Távozó érzések

Hol van Egyiptom? A poros sikátorok és a luxus üdülőtelepek között. Egy álmokkal telt, jövőkép nélküli sivatagban. Szeresd, támogasd!

---

16:45
Taxi leintése két perc alatt, Hurghadában kifejezetten lassúnak számít, ám a Sheraton Road strandjai januárban néptelen helynek számítanak. Újabb két perc, mire megállapodunk a háromszáz fontos viteldíjban, amikor a reptéren kiszállók már ötszáz fontot kért el – éppen az ilyen magatartás miatt alkudtam le előre háromszázig; szerintem is ötszáz a reális összeg a húszperces útért.

16:50
Apró szívfájdalom, a srác nem volt hajlandó török kávét főzni nekem; sebaj.

16:55
Mielőtt belekezdek a reptéri tortúrába, a mosdóban lecserélem a pólómat és a még nedves fürdőruhámat egy intelligens európai jelmezére.

17:10
A tervezett 19:15-höz képest félórás késéssel indul a gépem. Ez egy éjszakai gép, tudvalevő, hogy ezek mindig késnek, ezért én úgy terveztem, hogy csak hajnalra érkezünk Lyonba, szóval jól állunk idővel.

17:49
Pontosan fél órával ezelőtt mondtam az egyik ellenőrző pontos csajnak, igazából nem is akarok innen elmenni.
Hát most ezek után megváltozott a véleményem.
A kis kulcstartóért legombolt tőlem egy pénztáros tizenhárom dollárt. Akkor lett volna legalább egyiptomi módra korrekt, ha mielőtt kezembe nyomja a számlát, előtte közli, hogy amúgy ez tizenhárom és fél dollár.

17:51
Szóval távozásképpen qrvára megtanultam: mindig az az első kérdés, mennyibe kerül. Mert ugye az alap, hogy árakat nem tüntetnek fel sehol.

17:52
A vámmentes boltba belépve, még azon gondolkodtam, mi a francért áll fixen egy biztonsági őr a pénztáros mellett; rögvest megértettem, miután még bennem is felmerült, hogy beleverem a srác képét a pultba, amikor csak azután szól, hogy mennyi dollárt fog lehúzni a kártyáról, miután kiteszem neki a kétszáz (egyiptomi) fontos bankjegyet; a parton harmincért vehettem volna ilyet, de én most a maradék aprómat akartam volna elkölteni.

17:53
Igazából az a hülye, aki nem vágja az arcába ilyenkor a cuccost; de nyilván a személyzetnek is meg lett tanítva, melyik az a pont, amely után a vevő már beleélte magát a termékbe.

18:14
Tizenöt perce fel-le sétálok az épületben, de nem találok olyan stratégiát, ami lehoz a plafonról.

18:15
Most bele se merek gondolni, hogy egyébként, miután már bent vagyok a vámmentes területen, ami ugye jogilag a két országhatár közötti terület, hogy ezek után, miközben felszállok a repülőgépre, vajon hányszor fogják még elkérni a kib@szott útlevelemet, és közben hányszor fogják még szétszedetni velem a táskámat, és még mi mindent kell majd kifizetnem.

18:20
Európában jártam olyan reptéren, ahol egyetlen egy emberi kontakt volt (beleértve a parkolót, kávézót, ellenőrzéseket), amikor közvetlen a reptér ajtajában megnézték, biztosan arra a járatra szól-e a jegyem.

18:45
Miután sikeresen elfogyasztottam a kívül rózsahabos, belül szikkadt muffinomat, a hangulatom is kezd rendeződni, beletörődni.

18:53
Ez így mókás, a szöveg elsőként oroszul van kiírva, és mellé dollárban adják meg az árakat, csak a következő sorban lohol az angol felirat. Az egyiptomi fontot el sem fogadják.

19:02
Mondanám, hogy inkább eszek és iszok Franciaországban – ha már velük megegyező árakat kérnek a reptéri büfében (a szuvenír boltban pedig még ennél is többet) –, de én most vagyok szomjas. Amúgy, három kilométerrel odébb a városban pontosan tized ennyit fizettem egy vízért.

19:31 

Hogy is néz ki itt egy reptéri folyamat?

•  Rögtön az épület bejáratánál egy rendőr megnézi az útlevelet (felületesen).
• Az ajtón belül – a toalett után – történik egy teljes reptéri átvizsgálás:
  fémdetektorok, röntgengép, mezítlábra vetkőzés, alapos motozás.
• Egy rendőr megnézi az útlevelet, megkérdezi, hova megyek;
  itt el kell magyaráznom, hogy miért megyek Franciaországba, amikor nem is vagyok francia.
• Ha már kész van előre az online bejelentkezés a légitársaság honlapján, nem számít, mindenkinek nyomtatnak egy új beszállókártyát, tehát mindenki sorba áll a bejelentkező pultnál is.
  • Itt el kell magyaráznom, hogy igen, az európai uniós útlevelemmel beengednek Franciaországba.
  • Lemérik a csomagokat.
  • Adnak egy rózsaszín formanyomtatványt,
  • amire az utas ráírja azon adatait, amelyek a beszállókártyán és az útlevélben is szerepelnek
    (toll az nincs, asztal csak egy van).
  • A határőr elveszi a rózsaszín lapot (nem nézi meg), lemásolja az útlevelet (nem nézi meg), tesz egy kilépő pecsétet a belépési vízum mellé.
• Egy újabb rendőr megnézi, megvan-e a pecsét az útlevelemben.
• Utána történik a reptéri átvizsgálás: fémdetektorok, röntgengép, mezítlábra vetkőzés, alapos motozás.
• A következő rendőr már – a feladata szerint sem – nem néz semmit, csak tesz egy pecsétet a beszállókártyámra, mellyel jelzi, a biztonsági átvizsgálás megtörtént.

Viszont, a repülőgépbe való beszállítás sehol nem látott gyorsasággal történik.

A srác, egyszerűen csak lehúzza a kezemben szorongatott vonalkódot;
ha nem sikerül egy másodpercen belül lehúzni a vonalkódot,
akkor a mögötte álló rendőr kiemeli a pácienst a sorból.
Kétszázharminc utast, kétszázharminc másodperc alatt terelnek be a gépbe.
A légiutas kísérő is elolvassa a beszálló kártyát és mutatja a helyemet,
nem kell keresgéléssel tölteni az időt .

Ennek az európai szemnek kissé fura , helyenként komikus folyamatnak

van egy tanulsága:

sokkal hatékonyabb, ha mindenkinek nyomtatnak egy új, teljesen egységesen kinéző beszálló kártyát,
amit ha az utas a homlokára ragaszt / nyakába akaszt / mellény zsebénél tart,
akkor az összes segítő és ellenőrző személyzet
késlekedés nélkül tud együttműködni.

19:53
Ezeknek a francia easyJet-hölgyeknek van a legjobban szabott ruhájuk.

19:55
Hurrá, repülünk! Imádom. Egyiptom után, Görögország és Olaszország felett fogunk elhaladni, mire megérkezünk Lyonba.

20:30
Spotify-ra bíztam a zenei ízlésemet, és ezen a ponton rájövök, hogy rock and roll rajongó is vagyok. Köszönöm ezt Zsuzsa néninek és Sanyi bácsinak, a gyermekkori szomszédaimnak, akikhez, ha átmentünk, mindig volt a kezük ügyében egy Fenyő Miklós bakelit lemez is.

23:51
Frissítettem a telefont, miután földet értünk, és a meteo applikáció hirtelen átváltott 27 Celsius-fokról mínusz kettőre. Még nézni is fáj.

Muszáj megérkezni a mindennapokba?