A konyhai pletykák és kalandok naplója

Két nap mosogatás után enyhén fáradtan, izzadtan, de lelkesen várom a holnapi napot, amikor reggel visszamegyek a roller szerelőhöz, ahol délután hagytam a járgányt. Ezután szépen továbbutazok Avignonba, ahol megint részt fogok venni a színházi fesztiválon. Péntek délután visszajövök Arlesba. Az a terv, hogy vagy a városban, vagy a következő faluban, Fontvieilleben fogok táncolni.

2024. július 10.
Amúgy a rolleren le van merülve, tehát péntek éjszaka vár rám egy olyan minimum két óra séta. Gondolkodok rajta, hogy mi lenne a jó megoldás, de feltölteni útközben nem tudom; vagy csak jelentős költségek mellett, például egy egyszerű kemping szállást kivenni, ahol van egy konnektor, az nyolcvan euró.
Jut eszembe, tegnapelőtt is bementem a városban, csak úgy kedvtelésből. Amíg úton vagyok, digitális könyvet hallgatok (mert a mesterséges intelligencia felolvassa), ha leülök valahol, akkor egy másikat olvasok.
A konyhában, mondjuk úgy, hogy most már kellemes légkörben lehet dolgozni. Nyilván senkinek a megítélése sem egyszerű, kevés dolognak van a világon csupán két oldala… Már nagyon látszik, hogy egy csomó ember nem kedvel egy csomó embert. Nekem is vannak véleményeim, amiket jobb lenne megtartani magamnak.
Tehát ugye van a három szakács és a hozzájuk tartozó pincérlány meg vannak a többiek. Nagyjából így lehetne meghatározni a konyhai pártpolitikát. Én szokás szerint mindkét pártot próbálom megérteni, és szokás szerint mindkét oldalon, nem egyértelmű jellemeket látok. (Gondolom, az én hátam mögött az én megítélésem sem egyértelmű.)
Nézzük a tavalyról megtartott személyzetet. A mosogató fiú egy kicsit autista vonásokkal rendelkezik, időnként konkrétan úgy viselkedik, mint egy óvodás; munkáját tekintve szerintem bárhol találunk nála rosszabbat. Ezzel nem azt mondom, hogy ő a legjobb, de elég jó ahhoz, hogy nehezen pótolható legyen. Igazán dühít, amikor a kollégák ugratják, csúfot űznek előle, mert (feltételezett) autistaként, gyakran gyerekesen viselkedik.
A cukrász srác egy egyéniség, az nem kérdés. Azt szereti, ha munkában magára hagyják, ennek ellenére folyamatosan keresi mások társaságát. Veszélyes, mert nagyon pletykás. Én mindig vigyázok azokkal, akik minden körülmények között kedvesek, mert ilyen nincs, valamikor valakinek biztosan hazudik, és nekem az efféle jellemekre nem biztos, hogy van szükségem. (Én például, ha éppen nincs kedvem, valakivel kedvesnek lenni, akkor inkább csendben maradok, nem fogok még egy báj csevejgést sem eljátszani.)
Az idősebb cukrász segéd egy stabil jellem, megbízhatóan és jól dolgozik. Nah, ő például, a legtöbb esetben bölcsen hallgat.
Az új szakács segéd fiúval nem sokat találkozom, munkában szorgalmasnak, tanulékonnak tűnik, munkaidőn kívül nem látom.
Úgy vagyok a három szakáccsal és a pincérlánnyal, habár nem szimpatikusak, de mára már sikerült elérnünk egy, mondjuk úgy, élhető légkört; alkalmazkodtunk egymáshoz, tudunk együtt dolgozni neheztelés nélkül; munkaidőn kívül nem fogok elmenni velük sörözni, az egyszer biztos.
A séf akármit megtesz, megteszi, hogy kompenzálja a saját kishitűségét. Emberként, lehet, hogy értelmes, de nem tudom eldönteni, hogy baromnak, paprikajancsinak, vagy páviánnak tartsam-e.
A helyettese néha egy tapló gyökér. Aki hajlamos nem odafigyelni a környezetére. Kicsit erőből megy neki helyzeteknek és dolgoknak. Látom, hogy tud normálisan beszélni az emberekkel. Látom, hogy nem buta gyerek, szóval nem kellene elítélni, de nekem az ilyen jellem nem szimpatikus; nekem egy ilyen ember túl öncélú.
A fiatal szakács srác ügyetlen, tapasztalatlan. Ezzel el is mondtam, miért nem minden helyzetben okos, miért másolja és követi a környezetét. Egyszer talán még ügyes lesz és jó fej, de jelenleg kevés a közös témánk.
A pincérlány tökéletes lenne egy falusi kocsmában kocsmárosnénak. Egy trampli a csaj, és még csak nem is zseni. Neki sincs más vágya, csak hogy valaki figyeljen rá folyamatosan; folyton beszél, hangos, és mint mondtam, nem zseni. Amúgy tök jól illik a helyettes srác mellé, hát legyenek boldogok. Másrészt, benne valamivel kevesebb a rossz indulat. Ha akar, tud teljesen összeszedetten, a környezetére figyelve viselkedni.
Ez a konyha, egy gyengébb napon tíz vendéget egy erős szombat este harmincöt vendéget etet meg – plussz a napi kettő – nyolc ebéd és a reggeli svédasztal.
Összefoglalva, sok mindenki nem szimpátiás, még több mindenkiről elmondható, hogy a stílusa távol áll az enyémtől; azonban dicséretére legyen mondva mindenkinek, annyit legalább már elértünk, hogy tudunk együtt dolgozni egy élhető, normális légkörben. Ha ez így marad év végéig, akkor azt mondom, hogy ez nem vészes hely