A zene ünnepén

Ez egy fárasztó, de felejthetetlen nap volt. A zene ünnepe mindig varázslatos hangulatot teremt Sminden városban. Remélhetőleg, hamarosan újra találkozunk!

Saintes Maries de la Mer, 2024. június 21.
Miután tegnap este megírtam a naplót, találtam egy finom fagyizót, ahova pultos lány finom mosolya miatt még visszamegyek, de ez még mind semmi! A templom téren spanyol flamenco koncertre és táncra bukkantam. Csupán, este tízkor kezdett sötétedni az év legrövidebb éjszakáján. Az éjszakai vidámparki forgatagban egy churros édesség még lecsúszott, zárásképpen, a parti bár koncertjét hallgattam fél egyig. Utána sétáltam ki strandok keleti végére, a puha homokban, egy széltől, esőtől védett terasz alatt terítettem ki a hálózsákomat.
Hajnali ötkor arra ébredtem, hogy kezd világosodni. Azonban, úgy tűnik a várt napkelte ma elmarad. Habár az ég megnyugodott – a tegnapi szél és enyhén szitáló eső megszűnt – a vastag felhőtakaró továbbra is megvéd a reggeli narancsos színek látványától. A hálózsákommal még kijjebb költözöm egy olyan partra, ahol vélhetően reggel sem járnak emberek.
Fél tízkor, amikor megébredek már ragyog a nap. A reggeli mosakodás, fogmosás a tengervízben csücsülve történik. Azért, ez így jó élet!
Maradok még másfél órát, megeszem a maradék szalámi – baget zsákmányomat. Ha valaki egy kávéval is megáldana, teljes lenne az életem.
Amíg sütkérezem, megvarrom a kiöregedett hátitáskámat, remélem ebben a hónapban már megérkezik az új táskám. Aztán gondoltam, kitakarítom a holmijaimból a homokot, de rá kell jönnöm, ez nem szélmalom harc, hanem szél-homok harc. Azt hiszem ilyenkor mondják, hogy vannak dolgok, amiben nem tudunk változtatni, egyszerűbb megtanulni együtt élni velük. Amúgy megint kezd tönkremenni a gyékény talpú cipőm: öt euró volt, a talpát, tartós varrás helyett egy gumitalppal erősítették meg, ami megint megadta magát; megyetlen gumi letéppéssel autentikussá varázsolom, és hagyom hogy megteljen homokkal – akár a táskám külső zsebei.
Elütik a delet, mire vissza sétálok a faluba. Mit ad isten, megint egy bikafuttatásba botlok. A fő utca már le van zárva, a fiatal bikák terelgetése még sehol. Leülök egy teraszra. Fagylalt kelyhet reggelire? Miért is ne! Élvezzük az életet: Desszertes hanállal! Mangó és némi eper sok tejszínhabbal. Csak a fagyi után érkezik az első látványosság: a lovak között szorosan közrefogva terelgetik a fiatal bikákat. Ez csak egy fajta bemutatónak tűnik, ahol a környékbeli farmok dicsekednek példányaikkal; utána népviselet és rezes banda.
Közben szereztem vizet, majd a zene irányába indulok egy strandra; kifekszem a homokba, kivételesen nyomtatott könyvet olvasok. (Egy túrázónak minden súly számít, ezért át kellett szoknom az e-book olvasóra.) Kínai erotikus regény, mely ötszáz éve íródott: kevés fantázia, viszont úgy tűnik a szerzők képtelenek voltak hason aludni, és azt mondja az összegzés, még csak ezután vált át pornográfba a könyv. A faluban, uzsonna gyanánt szerzek egy szendvicset.
Miközben falatozok, útbaigazítok egy eltévedt magyar csapatot. Gondolkodnom kellett a magyar szavakon és szórenden! A durva az, hogy a francia szavakon is gondolkodnom kell! Akkor most ki vagyok én?! Hova tartozom? Tartozom valahova?
Saint-Maries központi strandjaiban az a jó, hogy eléggé sokáig lehet sétálni a térdig érő vízben. A sekély vízben a felvert hullámok sem veszélyesek, sőt, élvezetesek. Néha a tarajokra fekve úszkálok, néha csak ugrálok, mint egy gyerek. Élvezem. A délutáni buszon bealszom. Kell is a pihenés, ma van a zene ünnepe, olyan nincs, hogy ma valaki ne táncoljon valahol.
Arlesbe érve tizenegy színpadot számolok össze; ez egy alig ötvenezres város. Nincs ünnepi felvonulás, nincsenek hangzatos szavak, csak fesztivál hangulat. A Voltaire téren a zene iskola növendékei lépnek fel; az ír kocsmában ezúttal a teraszon megy a rock koncert, a de Gaulle téren olyan hangosak, mintha a holdon lenne a közönség, a köztársaság téren, a hatalmas színpad, még jó ideig csendes, viszont a városházán kórus énekel.
Ma egy kebab vacsorára szavazok. Ez a kebabos legalább nem volt rossz. A legjobb kebabot a törökök és a görögök csinálják; a releváns bevándorlási statisztikákat figyelembe véve nem csoda, hogy a legjobb gyros tálat Berlinben, a második legjobbat Budapesten ettem.
A fórum téren a két gitáros zenéje kifejezetten tetszik. Visszasétálva a nagy színpadhoz, éjfélkor olyan a zene, mintha a Mátrix film zenéjét hallgatnám. A korábbi divatos rap zenének már nyoma sincs – amit nem bánok; ha francia rap zenét hallok, azonnal tudom, hogy az adott pillanatban rossz helyen vagyok a világban.
Az viszont már sokat mond a város lakosságáról, amikor úgy hajnali fél egy körül átváltanak arab disco zenére.
Utólag belátom, hogy alkohol nélkül sem táncoltam volna kevesebbet; többet sem.
Ez egy tartalmas nap volt, ez jó este volt. A száz eurós zsebpénzem szinte teljes egésze italra folyt el…