Élveztem a helyzetet …

Ez a kis beszámoló egy fantasztikus hétvégét idéz meg Fontvieille-ben, ahol egész nap mozgalmas programok, élmények és gondolatok pörögtek, ráadásul egy rakás apró részlettel fűszerezve.

---

Fontvieille, 2025‑08‑30–31. szombat, vasárnap.

A péntek éjszaka

a szomszéd falu egy újabb nagyszerű éjszakájában ért véget. Fontvieille-ben valaki nagyon ért a programszervezéshez, mert unalmas eseményt még nem láttam náluk (pedig nálam az unalmas–érdekes tengelyen magasra lett tolva a mérce), legyen szó akár egy sima vásárról vagy egy többnapos fesztiválról.

Ezek után szombaton

sikerült délelőtt tízig aludnom. A bringa akksiját elfelejtettem feltölteni, szóval kellemeset sétáltam a három kilométerre lévő buszmegállóig, majd várakozás közben még egy süti is jól esett.

A délutáni program: fotókiállításokat nézni; emellett sétáltam egyet az Arles-i folyóparton.

Visszaérkezvén örömmel konstatáltam, hogy a bicikli akksiját sikeresen rátettem a töltőre, viszont a töltőt elfelejtettem hálózatba dugni. Azonban emiatt nem hagyom ki a ma esti bulit. Ha majd teljesen lemerül a bringa, akkor hajtom humán erővel.

Először Maussane a célpont, mert ma még nem ettem semmit a péksüteményeken kívül.
Nagyon is megmozgatja a fantáziámat, amikor a pizzériában, már a második találkozásra, név szerint üdvözöl a cuki pultos lány…

Fontvieille: napközben bikaünnep, az éjszaka pedig egy felejthetetlen szabadtéri bulié. Nem táncoltam végig az egész éjszakát, ugyanis a fáradtságot erősítette, hogy napok óta derékfájással küzdök.

Szóval a divatos rapzenéknél leálltam a sarokba, és csak figyeltem, közben néhány röpke gondolatot felvéstem:

Érdekes lenyomata az itteni liberalizmusnak, hogy az itt divatos rapzenék között még nem hallottam női előadót, de harciasan puffogó pasikból annál többet.

Azért laza, amikor észre sem veszem, hogy a tánctéren bámulnak és mutogatnak. Van egy zene, ami olyan örök‑zöld partydal, mint nálunk a „Csavard fel a szőnyeget”, és én elkezdtem rá ugyanazt a rock and rollt járni, amit még gimnáziumban tanultam. Egy buliban nagyon feltűnő, ha valaki nem a mai divat szerint úgy ugrál, mint egy capoeira-bemutatón… Élveztem a helyzetet 🙂 .

„Mert a reakció reakciót szül.” Ezt akkor írtam fel, amikor láttam, ahogy hatalmas dühvel közeledik egy fickó a (tömött) táncparkett felé, és a vele szemben álló srácok egyszerűen oldalra léptek kettőt, hogy a méregzsák valahol máshol vezesse le a feszültségét. Bárcsak minden helyzetben működne ez a hozzáállás.

A dolgok szépsége, hogy miközben táncolok, nem tudok a telefonomra firkálni, így nem tudom magam kivonni a környezetemből. Ezek után arra sem emlékszem, hogy az est végére hány gondolatfoszlány söpört végig a fejemen.

A budapesti problémás műanyag pohár-visszaváltó rendszerek figyelmébe ajánlom ezt a mindenki által elfogadott köztes megoldást: 
Az összes eseményen ugyanazt az elvet láttam működni, mely szerint a vendéglátók abból indulnak ki, hogy az emberek jelentős részét ez az egész nem érdekli; inkább hagyják elveszni a betétdíjat. Viszonyításképpen: egy (nem korsó, hanem:)  pohár sör három euró plusz egy euró maga a pohár.  
Vannak olyan szervezők, akik hangsúlyosan promózzák, hogy mindenkinek jobb, ha visszavisszük a poharat, de legtöbben csak kiragasztanak egy releváns posztert…  
A módszer mindig ugyanaz: bármikor, kérdés és késlekedés nélkül visszaadják a betétdíjat. Emellett az egész esemény alatt egy pincérnek csak az a dolga, hogy az összes magára hagyott poharat – és egyéb szemetet – haladéktalanul összeszedje, amit csak lehet, azt még ott helyben elmosogatják és újra használják.  
Én is jártam már úgy, hogy letettem az üres poharakat az asztalra, és tíz perc múlva már nem volt ott. Hisz, mint írtam, mindenki tudomásul veszi, hogy az emberek kilencven százaléka, amit kienged a kezéből, ott is fogja hagyni. Még senkit sem láttam azért reklamálni, mert begyűjtötték az üres poharát. 

Négy óra alvás után arra számítottam, hogy vasárnap

ásítani fogok, de jól bírtam a testi munkát. A délutánt viszont átaludtam.

Vasárnap este is van szabadtéri buli, viszont a következő hajnalra egy erős nyári vihart jeleznek a szakemberek; ha ehhez hozzáteszem, hogy még mindig fáj a derekam, akkor talán bölcsebb vasárnap este pihenni egy picit.

---

Here’s a vivid weekend snapshot from Fontvieille—packed with action, reflection, and those charming little quirks that make an ordinary trip unforgettable.

Fontvieille, August 30–31, 2025, Saturday and Sunday.
Friday night ended amidst yet another fantastic evening in the neighboring village. Someone in Fontvieille really knows how to organize events—I’ve never seen a dull moment there (and I’m someone whose “boring–interesting” bar is set high), whether it’s a simple fair or a multi-day festival.
After that, I managed to sleep in until 10 a.m. on Saturday. I’d forgotten to charge my bike’s battery, so I enjoyed a pleasant walk to the bus stop three kilometers away, and a pastry was a sweet bonus while I waited.
The afternoon plan: visit photo exhibitions; also, take a stroll along the Rhône riverbank in Arles.
Upon returning, I was glad to see that I had placed the bike battery on the charger—though I forgot to plug the charger into the socket. Still, I refused to miss the evening party. If the battery dies completely, I’ll power it with human energy.
First stop: Maussane, because I’d eaten nothing today except a few pastries.
It really sparks my imagination when the cute counter girl at the pizzeria already greets me by name on our second meeting…
Fontvieille: a daytime fiesta, and an unforgettable open-air party at night. I didn’t dance through the whole night—fatigue, amplified by days of back pain, made me pause. So I hung back in a corner while the trendy rap music played, jotting down a few fleeting thoughts:

• It’s an intriguing reflection of local liberalism that among the rap songs playing here, I haven’t heard a female artist yet—but plenty of fiercely spitting guys.
• It’s so cool when I don’t even notice that people on the dance floor are staring and pointing. There’s one song that’s a timeless party anthem—like “Csavard fel a szőnyeget” back home—and I started doing the same rock‑and‑roll moves I learned in high school. In a club, it’s very noticeable when someone isn’t jumping in today’s fashion, but instead like a capoeira demonstration… I loved it 🙂 .
• “Because reaction begets reaction.” I wrote that down when I saw a furious guy approaching the dimly lit dance floor, and the guys facing him simply stepped aside—so the bundle of anger could release his tension somewhere else. I wish that attitude worked in every situation.

A word for those dealing with plastic cup return systems in Budapest: consider this widely accepted middle-ground solution I saw at every event there:

• All venues seem to assume that most people don’t care—and often they just let the deposit vanish. For comparison: a beer costs three euros plus one euro for the cup.
• Some organizers actively promote cup returns as a benefit for everyone, but most just stick up a poster…
• The method is always the same: without delay or question, they refund the deposit on the spot. Plus, the waiter’s only job is to immediately collect all abandoned cups—and other trash—wash what they can right there, and reuse them.
• I’ve even left empty cups on the table and ten minutes later they were gone. Because, as I wrote, everyone understands that ninety percent of what you let go of you’ll leave behind. I’ve never seen anyone complain about their empty cup being collected.

The beauty of it was that while I was dancing, I couldn’t doodle on my phone—and thus couldn’t withdraw from the moment. By the end of the night, I can’t even remember how many thought fragments ran through my head.
After four hours of sleep, I expected to be yawning on Sunday—but I handled physical labor just fine. Still, I slept through the afternoon.
There’s another open-air party Sunday night, but experts are predicting a strong summer storm by dawn; with my back still aching, perhaps it’s wiser to rest Sunday evening after all.

---

Voici un instantané de week-end à Fontvieille, riche en vie, en réflexions et en petits détails charmants qui transforment un simple séjour en souvenir mémorable.

Fontvieille, samedi et dimanche 30–31 août 2025.
La nuit de vendredi s’est achevée dans la continuité d’une autre soirée formidable dans le village voisin. Quelqu’un à Fontvieille est vraiment doué pour organiser des événements : je n’y ai jamais vu d’ennui (et je suis du genre à avoir un haut niveau sur l’axe ennuyeux–intéressant), qu’il s’agisse d’une simple foire ou d’un festival de plusieurs jours.
Après cela, j’ai réussi à dormir jusqu’à dix heures samedi matin. J’avais oublié de charger la batterie du vélo, alors j’ai fait une agréable promenade jusqu’à l’arrêt de bus à trois kilomètres, et une pâtisserie était un délicieux bonus pendant l’attente.
Le programme de l’après-midi : visiter des expositions photo ; marcher aussi au bord du Rhône, à Arles.
En rentrant, j’ai constaté avec joie que j’avais posé la batterie sur le chargeur—mais j’avais oublié de brancher le chargeur. Cela dit, je ne comptais pas manquer la soirée. Si la batterie se vide complètement, je la propulserai avec ma force humaine.
Premier arrêt : Maussane, car je n’avais rien mangé aujourd’hui, sauf quelques viennoiseries.
Ça stimule tellement mon imagination quand la jolie serveuse de la pizzeria me salue déjà par mon prénom dès notre deuxième rencontre…
Fontvieille : fête le jour, et soirée inoubliable en plein air la nuit. Je n’ai pas dansé toute la nuit—la fatigue, amplifiée par des jours de mal de dos, m’en a empêché. Alors je me suis mis dans un coin pendant que le rap à la mode jouait, et j’ai noté quelques pensées fugitives :

• Il est intéressant de constater que, parmi les morceaux de rap à la mode ici, je n’ai entendu aucune artiste féminine—mais beaucoup d’hommes qui crachent leurs rimes avec force.
• C’est tellement cool quand je ne remarque même pas qu’on me regarde et qu’on me montre du doigt sur la piste. Il y a une chanson, un véritable tube de fête intemporel—comme “Csavard fel a szőnyeget” chez nous—et j’ai commencé à faire les mêmes pas de rock’n’roll que j’ai appris au lycée. Dans une soirée, c’est très visible quand quelqu’un ne saute pas selon la mode actuelle, mais comme une démonstration de capoeira… J’ai adoré 🙂 .
• « Parce que la réaction engendre la réaction. » J’ai noté cela en voyant un type furieux s’approcher de la piste de danse tamisée, et les gars en face ont simplement fait deux pas de côté—pour que le sac de rage puisse évacuer sa tension ailleurs. Si seulement cette approche fonctionnait toujours.

Un mot pour ceux qui s’occupent des systèmes de retour de gobelets en plastique à Budapest : voici une solution intermédiaire largement acceptée que j’ai vue à chaque événement :

• Tous les lieux appliquent le même principe, partant du fait que la majorité des gens n’en ont rien à faire ; ils laissent souvent le dépôt s’évaporer. Pour comparer : une bière coûte trois euros plus un euro pour le gobelet.
• Certains organisateurs promeuvent activement le retour des gobelets comme avantage pour tous, mais la plupart limitent cela à un simple poster …
• Le procédé est toujours le même : sans délai ni question, ils remboursent immédiatement le dépôt. De plus, le serveur se charge uniquement de ramasser immédiatement tous les gobelets et déchets abandonnés, lave sur place ce qu’il peut, et les réutilise.
• Il m’est même arrivé de poser des gobelets vides sur la table, et dix minutes plus tard, ils n’étaient plus là. Parce que, comme je l’ai écrit, tout le monde comprend que 90 % de ce qu’on laisse tomber, on l’oublie sur place. Je n’ai jamais vu quelqu’un se plaindre qu’on ait récupéré son gobelet vide.

Le plus beau, c’est que lorsqu’on danse, je ne peux pas griffonner sur mon téléphone—et je ne peux pas me retirer de l’instant. À la fin de la soirée, je ne me souviens même plus de la quantité de fragments de pensée qui ont traversé ma tête.
Après quatre heures de sommeil, je m’attendais à bailler toute la journée dimanche—mais j’ai bien supporté le travail physique. L’après-midi, je l’ai quand même dormi.
Il y a une autre soirée en plein air dimanche soir, mais les prévisionnistes annoncent un orage d’été puissant pour la nuit ; et avec mon dos qui me lance encore, peut-être vaut-il mieux se reposer un peu dimanche soir après tout.

---