A nem váratlan habparti
Ha egyszer már eláztál egy falu habpartiján, legközelebb illene előre számítani rá. Mégis, a meglepetés idén is pont úgy ért, mint tavaly – habnyakig, bőrcipő bánat. Egy augusztusi éjszaka tánccal, vízzel és sok nevetéssel.
- Fontvieille, 2025.08.02. szombat.
A tavalyi év után gondolhattam volna, hogy idén is habpartiba fogok csöppenni.
Gondoltam is rá sokat, de pont úgy jártam, ahogy tavaly: csak utólag találtam meg a programleírásban.
Szóval ezen a hétvégén Fontvieille-ben fogadalmi ünnepség-sorozat zajlik.
Ez kicsit olyan, mint nálunk a búcsú: ünnepi bikák, vidámpark, koncertek, folyamatos utcabál.
A poént már lelőttem, a többi elképzelhető.
Napközben munka, kertészkedés, délután alvás,
majd megint wc szerelem : már két hete vödörből öntöm le, ma megint az egyik csövet szereltem.
Napnyugtakor indulok a szomszéd faluba.
Annyi rutinom már van, hogy csak a legszükségesebbeket viszem magammal.
Azt az inget veszem fel, ami gyorsan szárad.
A cipőn elgondolkodom; most sajnálom, hogy két hónapja nem vettem meg azt az úszócipőt.
Nem olvastam sehol, de a tavalyi, fergeteges hangulatú elázás után jobb elővigyázatosnak lenni.
Vagyis hát… Jobb lett volna egy strand lepedővel érkezni az éjszakába – ha már amúgy is, nem tudtam, de sejtettem mi fog történni.
Hajnali egyig táncolok, a szabad ég alatt, ahol egy fa ágáról hullik alá a nyakig erő habtenger.
Azt hiszem, a mokaszin bőrcipőm most nem szeret engem.
Én viszont nagyon is szeretem az életem.

Meglepetések éjszakája
Ezeket is érdemes megnézni
Egy kolumbiai DJ, egy konyhai pletyka, és egy hosszú nap vége
2025. július 16.
Amelyet végül nem láttunk
2025. szeptember 1.

