könyvélmény

Sally Rooney

Eddig megjelent mind a négy könyvet kiolvastam; viszonylag nagy lendülettel. Mivel számomra ezek amolyan nyári, strandolós olvasmányok voltak, így két úszás közt nemhogy nem volt nálam ceruza, hogy jegyzeteljek, a fürdőruhával együtt négyből két könyvet úgy elpakoltam, hogy azóta sem került elő; a másik kettő eleve felhőben volt. Megpróbálok visszaemlékezni olvasmányélményeimre.


szombat, 2026. 04. 04.

Normális emberek

Ezt konkrétan egy ültőhelyemben olvastam el. Nekem bejött; az újszerűsége, a modernitása miatt. A miértekre nem emlékszem, de az konkrétan megvan, hogy végig izgultam; úgy, hogy magam is tudtam, hogy az egyetemisták szerelmi életének feldolgozása kevés meglepetést tartogat; legalább egyszer szeretkeznek, többször összevesznek, tépelődnek, vajon biztosan a legjobb döntéseket hozták-e meg.

Az írói stílusa tetszett meg nagyon; olyannyira, hogy másoktól ennyi vekengést mástól nem biztos, hogy ilyen szorgalommal olvastam volna; bírom a romantikát, de néha még nekem is tudna túl sok lenni, itt jók voltak az arányok.

Talán az is tetszett, hogy maga a romantika mellett kapunk egy kis társadalomábrázolást. Itt valahogy nem zavart, hogy volt olyan, amikor túlnyúltak a leíró részek.

Amúgy egy kisvárosból indulunk, ahol a főszereplőink még középiskolások. Megyünk velük az egyetem utánig. De úgy tűnik, sorsuk nem egybeforr, hanem egybefonódik; fura hasonlat ez a fonat; gyakran keresztezik egymást, néha egészen eltávolodnak, de elszakadni sosem tudnak.

Amikor azt mondom, hogy néha idegesített, akkor arra gondolok, hogy helyenként úgy szidtam a szereplők kitalált életét, mint a kocsmában azt, aki nincs ott.

Baráti beszélgetések

Ez Magyarországon később jelent meg, csak a Normális emberek sikere után, azonban olvasás közben egyből levágtam, hogy innen merített az írónő a Normális emberekhez.

Nem, nem ugyanaz az írás. Nyilván azzal sincs gond, hogy tök ugyanaz a stílus, sőt vannak jelenetek, amik egy az egyben ugyanazt a sablont használják.

Kicsit olyan, mintha itt még túl sok dolgot akarna mesélni.

Ez a gondolat már az Intermezzo c. könyv után válik egyértelművé, ahol majd jól látszik egy letisztultságra való törekvés.

Olyannyira sok volt nekem ez az írás, hogy konkrétan a cselekményt fel sem tudom idézni, annyira aprólékos volt.

Van két férfi, két nő. Ők barátok – többnyire; néha egymás felszarvazói; szóval vannak benne baráti játszmázások, összeveszések, kibékülések, szeretkezések, féltékenységek.

Itt is megvan az a szokásos, hogy vegyes társadalmi csoportokból jönnek. Egészen eltérő pénzügyi és társadalmi háttérrel rendelkeznek a szereplők. Szóval ezeket a teljesen változatos előtörténeteket nagyon finom érzékkel rakosgatja egymással szembe.

Hová lettél, szép új világ?

Ennek a könyvnek a konkrét cselekményére nem is emlékszem.
Az van meg, hogy a főhős sokat sétált a tengerparton, és már emiatt is szimpatikus volt.
Sok olyan okfejtése volt, ami logikus; habár nem teljesen értettem vele egyet, de nálam ez nem is szempont; ennek ellenére még lehetünk egy hullámhosszon.

Rákerestem a neten.
De a cselekmény még mindig egy kicsit kusza.
Mint az előző két regényében, van egy csapat fiatal, akik keresztbe-kasul udvarolnak és szeretkeznek, néha változó helyeken Európában.
A lényeg továbbra is: folyton-folyvást keresik önmagukat, de sehol sem találják.

Jut eszembe, itt láttam először izgalmasan megcsinálva, hogy a levelezéseket olvassuk. Ebben nagyon jók voltak!

Sokat írnak arról, hogy megérett a világunk a pusztulásra. Ám ők nem a nihilt nézik. „Éppen annyira lehet szeretni és utálni ezt a könyvet, mint az életet… „

Küldök neked levelet 👋 a kézírásommal

Napról napra, kézzel írt levél.

Nem spammelünk!
További információért olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat .