Utolsó vendég, első csomagok
Az utolsó vendég még ebéd után integet, én meg már a napágyakat pakolom és fejben a következő költözési epizódot írom. Egy búcsúebéd, ami elveszi az étvágyam, egy postára adott doboznyi ajándék és egy utolsó esti séta a szomszéd falu játékautó-múzeumáig keretezi a szezonzárást. Zárul a hotel, de a saját történetem most kezd igazán kinyílni.
Délben távozik az utolsó vendég.
Reggel nyolc óta pakolom a napágyakat, téliesítem az úszómedencét, lekapcsolom a kültéri világításokat, az igazgató úrral egyeztetek a további teendőkről.
A recepciós lányról nemcsak az derül ki, hogy csodás érzéke van a természetes sminkhez, hanem az is, hogy szemtelenül fiatal: huszonkét éves! Néha olyan érzékien tud nézni, hogy az már szemtelenség.
Közös búcsúebéd a kollégákkal. Muszáj volt egy asztalhoz ülnöm a takarítónővel. Nem is volt étvágyam.
Ötkor leteszem a munkát, és hozzákezdek a költözés következő epizódjához. Minden cuccomat becsomagoltam, előkészítettem szállításra. Maradt csupán egy plusz fordulóra való holmim, szóval ma nem is szükséges Avignonba mennem a raktárhelyiségbe; majd holnap, aztán a maradékot elviszem szerdán, az utolsó napom után.
Egy nagy dobozt feladtam postán pénteken. Remélem, megérkezik egy hét alatt, mert jövő hét végén találkozom Zsófival; ciki, ha nem dolgozik gyorsan a posta, mert az összes ajándékot feladtam postán. Ez így kényelmesebb, mint repülőn szállítani, és nem is drágább.
Este átmegyek a szomszéd faluba, még egyszer, utoljára; szendvicset eszem és sütizek, és megnézem az új játékautó-múzeum–boltot. A bácsinak a makettépítés a hobbija, ezeket mutatja be és adja el.
Les Baux, 2025.11.02., vasárnap.
Last Guest, First Boxes
The last guest is still waving after lunch while I’m already stacking sun loungers and plotting the next episode of my move in my head. A farewell lunch that kills my appetite, a box full of presents sent by post and one last evening walk to the toy-car museum in the neighbouring village neatly frame the end of the season. The hotel is closing, but my own story feels like it’s just about to open up.
At noon the last guest leaves.
Since eight in the morning I’ve been packing away the sun loungers, winterising the swimming pool, switching off the outdoor lights and going over the remaining tasks with the manager.
About the receptionist I’ve learnt not only that she has a wonderful sense for natural make-up, but also that she is shamelessly young: twenty-two years old! Sometimes she can look so sensually that it feels almost impertinent.
We have a farewell lunch together with the colleagues. I had to sit at the same table as the cleaning lady. I didn’t have much of an appetite.
At five I put down my work and start the next episode of the move. I’ve packed all my stuff and prepared it for transport. I only have enough things left for one extra run, so today I don’t actually need to go to Avignon to the storage unit; I’ll go tomorrow, and then I’ll take the rest on Wednesday, after my last day.
On Friday I sent a big box by post. I hope it arrives within a week, because next weekend I’m meeting Zsófi; it’ll be awkward if the post is slow, because I mailed all the presents. It’s more comfortable this way than carrying them on the plane, and not any more expensive.
In the evening I’m going over to the neighbouring village one more time, for the last time; I’ll eat a sandwich and some cake and have a look at the new toy-car museum-shop. The old man’s hobby is building models; he exhibits and sells his creations there.
Les Baux, Sunday, 02/11/2025.
Dernier client, premiers cartons
Le dernier client fait encore un petit signe après le déjeuner, pendant que je range déjà les transats et que j’écris dans ma tête le prochain épisode du déménagement. Un déjeuner d’adieu qui me coupe l’appétit, un carton de cadeaux expédié par la poste et une dernière promenade du soir jusqu’au musée de petites voitures du village voisin encadrent joliment cette fin de saison. L’hôtel ferme, mais mon propre récit, lui, semble à peine commencer.
À midi, le dernier client s’en va.
Depuis huit heures du matin, je range les transats, j’hiverne la piscine, j’éteins les éclairages extérieurs et je fais le point avec le directeur sur les tâches restantes.
De la réceptionniste, je découvre non seulement qu’elle a un sens incroyable du maquillage naturel, mais aussi qu’elle est outrageusement jeune : vingt-deux ans ! Parfois, elle a un regard tellement sensuel que ça en devient presque insolent.
Déjeuner d’adieu commun avec les collègues. J’ai été obligée de m’asseoir à la même table que la femme de ménage. Je n’avais même pas faim.
À cinq heures, je pose les outils et j’attaque le prochain épisode du déménagement. J’ai emballé toutes mes affaires, prêtes pour le transport. Il ne me reste plus qu’un seul trajet de plus à faire, donc aujourd’hui, je n’ai même pas besoin d’aller jusqu’à Avignon, au box de stockage ; j’irai demain, puis j’emporterai le reste mercredi, après ma dernière journée.
Vendredi, j’ai envoyé un gros carton par la poste. J’espère qu’il arrivera en une semaine, parce que le week-end prochain je vois Zsófi ; ce serait un peu la honte si la poste traîne, vu que j’ai expédié tous les cadeaux. Comme ça, c’est plus confortable que de les transporter en avion, et pas plus cher.
Le soir, je passe au village voisin, encore une fois, pour la dernière fois ; je mange un sandwich et quelques gâteaux, et je vais voir le nouveau musée–boutique de petites voitures. Le monsieur a pour hobby de construire des maquettes ; il les présente et les vend là-bas.
Les Baux, dimanche 02.11.2025.
