezért elvetettem az ötletet. Még harminc kilométert kell megtennem reggelig, most nincs idő eltévedni.

23:05
Ha lenne még egy napom, délelőtt lemennék a partra, és felszállnék egy hajóra. Van itt elég; olvastam, hogy Isztambul egyik problémája, hogy megtelt a vízfelület. Biztos mehetnék vízi úton is a reptéri metróhoz, de megbízható információt nehezen találok errefelé.
Szóval, a stabilan közlekedő Marmaray földalattit választom. Ennek az érdekessége, hogy úgy tudom, ez az egyetlen alagút Ázsia és Európa között.

01:30
Már a reptér épületébe is csak egy reptéri átvilágítás után léphetek be. Isztambulban ez teljesen normális; minden középületnél, nagyobb kereskedelmi egységnél és tömegrendezvénynél biztonsági kapuk és detektoros ellenőrzés van. Ez számomra teljesen megszokott; Franciaországban is egyre gyakoribb ez.
Ott viszont mindezt mindig komolyan is veszik. Nincsenek figyelmen kívül hagyott fémkapuk, és ahol kiemelten magas népsűrűség várható, ott biztosan jelen vannak a rohamrendőrök. A biztonságiak mindenkit megmotoznak, és minden csomagba belenéznek.

01:35
Nem meglepő, hogy kevesen vannak a reptéren; az utasok a székeken elnyúlva alszanak, a személyzet pedig a lehető legkisebb számban van jelen.

01:40
Apró érdekesség a sorban állás az átvizsgálásnál. Valójában nincs sor: kétpercenként érkezik egy-egy utas. Olyan, mint a Shrek című filmben, amikor Shrek megérkezik a várba, és a kordonok között kellene várakoznia – pedig rajta kívül senki nincs ott. Itt a fémkordonok miatt körbe kell szaladgálnom a teljes várót, hogy elérjem a személyzetet. Ugyanez megismétlődik az útlevélellenőrzésnél. A kordonok mozgathatók, de nem akarom, hogy a személyzet szemtelenségnek vegye, ha megnyitom őket.

02:00
Egész logikusan kialakított reptér ez, nekem szimpatikus. A középső részen egy kétszintes, plázaszerű vámmentes üzletsor van, éttermekkel. Jobbra-balra hosszú folyosók, mozgójárdákkal az egyik oldalon, beléptető kapukkal a másikon.

02:05
Hajnali kettő és hat között egyetlen gép sem indul. Valószínűleg a körülöttem lévők sem találtak jobb megoldást az éjszakai közlekedésre. Bár a reptéri metró is üzemel éjjel, a Boszporuszon való átkelés így is körülményes.

02:39
Az épület legvégében, az utolsó sorban keresek néhány üres széket. Amennyire lehet, kényelembe helyezem magam.

05:30
Ez a sok ember hogy került ide az éjszaka közepén? Hat órakor több gép is indul, biztosan azokra várnak. Úgy aludtam, hogy észre sem vettem, hogy közben megtelt a váró. Ezek után örülök, hogy a táskámat a fejem alatt lévő szék lábához kötöttem.

07:15
Éppen kávézót keresek, amikor bemondják, hogy utolsó figyelmeztetés: azonnal várják a Hurghadába tartó utasokat. Szóval, mégis a tegnap esti volt az utolsó török kávém.
Kiderült, hogy az indulási idő azt jelenti, hogy a gép 07:45-kor felszáll, nem pedig akkor érkezik az utolsó utas. A beszállást ráadásul bonyolítja, hogy a gép valahol a kifutópálya végén parkol, és busszal visznek oda minket.

07:45
Nincs tele a gép, így találok egy ablak melletti üres helyet. Emiatt duplán szerencsésnek érzem magam: kényelmesen kinyújthatom a lábam, és még videózhatom is a felszállást. Jó döntés volt, mert épp akkor kel fel a nap, amikor a felhők fölé érünk. Dupla szerencse.

08:15
A személyzet gyorsan kiosztja az ételt és italt. Nem kérek kávét, de szomjas vagyok. Valamiért nem fogadják el a bankkártyámat, és nem akarom előkotorni a tízeurósomat a táskám mélyéről.

08:25
A stewardess nagyon kedves: visszajön egy pohár csapvízzel. Megható a figyelmessége.

2025. január 5.