Tenger előtt, felett, bennem
Van az a fajta nap, amikor egy átszállásból váratlan ajándék lesz. Nizza partján még egyszer megszólít a tenger, mielőtt az ember visszaérkezik a hétköznapokba. Egyetlen napba sűrűsödik bele búcsú, szépség, utazás és valami nehezen elengedhető belső hullámzás.
Itthon a kék székek között
Monaco fényei felvillannak a gép ablakából, és már érzem is: megérkeztem. Nizza nem a lakcímem, mégis itt a legkönnyebb kimondani, hogy „itthon vagyok”. A tenger fehér zaja, egy bagett, és a híres kék székek: ennél őszintébb díszlet nem is kell.
