Talp alávaló mondatok
Péntek este: tenger, város, hegy és aréna — talppal fékezve, talpalávaló ritmusokra. Klasszikus fényképezőgéppel minden részlet számít, a végén pedig a homokban jár a láb. Jó este lett, és remélem, lesz még ilyen hétvégém.
Saint-Rémy-de-Provence, 2025. 09. 26. péntek este
Azért jó klasszikus fényképezőgéppel fotózni, mert az ember akaratlanul is odafigyel a részletekre.
Mint ma délelőtt a tengerparton, ahol egy bikát ábrázoló szobor redőit figyeltem, meg a mögötte lévő virágokat — most épp a fák leveleit —, ahogy a diszkós robotlámpák alulról megvilágítják.
Délben a talpam körül piciny halak úszkáltak a tengerben, vacsora után a meredek hegyi úton lépdeltem lefelé, most pedig az aréna homokjában járom a ritmust.
Hát igen, élni tudni kell!
(Nem akarok fennhéjázó lenni: azt gondolom, másoknak másért szép az élete, nem kevesebb az enyémnél. Abban viszont biztos vagyok, hogy én nagyon is élek…)
Szóval, péntek–szombat a szabadnap. Ha már automatikusan felébredek hatkor — ha kell, ha nem —, akkor ma előre megfontolt szándékkal a szabadnapomon is kimászok korán az ágyból, hogy az ebédet már derékig a tengerben ülve fogyasszam el.
Derékig: ezt úgy értem el, hogy a bokáig érő vízben leültem. Aztán a kezembe vettem a gyümölcsöket.
Este hatra már vissza is értem a városba. Semmi értelme nem lett volna Saintes-Maries-ben maradni, de igény sem volt rá: egy kis úszásnál nem gond, ha a tenger hűvös, de napozni és a parton lófrálni nekem már kevés a huszonöt Celsius-fokos levegő.
Ilyenkor veszem észre, hogy alkalmazkodtam a mediterrán klímához; plusz huszonkét fok alatt pulóvert húzok, tizennyolc alatt pedig elkezdem keresni a télikabátomat.
Tehát mivel ma már csak egy rövid úszás volt a cél, és ebben a kis faluban amúgy sincs semmi program ma este, délután vissza is megyek a városba. Arles-ben — míg bevárom a következő buszt — iszom egy sört. Praktikus, amikor a buszmegállóban van a söröző; a buszhoz legközelebbi asztalnál olvasok, amíg várok.
Hétkor a hotelben vacsorázok. Aztán indulok is hegyet mászni.
Légvonalban csak nyolc kilométer Saint-Rémy, de az a hegy másik oldala. A meredek lejtőt már nem bírják a biciklim fékjei; megint talppal fékezek.
Bodega van ma este. Ez része a ma kezdődő ünnepi hétnek: bikák, lovak, táncosok, énekesek, vidámpark, bulik, össznépi szórakozások.
Tehát az egykori bikaviadalok arénájában ma sörcsapok, diszkófények, LED-fal, DJ és táncoló emberek vannak.
Ez a DJ picit jobb, mint egy internetes lejátszási lista.
Persze minden csak mihez képest: ez egy jó este, jó zenékkel; az emberek élvezik, köztük én is. Annyi, hogy láttunk már ennél ügyesebb lemezlovast is.
Hajnali egyig rúgom a port az aréna homokjában.
Remélem, lesznek még ilyen hétvégéim.
Foot-Stomping Lines
Friday night: sea, city, mountain, and arena — braking with my soles, dancing to stomper beats.
With a classic camera every detail matters, and by the end my feet are in the sand.
A good night — and I hope there are more like this.
Saint-Rémy-de-Provence, Fri, 2025-09-26, evening
Shooting with a classic camera is great because you end up paying attention to details.
Like this morning at the beach: I studied the folds of a bull statue, the flowers behind it — and now the tree leaves — as disco moving lights illuminate them from below.
At noon tiny fish swam around my feet in the sea; after dinner I picked my way down a steep mountain road; and now I’m keeping time in the arena sand.
Yes, you have to know how to live!
(I don’t mean to be smug: other people’s lives are beautiful for other reasons, not lesser than mine. But I’m sure of one thing: I am very much alive…)
So, Friday–Saturday are my days off. Since I wake up at six by default — whether I need to or not — today, with premeditation, I’ll crawl out of bed early even on my day off so I can have lunch sitting waist-deep in the sea.
Waist-deep: I achieved that by sitting down in ankle-deep water. Then I took the fruit in my hands.
By six in the evening I was back in town. There was no point staying in Saintes-Maries, and no desire either: for a quick swim cool water is fine, but for sunbathing or loitering on the beach, twenty-five degrees isn’t enough for me.
That’s when I notice I’ve adapted to the Mediterranean climate; below twenty-two I put on a sweater, and below eighteen I start looking for my winter coat.
So since today’s goal was just a short swim — and because there’s nothing on in that small village tonight anyway — I head back to the city in the afternoon. In Arles, while I wait for the next bus, I have a beer. It’s handy when there’s a bar at the bus stop; I read at the table closest to the bus while I wait.
At seven I have dinner at the hotel. Then I set out to climb the hill. In a straight line Saint-Rémy is only eight kilometers, but it’s on the other side of the mountain. My bike’s brakes can’t handle the steep descent; I’m braking with my soles again.
There’s a bodega tonight. It’s part of the festival week that starts today: bulls, horses, dancers, singers, funfair, parties, a whole-town celebration.
So in the former bullring tonight there are beer taps, disco lights, an LED wall, a DJ, and people dancing.
This DJ is a bit better than an internet playlist.
Of course, it’s all relative: it’s a good night with good music; people are enjoying it, me included. It’s just that we’ve seen more skillful DJs.
I kick up dust in the arena sand until 1 a.m.
I hope I get more weekends like this.
Phrases qui font taper du pied
Vendredi soir : mer, ville, montagne et arène — je freine avec les semelles et je danse sur du « talpalávaló ».
Avec un appareil classique, chaque détail compte ; à la fin, les pieds battent le sable.
Belle soirée — et j’espère en vivre d’autres comme celle-là.
Saint-Rémy-de-Provence, ven. 26/09/2025, soirée
Photographier avec un boîtier classique, c’est bien, parce qu’on fait attention aux détails presque malgré soi.
Comme ce matin à la plage : j’observais les plis d’une statue de taureau, les fleurs derrière — et maintenant les feuilles des arbres —, telles que les éclairent par dessous des lyres de discothèque.
À midi, de tout petits poissons nageaient autour de mes pieds dans la mer ; après le dîner, je descendais la route de montagne raide ; et maintenant je marque le rythme dans le sable de l’arène.
Eh oui, il faut savoir vivre !
(Je ne veux pas fanfaronner : je pense que la vie des autres est belle pour d’autres raisons, pas moins que la mienne. En revanche, je suis certain d’une chose : je vis très intensément…)
Donc, vendredi–samedi, c’est repos. Puisque je me réveille à six heures automatiquement — que ce soit nécessaire ou non —, aujourd’hui, de propos délibéré, je sors tôt du lit même mon jour off pour déjeuner assis dans la mer jusqu’à la taille.
Jusqu’à la taille : j’y suis parvenu en m’asseyant dans l’eau jusqu’aux chevilles. Ensuite, j’ai pris les fruits en main.
À dix-huit heures, j’étais de retour en ville. Ça n’aurait servi à rien de rester à Saintes-Maries, et je n’en avais pas envie : pour une courte nage, l’eau fraîche va bien, mais pour bronzer ou traîner sur la plage, vingt-cinq degrés ne me suffisent pas.
C’est là que je vois que je me suis adapté au climat méditerranéen ; en dessous de vingt-deux, je mets un pull, et sous dix-huit, je commence à chercher mon manteau d’hiver.
Donc, comme le but du jour n’était qu’une courte baignade — et qu’il n’y a rien au programme dans ce petit village ce soir —, je retourne en ville l’après-midi. À Arles, en attendant le prochain bus, je bois une bière. Pratique quand le bar est à l’arrêt de bus ; je lis à la table la plus proche du car pendant l’attente.
À dix-neuf heures, je dîne à l’hôtel. Puis je pars gravir la colline. À vol d’oiseau, Saint-Rémy n’est qu’à huit kilomètres, mais c’est l’autre versant. Les freins de mon vélo ne tiennent plus la descente raide ; je freine de nouveau avec la semelle.
Il y a une bodega ce soir. C’est une partie de la semaine de fête qui commence : taureaux, chevaux, danseurs, chanteurs, fête foraine, soirées, liesse générale.
Ainsi, dans l’ancienne arène de corrida, il y a ce soir des tireuses à bière, des lumières de boîte, un mur de LED, un DJ et des gens qui dansent.
Ce DJ est un peu meilleur qu’une simple playlist en ligne.
Bien sûr, tout est relatif : c’est une bonne soirée, avec de bonnes musiques ; les gens s’amusent, et moi aussi. Disons qu’on a déjà vu des DJ plus habiles.
Je tape du pied dans le sable de l’arène jusqu’à une heure du matin.
J’espère avoir encore des week-ends comme celui-ci.
