Catalan Strand és pisztácia

Bár az időjárás borús hangulatot jósolt, én mégis a strandon kötöttem ki, egy pisztáciás pizza előtt. Szokatlan, de valahogy kényelmesebb volt egy emeletes ágyon tölteni az éjszakát, mint egy függőágyban a tenger halk morajlása felett, két fenyőfa között. Néha a kiszámíthatatlanság hozza a legjobb élményeket.

---

A napot a sarki pékségben kezdem: málna, csoki, kávé. Ha már itt vagyok, úgy döntök, megnézem a belvárosban az éppen aktuális kiállítást a háborúról. Itt, Dél-Franciaországban, az 1944-es évre emlékeznek, nem a háború végére. Marseille-t 1942-ben elfoglalták a németek (ha jól emlékszem), és 1944-ben partra szálltak az amerikaiak, akik természetesen végigbombázták a vidéket, a „felszabadítás” nevében. Ezt az évfordulót ünneplik most.

Az amerikaiakról sokszor az a benyomásom, hogy 1940 óta nem csinálnak mást, csak fenntartják a háborút kiszolgáló gyáraikat. Nem számít, milyen háborúról van szó, a lényeg, hogy eladhassanak valamilyen háborús infrastruktúrát. Az sem gond, ha később fizetnek, hisz kölcsönnek tekintik. A különbség az amerikaiak és más nemzetek bevonulása között? Az amerikaiak végül kivonulnak, nekik csak gazdasági érdekeik vannak. Olyan, mintha csak az új játékszereiket akarnák tesztelni – idegen földön.

Bár fáztam, felültem a strandra tartó buszra, mert az internet szerint néhány órára kisüthet a nap. Szerencsém volt, mert szinte végig ragyogott a nap, és a homokon, ahova nem vetettek árnyékot a nagy házak, igazi nyári hangulat volt.

Az ebéd ismét gyümölcsből, szalámiból és sajtból állt, majd a kellemes időben elszundítottam. Az úszás ma is igazi bátorságpróba volt, mivel a víz épp olyan hideg volt, mint egy olimpiai medence. De szégyen lett volna kimaradni, miután a lányok is megmártóztak. Pár karcsapás után büszkén kifeküdtem a napra, immár hivatalosan is úsztam ezen a hétvégén. Persze arról nem beszélek, hogy húsz percig beszélgettem magammal derékig a vízben, azon tűnődve, hogy normális vagyok-e. A hangok szerint meghibbantam, tehát rögtön fejest ugrottam a mélyebb részbe. 🙂

Vacsorára a kikötőben kötöttem ki. Nem terveztem pénzt költeni, de ha már volt időm a vonat indulásáig, úgy döntöttem, stílusosan töltöm el. A naplemente fényeiben a felkelő holdat kerestem, miközben pisztáciás burrata pizzát rendeltem.

Marseille, 2024. szeptember 16. hétfő